Gyurkity Péter

Tíz éve piacon a Palm

Születésnapot ünnepel a Palm, amely éppen egy évtizeddel ezelőtt készítette el első termékeit, forradalmasítva a mobil számítástechnikát. Az U.S. Robotics és a 3Com részeként tevékenykedő cég azóta 34 millió eszközt szállított le.

A Palm tíz évvel ezelőtt, 1996 márciusának végén dobta piacra első két termékét, a Palm Pilot 1000 és 5000 készülékeket, amelyek jókora változást hoztak a területen. A 3Com négy évvel korábban alapította meg a céget, amely a megjelenést követően gyors fejlődésnek indult. Fejlesztéseikkel - és kedvező áraikkal - közelebb hozták az emberekhez a mobil számítástechnikát: a Pilot 1000 például 300 dollárba (mai áron átszámítva 63 ezer forintba) került, és az egyszerű kezelés mellett a számítógépekkel történő szinkronizációt is megkönnyítette.

A cég nagy érdeme, hogy a tengerentúlon méltó ellenfele lett az akkor már néhány éve a piacot uraló Psion cégnek. Ez utóbbi már jóval korábban, 1984-ben robbantott Organiser névre keresztelt termékével, David Potter főtervező jóvoltából. A PDA piacot azonban a Palm tágította ki a kilencvenes évek második felében, igaz, az elején rengeteg tervezési és koncepciós problémába ütköztek. A szakemberek egy része ugyanis minden lehetséges technológiát - így a kézírás-felismerést, és a vezetéknélküli megoldásokat is - szerette volna a gépbe integrálni, míg mások egy jóval egyszerűbb és olcsóbb terméket preferáltak.



"Az első Pilot olyannyira sikeres volt, hogy még mi magunk is meglepődtünk" - jelentette ki Ed Colligan, a Palm elnök-vezérigazgatója. Hozzátette, hogy az akkor érvényre juttatott felfogás - miszerint a valódi személyi számítástechnika ezekben a mobil,tenyérben elférő készülékekben rejlik - ma is érvényes. A cég által kidolgozott családok (Palm III, Palm IIIx, PalmV, Palm VII, és a Palm Pilot) mindegyik tagja adatbázis-kezelővel, telefonkönyvvel, határidőnaplóval, számológéppel, kiadás-tervezővel, tennivalók-listával, jegyzetfüzettel és játékokkal érkezik. A Palm III és Palm V gépeket már 2 MB RAM-mal szerelték fel, ez kétszerese a Palm Piloténak. Operációs rendszerként a PalmOS végzi munkáját.

A Palm mostanában okostelefonjaival hódít, a Treo családot például 8000 vállalatnál alkalmazzák. A Fortune 1000 ranglistáján található vállalkozások 40 százaléka veszi igénybe a telefonok szolgáltatásait, további 35 százalék pedig jelenleg teszteli azokat. Az internet térhódításával elkerülhetetlen volt az email támogatás beépítése, és természetesen megjelentek az eredetileg is tervezett vezetéknélküli technológiák,amelyek az idő múlásával jóval elérhetőbbé és kiforrottabbá váltak. A cég terveiről nem nyilatkoznak, mindössze annyit árultak el, hogy továbbra is az eredeti filozófiát követik, vagyis a mobil eszközökben látják a megújulást lehetőségét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ZilogR #9
    Nekem valami olyasmire lenne szükségem, mint egy Zire21, csak + háttérvilágítás + memóriavédő elem(!) + memókártya(SD,MMC,CF) +soros port(!) +táblázatkezelő (ami tud grafikonokat is rajzolni) és emellett lehetne mindenféle szoftvereket rápakolni. Lenne egy jó ütés és por- és vízálló háza és vinném is le a laborba mérés-adatgyüjteni ;) Nem számítana, ha lezúgna az 5-6m-es emelvényről, vagy beleesne egy vizes medencébe...! Azért egy 10-es billentyűzet/qwerty-billentyűzet csatlakozás jól jönne még, de ne legyen egybeépítve...

