Berta Sándor

Magyaror­szág a 38. info­kom­mu­niká­ció terén

A Világgazdasági Fórum (WEF) idén is nyilvánosságra hozta a Globális Információs Technológiai Jelentését. A dokumentum szerint hazánk - megőrizve tavalyi pozícióját - továbbra is a 38-ik helyen áll a világ országainak információs és kommunikációs technológiai fejlettségi rangsorában.

A kiadott anyagban lévő úgynevezett Network Readiness Index az államoknak azt a képes­ségét méri, misze­rint milyen fejlettnek számítanak az infor­mációs és a kommu­nikációs techno­lógiák területén, illetve azok elterjedt­ségének a tekintetében. A jelen­tés elké­szítésekor külön­böző szem­pontokat vettek figye­lembe. Ilyen például a képzett mér­nökök, a számí­tógépek, a mobil­telefonok és a telefon­vonalak (internet­hozzáférések), az adott országban benyújtott szaba­dalmak száma, valamint a meg­lévő pénzügyi lehe­tőségek. Szintén számított a jogi helyzet is, például mennyire tartották tiszte­letben egy állam polgárai a szerzői és a szomszédos jogokat.

"Az információs és a kommunikációs technológiák évek óta a gazdaság legfontosabb húzóerőinek számítanak, ezért nem mindegy, hogy egy ország ezeken a területeken mennyire számít fejlettnek" - nyilatkozta Augusto Lopez-Carlos, a Világgazdasági Fórum Globális Versenyképességi Hálózatának vezetője. A lista első helyén a 2004-ben még ötödik Egyesült Államok áll. A második helyen Szingapúr, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokán Dánia található. Izland a negyedik, Finnország az ötödik, Kanada a hatodik, Tajvan a hetedik, Svédország a nyolcadik, Svájc a kilencedik, míg Nagy-Britannia az idei rangsorban a tizedik helyet szerezte meg.

A tizenegyedik helyen Hongkong van, őt követi Hollandia, Norvégia, Dél-Korea, Ausztrália, Japán, Németország, Ausztria, Izrael és Írország. Érdekesség, hogy Dél-Korea, Japán és Németország meglepetésre csak ebbe a tízes csoportba került bele - sok szakember szerint az első tízben lenne a helyük. Magyarország a 38-ik lett. A kelet-európai térségből csupán Észtország (23.), Csehország (32.) és Szlovénia (35.) előzi meg. A listán mögöttünk található például India, Szlovákia, Lengyelország és a többi kelet-európai állam, továbbá Olaszország, Görögország, Törökország, Kína, és Oroszország is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Emmegki #5
    200 ország sincs (192 vagy 193 attól függ Tajvant beleszámoljuk-e)

    A listán csak 115 ország van.
  • Andris #4
    Gondolom a világ összes országából 38. Magyarország. Az nem olyan rossz :) Több mint 300 ország van :)
  • NEXUS6 #3
    Tök így van. A jog szempontjából nem tudom mit vesznek sztenderdnek, amikor a világon sehol sincsen normálisan leszabályozva ez a terület!

    Ez olyan mintha 1910 körül az autózást, meg a légijogot törvényességi szempontok alapján próbálták volna értékelni. Talán még KRESZ sem volt. Repülés oldaláról meg az ICAO-ra még 35 évet kellett várni.

    LOL
  • Mr Csé #2
    hánybol 130 bol?
  • aDannyBoy #1
    Szerintem túl sok szempontot akar mérni, ezért nem reprezentatív. USA nyilván a szabadalmak számával hoz ilyen erős eredményt. Oroszország, meg az olaszok tuti a warez miatt csusszantak meg. Jó lenne résszámokat is látni.