Berta Sándor

A német iskolák is támadják a szerzői jogi terveket

A legújabb német szerzői és szomszédos jogi törvénymódosítás-tervezet számos iskola vezetőjének ellenszenvét kivívta. Az "Iskolák a világhálón" nevű program életre hívói szerint a jogalkotók gyakorlatilag semmit sem vettek figyelembe az oktatási intézmények internettel kapcsolatos ötleteiből.

Az új elképzelések nagy vitát váltottak ki Németországban. A kidolgozott javaslatot már bírálták a felhasználók, a fogyasztóvédők, a polgári jogi szervezetek és alkotmányjogászok is. Most pedig az ellenzők táborához csatlakozott az általános, a közép-, a főiskolák és az egyetemek többsége is. Az oktatási intézmények azért ellenzik a törvénymódosítást, mert annak elfogadása után tilos lenne - szerzői és szomszédos jogi indokokból - bármilyen iskolai tananyag vagy annak részletének az elhelyezése a világhálón.

Ulrich Sieber, a freiburgi Max Planck Külföldi és Nemzetközi Jogi Intézet kutatója szerint a tervezet legnagyobb hibája, hogy teljesen hiányoznak belőle azok a kitételek, amelyek pontosan szabályoznák, hogy milyen tartalmakat mennyi ideig és milyen mértékben véd a szerzői jog. Egy iskola vezetőinek például jelenleg fogalmuk sincs arról, hogy egy tankönyvet vagy annak két fejezetét egyáltalán digitalizálhatják-e és ezeket az oldalakat feltehetik-e az internetre vagy sem.

Márpedig a szakember úgy véli, átfogó szabályozásra lenne szükség, ami az ilyen fontos részletekre is kitér és nem csak a büntetéseket taglalja. Ráadásul, ha meglenne ez, akkor nem csak az iskolák tudnák, hogy mihez tartsák magukat, hanem a diákok is. Tovább súlyosbítja a kialakult helyzetet, hogy a különböző törvények elvileg lehetővé teszik, sőt forszírozzák is a tankönyvek tartalmának online felhasználását. Így viszont a tanárok két tűz közé kerülhetnek és teljesen lehetetlenné válhat a virtuális tanítás, ami pedig az "Iskolák a világhálón program" egyik fő feladata és célkitűzése lenne.

"A társadalomnak joga van arra, hogy a gyerekek és a felnőttek is olyan oktatást kapjanak, ami a jövőbe mutat. Ehhez a szakmai feltételek már régen adottak, de a törvényi, jogi háttér még nincs biztosítva. Pedig csak akkor lehet kiemelkedő a digitális oktatás Németországban, ha ez a kérdés is megoldódik" - mondta Ulrich Sieber.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • strogg #9
    http://euroastra.info/cgi-bin/index.cgi?page=showart&sid=AQQMCYEFIWBFLQGV&id=6538
    Ez nem április tréfa. tényleg nem az!!!
  • Razgon #8
    Az egészben az a durva, hogy a tervezetet kiötlő politikusokat nem lövik le másnap a nyílt utcán.
  • irkab1rka #7
    brilliant answer. :)
  • Caro #6
    Ugyanmár, hát a világegyetem is csak 14 milliárd éves
    Egyébként a tudás közkincs nem?
  • gz8 #5
    Az nagyon régen volt, amikor még írás se volt.
  • BiroAndras #4
    Régen könyv se volt. Sőt, írás se.
  • Cleawer #3
    Ha könyvből is lehet tanulni ,akkor slattyogj el egy könyvtárba és keresd ki nekem az MSZ 6280-at.köszi
  • Csatti #2
    Régen nem volt számítógép, szóval jobb lenne ha te is leszoknál a használatáról.
  • gregor #1
    Régen is könyvből tanultak a diákok,ezután is tanuljanak papir alapú tankönyvből!