SG.hu·
Magáncélú másolat: tilos, de mégsem büntetendő
A magáncélú másolatokhoz fűződő jog, avagy a szerzői jog az erősebb? Erre a kérdésre keresik a választ Németországban, ám a végeredmény meglehetősen ellentmondásosra sikeredett.
Amikor kiderült, hogy az eldöntetlen vitában a német Alkotmánybíróság mondja ki a döntő szót, sokan reménykedni kezdtek és biztosak voltak egy átlátható precedensértékű ítéletben, ám kiderült, hogy előre ittak a medve bőrére. A vitát bizonyos P. úr esete váltotta ki. A férfi nem titkolta, hogy átlagosan 25 darab műsoros CD-t és körülbelül 20 műsoros DVD-t vásárol, majd ezekről - saját célra - rendszeresen biztonsági másolatot készít. Ezzel semmi baj sincs, azonban P. úrnak nem lett volna joga kijátszani az adathordozókon lévő digitális másolásvédelmet, márpedig ez történt, hiszen e nélkül nem készíthette volna el a biztonsági másolatokat.
Az ügyből egy véletlen folytán rendőrségi eljárás lett, ám sem az ügyészség, sem a később kijelölt bíróság - jogértelmezési problémára hivatkozva - nem tudott dönteni. Ekkor kérték fel a karslruhei székhelyű német Alkotmánybíróságot. A testület első fokon eljáró tanácsa azonban szintén képtelen volt dönteni.
A három bíró a határozat indoklásában leírta, hogy a saját célra történő másolás ugyan engedélyezett, ám mivel P. úr eközben feltörte a művek digitális másolásvédelmét, törvényt sértett. Mivel azonban jelenleg lehetetlen eldönteni, hogy melyik jog az erősebb, a saját célú másolatokhoz fűződő vagy a szerzői jog, így az egész ügy büntetőjogilag meg sem történt. Ellentmondásos azonban, hogy a német polgári jog alapján a zenei albumok kiadói, illetve a digitális másolásvédelmeket kifejlesztő cégek polgári pert indíthatnának az illető személy ellen és kártérítést követelhetnének tőle a másolásvédelmek feltörése miatt.
Eddig azonban a német bíróságokhoz nem érkezett ilyen igény, így az egész ügy eldöntetlen maradt és a szerzői jogvédők szerint ez csak tovább mérgesíti a helyzetet és felbátorítja a szoftver-, film- és zenemásolókat.
Amikor kiderült, hogy az eldöntetlen vitában a német Alkotmánybíróság mondja ki a döntő szót, sokan reménykedni kezdtek és biztosak voltak egy átlátható precedensértékű ítéletben, ám kiderült, hogy előre ittak a medve bőrére. A vitát bizonyos P. úr esete váltotta ki. A férfi nem titkolta, hogy átlagosan 25 darab műsoros CD-t és körülbelül 20 műsoros DVD-t vásárol, majd ezekről - saját célra - rendszeresen biztonsági másolatot készít. Ezzel semmi baj sincs, azonban P. úrnak nem lett volna joga kijátszani az adathordozókon lévő digitális másolásvédelmet, márpedig ez történt, hiszen e nélkül nem készíthette volna el a biztonsági másolatokat.
Az ügyből egy véletlen folytán rendőrségi eljárás lett, ám sem az ügyészség, sem a később kijelölt bíróság - jogértelmezési problémára hivatkozva - nem tudott dönteni. Ekkor kérték fel a karslruhei székhelyű német Alkotmánybíróságot. A testület első fokon eljáró tanácsa azonban szintén képtelen volt dönteni.
A három bíró a határozat indoklásában leírta, hogy a saját célra történő másolás ugyan engedélyezett, ám mivel P. úr eközben feltörte a művek digitális másolásvédelmét, törvényt sértett. Mivel azonban jelenleg lehetetlen eldönteni, hogy melyik jog az erősebb, a saját célú másolatokhoz fűződő vagy a szerzői jog, így az egész ügy büntetőjogilag meg sem történt. Ellentmondásos azonban, hogy a német polgári jog alapján a zenei albumok kiadói, illetve a digitális másolásvédelmeket kifejlesztő cégek polgári pert indíthatnának az illető személy ellen és kártérítést követelhetnének tőle a másolásvédelmek feltörése miatt.
Eddig azonban a német bíróságokhoz nem érkezett ilyen igény, így az egész ügy eldöntetlen maradt és a szerzői jogvédők szerint ez csak tovább mérgesíti a helyzetet és felbátorítja a szoftver-, film- és zenemásolókat.