Gyurkity Péter

Csak minden második országban bűn a gyerekpornó

A tengerentúlon az Interpol tagországok körében frissen elvégzett felmérés szerint csak minden másodikban van érvényben gyerekpornó elleni rendelkezés, a meglévők jó része pedig nem elég hatékony.

A meglehetősen hosszú névre hallgató International Centre for Missing & Exploited Children szervezet nemzetközi központként igyekszik felkarolni az eltűnt, vagy kihasznált gyermekek ügyét. Legújabb felmérésüket Washingtonban ismertették, és felhívták a figyelmet arra, hogy a megvizsgált 184 Interpol tagországok nagyjából fele, egészen pontosan 95 nem rendelkezik semmilyen gyerekpornó-ellenes törvénnyel. Véleményük szerint a helyzet igen súlyos, amit csak tovább ront, hogy a többi országban hatályban lévő jogszabályok sem nevezhetők túlzottan hatékonynak.

„A világ országaiban hatályban lévő törvények jelenleg riasztóan elégtelenek ahhoz, hogy eséllyel vegyük fel a harcot e veszély ellen. Ez egyszerűen elfogadhatatlan, és itt az ideje, hogy a vezetők határozott lépéseket tegyenek az ügyben” - jelentette ki Daniel Cardon de Lecture, az ICMEC igazgatótanácsának elnöke. A tanulmány kitér a részletekre is: 138 országban nem számít bűnnek a gyermekeket ábrázoló pornográf tartalmak birtoklása, 122-ben pedig nem szabályozzák az ilyen tartalmak számítógépen és interneten történő terjesztését. A szervezet szerint minden egyes adattovábbításnál, másolásnál, nyomtatásnál újra és újra elkövetik a bűnt, és már ezen anyagok birtoklása is bűnrészessé tesz minket. A gyermekpornográfia nemcsak a kormányzatoknál, hanem az internetszolgáltatóknál is visszatérő témának számít, hiszen sokan ezen cégek felelősségét firtatják.

A hatóságok sokszor a szolgáltatók segítségével juthatnak hozzá a gyanús személyek adataihoz, és ez természetesen aggodalmat vált ki az emberi jogi szervezetek részéről. Az Egyesült Királyságban tavaly felmerült, hogy kötelezik a szolgáltatókat a gyermekpornográfiával kapcsolatos politikájuk nyilvánosságra hozatalára, amely nem váltott ki nagy örömet a vállalatok részéről.

A megvizsgált 184 országból mindössze ötnél találták megfelelőnek a hatályban lévő jogszabályokat. Ausztrália, Belgium, Franciaország, Dél-Afrika és az Egyesült Államok található ebben az ötösfogatban, amely minden szempontból – a bűn meghatározása, a terjesztés korlátozása, a bűnösök felkutatása – eleget tesz a szervezet által felállított szempontoknak. Magyarország 21 másik állammal együtt a második kategóriába került, amelynek tagjai nagyjából megfelelnek ezen a szempontoknak.

A Rendőrség összefoglaló cikke szerint büntetőjog nem használja a pedofília fogalmat. Nem a pedofil személyeket bünteti, hanem ha olyan cselekményt követnek el, mely sérti a gyermekek helyes erkölcsi, nemi fejlődését, szabadságát. Az oldalon felsorolt bűncselekmények közül a tiltott pornográf felvétellel való visszaélést lehet az interneten megvalósítani, amelyet a Btk. 195.§ szerint az követ el, aki kiskorú személyről video-, film-, fénykép- vagy más módon előállított pornográf képfelvételt vagy képfelvételeket készít, ilyen képfelvételt forgalomba hoz, azzal kereskedik, illetőleg ilyen képfelvételt más számára hozzáférhetõvé tesz. A probléma azonban olykor éppen ellenkező irányú: legutóbb itthon éppen arra derült fény, hogy 18 év alatti fiatalok a TV2 teletextjén feltöltőkártyáért és diszkóbelépőért kínálják szexuális szolgáltatásaikat.

