SG.hu·

Áldozatokat szed a pedofilek adatbankja

Megvan a szexuális bűncselekményeket elkövetők online adatbázisának első két áldozata: Maine amerikai szövetségi államban egy férfi lelőtt két nyilvántartott személyt. Az elkövető később lelőtte saját magát is, hogy ne jusson élve rendőrkézre.

Az eset azért kavart nagy vihart a tengerentúlon, mert a két áldozat szerepelt abban a kísérletképpen létrehozott online adatbázisban, amelynek célja az elrettentés volt. A nyilvános, bárki számára hozzáférhető rendszer nem csak a már szexuális bűncselekmények miatt elítélt személyek fényképét, de nevüket és más személyes adatukat, valamint a börtönből való szabadon bocsátásuk utáni munkaadójuk elérhetőségét is tartalmazta. A rendszer célja a társadalom védelme, de így minden egyes bűnöző céltáblává válhatott és mint a példa bizonyítja, ketten azzá is váltak. A rendőrség átmenetileg elővigyázatosságból most blokkolja az adatbázishoz való hozzáférést.

A jelenlegi gyanúsított a 20 éves kanadai Stephen A. Marshall a 2200 bűnöző információit tartalmazó adatbankot böngészve választotta ki két áldozatát. Az eset részleteit azonban még homály fedi, egyelőre csak annyi a biztos, hogy mind a két bűnözőt hétvégén találták meg saját lakásaikban, vérbe fagyva. Az 57 éves Joseph L. Gray-t milói, a 24 éves William Elliott-ot pedig corinthi otthonában érte a halál - mindkettőt 14 év alatti kislányok molesztálása miatt ítélték el. Gyilkosuk minden bizonnyal megvárta, amíg hazaérnek és akkor támadt rájuk, majd végzett velük. Marshall ezután buszra szállt hogy hazamenjen Kanadába, és akkor lőtte fejbe magát, mikor a rendőrség megállította a buszt.


Bárki megtudhatja, hogy frissen odaköltözött szomszédja nem erőszakolt-e meg valakit

Mindenesetre nem ezek voltak az első ilyen esetek az Egyesült Államokban. A rosszfiúk már szinte szabályosan rettegnek attól, hogy bekerüljenek egy internetes bűnügyi nyilvántartásba, ugyanis tavaly szeptemberben Washington szövetségi államban két másik pedofilt gyilkoltak meg. Az ő adataik szintén szerepeltek egy nyilvános, bárki számára hozzáférhető online adatbázisban. Ilyen rendszer jelenleg négy amerikai szövetségi államban működik. Az amerikai igazságügyi minisztérium honlapján lévő link mindenkit útbaigazít ehhez az oldalhoz.

Egyelőre az illetékesek nem tudják, hogy mitévők legyenek, ugyanis az adatbázisokat elrettentésül és megszégyenítésül állították fel és tették nyilvánossá. Azonban mivel az adatokhoz bárki hozzáférhet, így semmi nem garantálja, hogy nem történnek a közeljövőben hasonló esetek. A megoldást egyébként már létrehozásakor számos szakember bírálta adatvédelmi okokból, ráadásul rámutattak arra is, hogy ezek a portálok gyakorlatilag felhívást jelentenek egy keringőre, hiszen védtelenné teszik a volt bűnözőket a lakossági reakciókkal szemben. Azonban eddig senki nem foglalkozott ezekkel a véleményekkel, illetve nem vették őket elég komolyan.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© h4x0r2006. 04. 20.. 22:19||#73
Ott a pont, megfogtad a lenyeget. Attol a gyereknek nem lesz jobb, hogy megolik a pedot. Mellesleg ki kell vonni az ilyet a forgalombol. A ket legfontosabb dolog sztem a karok rendezese es a bunozo meggatolasa a bunozesben.
© Evil Merodak2006. 04. 20.. 15:45||#72
Alig várom az ASVA-s adatbázist a szerzõi jogokat megsértett személyekrõl. Hamarosan egyikünk se lesz biztonságban.<#csodalk>
© Praetor2006. 04. 20.. 15:17||#71
Ilyen százalékokkal nem célszerû számolni, mert az egyes tényezõk súlyozása rendkívül szubjektív. Egy átlagember a 2 év börtönbüntetést súlyosabban értékelheti, mint egy rendszeres visszaesõ az 5 évet.

