Spencer

Új nyílt fejlesztési projektet indított a Palm

A PalmSource a jövőben már nem csak a kéziszámítógépek, hanem e mellett az okostelefonok és egyéb más vezeték nélküli eszközök piacával is foglalkozni kíván, ennek megfelelően elindította a Palm Powered MobileWorld projektet.

Ennek keretein belül például a mobil operátoroknak a korábbiaknál nagyobb beleszólásuk lesz abba, hogy a Palm operációs rendszer fejlesztése milyen irányban folytatódjon. A Palm vezetői a projekttől nem titkoltan azt remélik, hogy a következő generációs okostelefonok és egyéb vezeték nélküli eszközök a jelenlegieknél sokkal fejlettebb alkalmazásokkal lesznek ellátva. A vállalat egyébként egy új Palm OS licensz tulajdonost is bejelentett, név szerint a Percomm-ot, mely a közeljövőben Palm alapú okostelefonokat és személyhívókat kíván forgalomba hozni az észak-amerikai piacokon.

A Palm Powered MobileWorld program résztvevői között az elsők közt üdvözölhetjük a Sprintet, valamint számos, mobil infrastruktúra szoftverek, valamint egyéb Palm alkalmazások fejlesztésével foglalkozó céget, így például a Good Technology-t. David Nagel, a PalmSource elnök-vezérigazgatója a napokban Las Vegasban zajló Comdex kiállításon elmondta, hogy a projekt résztvevői beleszólhatnak abba, hogy a Palm operációs rendszer milyen irányba fejlődjön tovább, így például javaslatokat tehetnek új protokollok, vagy API-k bevezetésére. Nagel kiemelte, hogy a projekt egyik legnagyobb előnye, hogy az új szoftverek és alkalmazások tesztelési folyamata jelentősen egyszerűsödik, lerövidül és természetesen olcsóbbá is válik, melynek gyümölcsét maguk a végfelhasználók élvezhetik majd.

Jelen pillanatban mintegy ötven olyan mobil eszköz van kereskedelmi forgalomban, melyen Palm operációs rendszer teljesít szolgálatot, ezen készülékek közül pedig tizennyolc rendelkezik vezeték nélküli szolgáltatásokkal. A PalmSource vezetői abban reménykednek, hogy a most útjára indított Palm Powered MobileWorld projektnek köszönhetően a jövőben újabb gyártók is felvesznek majd termékkínálatukba Palm alapú hordozható eszközöket. Szakértők szerint egyébként ebben a piaci szegmensben rövid időn belül a Microsoft lesz a Palm legkomolyabb konkurense.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Darth Sith #1
    ez kirr. de nem lenne egyszerübb egy normál palmba belerakni egy mikrofont hogy telefonálhassunk vele? :D