A csatorna nem tartja magát felelősnek a teletexten megjelenő SMS-ek tartalmáért, de szigorít a szolgáltatáson. Nem véletlenül, hiszen a Btk. szerint kiskorúak szexuális szolgáltatásának - akár ingyenes szolgáltatásának is - igénybe vételére irányuló közlés közzététele, terjesztése is bűncselekmény.

Az ICMEC az Interpollal közösen internetes adatbázis létrehozását tervezi, amely idén ősszel indulna útjára. Ebben a nyilvánosságnak és kifejezetten a hatóságoknak szóló információkkal igyekezek segíteni a gyermekpornográfia korlátozását. Nagyvállalatok – köztük a Microsoft – segítségére alapozva pedig a szakemberek képzését segítik elő világszerte.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AgentKis #16
    A pedofíliához minimum 5 év korkülönbség, és 18-at betöltött elkövető kell a magyar jog szerint. Valamint a sértett is asszem 14 alatti kell, hogy legyen, tehát gyermekkorú.
  • SmallGreenET #15
    Itt nem arról van szó, hogy 15 évesen bejön egy 14 éves csaj, s nem is azon van a vita, hogy a csaj érett-e már. Ha egy felnőtt, 18-21-30-40+ ember a 13-14 évnél fiatalabb gyerekekre gerjed azt nem lehet félremagyarázni, ez beteges, s erélyesen fel kell lépni ellene. Nemtom, én 21 évesen inkább a16-18+ csajokat nézegetem, s nem azon filózok, hogy az a kis aranyos 13snak lehet már bújnak a mellei. Majd ha 40 évesen partnert keresek, akkor a mostani kis csöppségek 21 éves bombázók léesznek, nem kell elsietni a dolgot :D
  • atlagember #14
    Marhhaság.
    Szinte lehetetlen meghúzni a határvonalat a pedofília és a normális viselkedés közt.
    Hány olyan fényképet látok interneten vagy tévében, ahol a meztelen gyereket mutatják fürdetés közben. Akkor most ez pedogfil vagy sem. (Egy pedofil hajlamút garantáltan felizgat, de egy normális embert abszolut nem.)
  • Zivos #13
    10 eves? Oreglanyokkal nem foglalkozunk ... Eszrevettetek, hogy mennyire leult a tema? Ebben van a penz, mindenkinek megvolt a reklam, jol felvertuk az arakat az illegalitassal, meg a rendorseggel ijesztgetesekkel. Ugyanolyan uzlet ez is mint mas, remelem senki nem hiszi, hogy akar 10 evvel ezelott is kevesebb lett volna az "erdeklodo". Csak most a szexturizmusbol, kazettakbol, filekbol, oriasi penzeket keresnek valakik. Azert volt itt 1-2 ertelmes hozzaszolas is: Korabbi nemi eres, stb ... Visszaemlekezve 10 eves koromra, mar igencsak erdekelt mi van a szoknya alatt :-). Es allitolag a fiuk kesobb ernek.
  • kev #12
    Elitélem a pedofilokat, szerintem fel kéne őket akasztani.

    A szomorú az hogy pl. japánban, nincs olyan hogy kiskorú személy.
  • szombi #11
    Akkor tárolno nálunk nem bűncselekmény? csak terjeszteni?
    ez röhejes!
  • h4x0r #10
    "14+ lagalis, csak beszéld meg az pajaval...."

    Ez akkor valahogy így nézhet ki:

    "Én, Kovács Béla engedélyezem, hogy Tóth Béla megd*gja a lányomat, Kovács Matildot. Tanu 1, Tanu 2."

    :D
  • Davidus #9
    :D
  • noss #8
    érdekes, hogy interpóltagországok de mégsincs jogharmonizáció. az egyik tagországban még el lehet kapni a gyanúsítottat, a másikba már nem?
  • Riddick #7
    van küldönbség pedofilia közt és egy tini csaj közt!
    A tini csajok már aki elmult 14 15 azoknak már van barátjuk,manapság. Nem tudom,hogy büntetőjogilag ez helytelen e,de ez már régóta igy van. 14 év alatti korban még húzos a dolog. A lányok korábban érnek a mint a fickok,de szerintem mindenki eltudja dönteni ,hogy gyerek e még valaki vagy tini. Aki egy 10 éves kiscsajszira rágerjed az beteg.