    -=ZR=-
  • asysoft #8
    2 napig volt szerencsém egy Palm Tungsten E tulajdonosának lenni, aminek a fejhallgatókimenete elkezdett sípolni, ezért visszavittem... 1 hónap javítás után visszakértem a pénzt, s vettem egy Windowsos PDA-t. Hát nem tudom... Néha komolyan sajnálom, hogy le kellett cserélnem. Nincs konkrét bajom a Windowssal, csak a PalmOS... Sokkal egyszerűbb kezelni, egy PDA szerintem ne egy mütyűr számítógép legyen, hanem csak egy "adatbank", ahol könnyen, gyorsan hozzáférhetek az információhoz, s nem kell a legegyszerűbb beállítások miatt a menüben matatnom (pl fényerőállítás, akkumulátor kijelzés (igaz, erre van külső program, de azért...) stb)
    Azt hiszem, ha lesz pénzem, beszerzek egy Tunsten E-t:)
  • strogg #7
    Jók a palm gépek. Bár wineset ebből sem vennék.
    A Palm OS elég volt, tudott amit tudott, de az elég volt. Egy zire71 boldog tulaja vagyok, és igen jó kis kütyü. Nehezen válnék meg tőle.
  • ZilogR #6
    ...na azért a Symbian megjelenése eléggé dillema elé állított, az már igaz. Az sem tetszik, hogy ez a Gates gyerek ott bazsajog a kép baloldalán...

    -=ZR=-
  • ZilogR #5
    Háát... Mint oktató mondhatom, ha az egyetemisták felszerelnék magukat egy-egy ilyen eszközzel, talán nem lesnének, amikor számonkérem rajtuk a kötelezettségeiket. Én már az egyetemi éveim alatt bevásároltam efféle dolgokból és nagyon nehezen vagyok meg nélkülük... Azér' a PSION 5-ösömet kár volt eladni, holmi kijelző-kábel eltörés miatt. Ma 3000Ft-ért javítanák.

    A Palm hatalmas előnye, hogy nincs benne semmilyen mozgó alkatrész. Olyan nagyon nem tud tönkremenni. Van infrája, soros/USB madzaggal PC-hez köthető. Kezeli a vCard-okat és a vCal bejegyzéseket, így a Nokia telefonommal oda-vissza tud naptárbejegyzést és névjegykártyát cserélni. Az ősi típusok is tudnak GPRS kapcsolódni, így szintén lehet infrás mobilt modemként használva a puszta közepén levelet olvasni vagy webet bogarászni. A mono kijelzősek meg elhúzzák kb. 1 hónapig. Nekem egy ősrégi Zire-m van, azért abban eléggé combos kis Texas proci van ahhoz, hogy az asztali gépekhez szokott emberek bef...ssanak a gyönyörtől - és hitetlenkedjenek egy sort.

    A Treo sorozat végre egy értelmes lépés volt abba az irányba, hogy az emberek rájöjjenek, hogy a számítógép az nem az az asztali valami, ami elé le kell ülni. A köztudatba annak szép lassan be kell szivárognia, hogy egy asztali alkalmazásra valóban csak akkor van szükség, ha már egy tenyérgép nem bírkózik meg a feladattal. A kommunikáció ideális eszközei ezek - és az emberek döntő hányada CSAK erre a célra használja a számítógépet. Emiatt fölösleges az asztalhoz kötni magamat. Majd ha egy bonyolultabb feladatot akarok megoldani, akkor odaülök...

    -=ZR=-
  • Munch #4
    Kevésbé érdekel a Palm mint négy éve. :D
  • SuperCow #3
    nekem van már vagy 4 éve biztos. és jol megvagyok vele :)
  • DKm #2
    Én is megvagyok nélküle!Boldog szülinapot!
  • Nyiri #1
    10 eve van es en meg mindig jol megvagyok nelkule :)