A lebukás valószínûsége meg mind a kettõt egyértelmûen visszatarthatja, ha számít neki az hogy szabadlábon vagy sitten kell az életél leélnie...
© haxoror2006. 04. 20.. 13:36||#70
Praetornak van igaza a lebukás valószínûsége a meghatározó a büntetés nem annyira (a kriminalisztikával foglalkozók ezt már jóideje kutatják és mindig ezek az eredmények jönnek ki)
© JTBM2006. 04. 20.. 13:29||#69
A büntetés és a lebukás szorzata a visszatartó erõ.

Ha a halálbüntetés 100%-os visszatartás jelent, és a 100%-os lebukási ráta van, akkor 1*1 = 100%-os a visszatartó erõ.

Ha a büntetés 5 év, ami mondjuk 20%-os visszatartást jelent, akkor azonos esetben már csak 1*0.2 = 20%-os a visszatartó erõ.

Ha a büntetés 2 év felfüggesztett, pl. közlekedési balesetek, ami mondjuk 5%-os visszatartást jelent, akkor már csak 5%-os a visszatartó erõ, ezért megy mindenki az utakon, mint állat és ezért vezetnek sokan ittasan.
© haxoror2006. 04. 20.. 13:24||#68
<#eljen>
© Praetor2006. 04. 20.. 12:42||#67
Ez tévedés.
Rengeteg tanulmány foglalkozott már a bûnelkövetés pszichológiájával és nem csak az elmélet, de a gyakorlati tapasztalatok is bizonyítják, hogy nem a büntetés súlyossága a visszatartó erõ.

A visszatartó erõ az ha minnél nagyobb a lebukás valószínûsége. Persze szükséges ez ahhoz, hogy a büntetés ne legyen bagatel, de a súlyos büntetés önmagában nem csökkenti az elkövetések számát. Viszont, ha majdnem biztosan lebukik az elkövetõ, akkor 100x is meggondolja hogy próbálkozzon-e.

Ez a szégyenlista egyértelmûen túllõ a célon, és még a "jó útra térni vágyó", a börtönbõl szabaduló elkövetõknek is drasztikusan csökkenti a beilleszkedési esélyeit. Letöltötte a büntetését, és a társadalom ezután is kilöki magából.

Ez egyértelmûen erõsíti a deviancia térnyerését, és a visszaesõ bûnözésnek ad egy lökést. "Ha már úgyis megbélyegeznek, akkor úgy is teszek..." felfogással. Tipikus reakció.

Az amerikai büntetõjog a "Law and order" irányzat térnyerése óta hibát hibára halmoz, és az eredmények nem igazolják a légtjogosultságát. Ezzel a szégyenlistával meg egyenesen bakot lõttek.
© Logan Grimmnar2006. 04. 20.. 12:25||#66
Véleményem szerint végre egy normális kezdeményezés, mely igazán elrettentõ erõvel bír. Hiszen itt alapvetõen az elrettentésen, bûnmegelõzésen van a szó, mert ha valaki tudja, hogy gaztette után egy mindenki által hozzáférhetõ listára kerül, és mindenki megtudhatja róla, hogy mit követett el, az szerintem igen jó valószínûséggel nem fog bûnt elkövetni, mert nemcsak a börtönnel számolhat, hanem azzal, hogy utána számkivetett páriává válhat a társadalmon belül. Ugyanis az én elveim szerint az aki valamilyen fõbenjáró bûncselekményt( pl:pedofília ) bizonyítottan elkövet, az lemondott egyben minden emberi jogáról is.
© Praetor2006. 04. 20.. 11:28||#65
Lehetõleg vegyél vissz az arcodból, mert az ilyen dumával sok embert megbánthatsz.

Ez kb olyan, mint amit múltkor láttam. Egy vén szar a villamoson elkezdte szidni a magyarokat, mert valaki tévedésbõl félreinformálta, hogy merre megy a villamos.

Ha valakinek nem tetszik ebben az országban hogy magyarok laknak, az a Te szavaiddal élve "nyitva az országhatár"...

Fõleg ne szidja azt a népet akinek a munkája nyomán van mit ennie.
© Komolytalan2006. 04. 20.. 09:16||#64
Mondjuk szerintem aki nem tud azonosulni egy adott ország kulturájával, az nyugodtan kereshet magának olyan országot amely kulturájával tud azonosulni. Romák, kínaiak, arabok, zsidók, de akár magyarok számára is nyitva az országhatár, ha nem tetszenek nekik a törvényeink. Egy közösségen (államon) belül kettõs mércét alkalmazni származás, népcsoport, hajszín, akármi szerint nem lehetséges. Mindenkire azonos törvénynek kell vonatkoznia. Akinek nem tetszenek a Magyar Köztársaság törvényei, azt nem kell marasztalni.