Gyurkity Péter

Az AMD is a fogyasztásra helyezi a hangsúlyt

A két processzorgyártónál lassan tízparancsolati magasságokba emelkedik a fogyasztás csökkentésének jelszava. Miközben az Intel csendben piacra dobta legújabb üdvöskéjét, riválisa új sorozattal készül.

Az X-bit Labs értesülése szerint ez az új sorozat nem más, mint az EE (Energy Efficient) jelzésű asztali chipek családja, amelyet már korábban említettünk. Ezen processzorok fő feladata az asztali konfigurációkba szánt eredeti változatok fogyasztásának mérséklése, ezzel együtt a zajszint minimalizálása. Mivel az Intel mostanában szinte minden bejelentésében szentel néhány mondatot a témának, várható volt, hogy ezt az AMD sem hagyja szó nélkül.

Az EE-sorozat megjelenésére az új processzorfoglalat, a Socket AM2 debütálása kapcsán számíthatunk. Ekkor ugyanis megérkeznek az új lábkiosztású asztali Athlon 64 és Sempron chipek, amelyek többek között a DDR2 támogatás és a virtualizáció révén hoznak majd új színt az AMD vonalán. A gyártó a jelek szerint azonban a fogyasztás területén is szeretne kiemelkedőt alkotni, ezért vetélytársához hasonlóan megpróbálja minél alacsonyabb szintre szorítani termékeinek étvágyát. A jelenlegi információk szerint két sorozat készül, amelyek fogyasztása (TDP) 35, illetve 65 watt lesz. A megoldásban az Opteronnál már sikeresen alkalmazott energiacsökkentő technológiákra támaszkodnak.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

A DailyTech eközben arról számolt be, hogy a vállalat májusban is több újdonsággal rukkol elő. Ezek között érkezik majd az ikermagos Turion X2 64 processzorok egész családja, hét különböző változatban, 1,6-2,2 GHz közötti órajelen, 2 MB másodszintű gyorsítótárral. Az AMD által kiadott dokumentumból pedig kiderül, hogy júniusban érkezik az asztali 2,6 GHz-es Athlon 64 X2 5000+, 5200+ és FX-62, mégpedig 110 wattos étvággyal.

A két EE-sorozat gyártása a második negyedévben indul be. A 35 wattos család a Sempron 3400+, 3200+, 3000+, majd 3500+, az Athlon 64 3500+, illetve az ikermagos Athlon 64 X2 3800+ chipeket foglalja magában. A 65 wattos változatnál már elsősorban a két processzormaggal érkező termékekre számíthatunk: Athlon 64 X2 3800+, 4000+, 4200+, 4400+ és 4600+. Hozzájuk csatlakozik majd a harmadik negyedévben a 4800+, amely a legnagyobb teljesítményű EE processzorként érkezik. Jelenleg az X2 chipek fogyasztása 89, illetve 110 watt. Az AMD nem erősítette meg az értesülést.

A Register értesülése szerint az Intel a napokban szép csendben piacra dobta az Extreme Edition család legújabb zászlóshajóját, a korábban beígért Pentium EE 965-öt. A 3,73 GHz-en futó, 1066 MHz-es FSB-t támogató, 2x2 MB L2 gyorsítótárral érkező példányok a második negyedévben érkeznek meg a boltokba. Szakértők szerint a processzor nem lesz hosszú életű, hiszen jönnek a Conroe chipek, amelyek a gyártó ígérete szerint mind teljesítményben, mind fogyasztásban megújhodást hoznak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • asysoft #28
    Viszont a Netburst elég érzékeny a sávszélességre, eddig mindig növekedett a sebesség az FSB növelések hatására (azonos órajelen persze). Most ugye 2 mag osztozkodik a buszon, a nagyobb előoldali busz-órajel() biztosan jótékony hatással van a proci teljesítményére...
  • asysoft #27
    Igaz, a fogalmazás nem volt szerencsés, de a lényeg változatlan:)
  • dez #26
    "gyorsabb FSB-t kapott"

    Ezt én inkább úgy mondanám, hogy magasabb órajelen járatják (jobban húzzák, stb.). ;)
  • asysoft #25
    Pentium EE gyorsabb FSB-t kapott (1066Mhz 800 helyett), ezenkívül támogatja a HTT-t is (Pentium D-n tiltva van).
  • AgentKis #24
    Azért elég húzós lenne, ha kiszámolnánk, hogy a világon hány erőmű működik csak azért, mert a processzorok 100(+)W körüliek a tökéletlen gyártástechnológiák miatt. Plussz ugye az izmosabb hűtő is többet eszik, pláne mondjuk a kompresszoros, vagy a Pertier elemes.
    Azért méhány 10 gigawatt összejönne világszinten...
    A zöldek meg csak kussolnak...
  • arty #23
    ez lehet a cél :(((
  • dokar #22
    Miért pont EE jelzést használnak majd a prociknál? Majd megint jönnek az AMD-s, Intel-es félreértések, ugyanúgy, mint a HT esetében.
  • dez #21
    Ja, tényleg, ott hiányzik a 4-es. (De persze belül ugyanaz, csak nem spóroltak ki semmit, + more cache.)
  • tehen_m #20
    Intel Pista EE 955
  • tehen_m #19
    Csak a más neve miatt említettem meg...
    De a kérdésedre válaszolva: Semmiben, u.o. szar. (És ezt már az intel is bebizonyította!)