Gyurkity Péter

Fogyasztást csökkentene az ATI

A pillanatnyi állás szerint hátrányban lévő gyártó mobil megoldásokba szánt technológiával igyekszik csökkenteni asztali fejlesztéseinek étvágyát, amely a kelleténél magasabb.

Az orosz X-bit Labs saját méréseiből kiindulva intézett kérdést a vállalathoz, amelyre hamarosan meg is érkezett a válasz. A Radeon X1800 XT kártyák debütálásakor, vagy tavaly szeptemberben ugyanis még 112 wattos fogyasztást mértek a lap tesztelői, míg a nemrég megismételt vizsgálatok már csak 103 wattot mutattak. Felmerült a kérdés, hogy mi okozta az eltérést, és hogyan érték el a csökkenést a gyártó emberei - már ha valóban szándékos módosításról van szó.



Az ATI válaszából kiderült, hogy az első széria óta olyan új megoldásokat alkalmaztak a csúcskategóriás grafikus kártyáknál, amelyeket eredetileg a noteszgépekbe szánt változatoknál használtak. Egy októberi BIOS módosítás révén például az asztali termékeknél is bevezették a dinamikus órajelcsökkentést, amely a terhelés figyelembevételével állítja be a megfelelőnek ítélt frekvenciát, ugyanúgy, mint azt az újabb központi processzoroknál már megszokhattuk. Egy másik újítás a "dynamic clock gating" technológia, amely lezárja a grafikus chip egyes, éppen kihasználatlan részeit, csökkentve a fogyasztást, illetve a szivárgást.

Nem véletlen, hogy a gyártó új fejlesztéseinek étvágyát igyekszik csökkenteni. A legutóbbi széria ugyanis nem sikerült olyan jól, mint ahogy azt a rajongók remélték, és nagy riválisuk, az Nvidia a fogyasztás területén is eléjük vágott a GeForce 7 családdal, amely kiugróan jól teljesít. Már korábban beszámoltunk arról, hogy mindkét gyártó új változatokkal készül: az elkövetkezendő hetekben, hónapokban jön a GeForce 7900 és a Radeon X1900, amelyek újabb fordulóban csapnak össze az első helyért. Az idei évben azonban már jön a következő generáció, az ATI előtt tehát ott a lehetőség, hogy bebizonyítsa: az X1000 sorozat csak pillanatnyi megingás volt, és képesek újra átvenni a vezetést.



A Jon Peddie Research kutatócég 2005 utolsó negyedévét vizsgáló felmérése szerint a különálló termékeknél az Nvidia újból átvette a vezetést 52 százalékkal, míg riválisa 48 százalékra esett vissza. A cég azóta szintén válaszolt a megkeresésre, és megerősítette, hogy a GeForce 7800 több ilyen megoldást is hasznosít. Ezek között sorolták fel a 2D/3D műveletek alapján történő feszültség- és az órajelszabályozást, a már említett "dynamic clock gating", illetve a "reduced threshold voltage" elnevezésű technológiát, amely a szivárgást hivatott mérsékelni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #42
    "Saját teszt: lehet én vagyok béna, de P3 1000-es gépen radeon 9100-el kb 21-22 fps-t tudtam az SDL-ből kihozni"

    Jó, és mi volt a képen?
  • BiroAndras #41
    "Ez itt a tévedés... Win nem mindenhol van."

    Ahol játszanak, ott van.


    "Esetleg vannak olyan emberek, akik nem hajlandóak több tízezer forintot egy olyan dologért, amit ingyenessel is lehet pótolni."

    Warez XP. Egyébként egy játékgép ára mellett igazán nem nagy dolog.

    "És hidd el, az SDL, OpenAL, OpenGL trió együtt van olyan használható, mint a DX, sőt sebességben sincs mit szégyelniük."

    Használtam már őket, úgyhogy valamennyire képben vagyok.
    Lehetne használni, de sok előnye nincs, én is csak a kihívás miatt csináltam.
    Egy komoly fejlesztésénél fontosabb pl. hogy ATI kártyákon is gyors legyen a játék, mint az, hogy fusson linuxon. Hogy az OpenGL vagy a DX9 a jobb, azt meg én nem tudom eldönteni, ilyen szinten nem értek a 3D programozáshoz (esetleg megkérdem majd az illetékeseket).
  • Caro #40
    Mióta a Q4 a Doom3 motorját használja, és mióta a Doom3 OpenGL-t használ.
  • droland #39
    "Doom3 + Q4" - ezek mióta opengl-ek?
  • jzombi #38
    Persze... de winen is van olyan jó az OpenGl, mint a D3D, szóval ez nem indok.
  • alt3r3g0 #37
    Igen, a fejlesztőcégek próbálnak racionálisan gondolkozni, és csak olyan platformokra portolják a programjaikat, amire megéri, mi is ezzel a baj?
  • alt3r3g0 #36
    ja igen, a validáláshoz kell legál windows, azthiszem ez egy win-re fejleszteni vágyó embertől nem elvárhatatlan :)
    Persze van kismillió módja, hogy megszerezd ennélkül, torrent, emule, haver...
  • Caro #35
    Fogyasztói társadalomban biztos...
  • Caro #34
    DirectX SDK - (December 2005)
    Validation Required
    Máris nem bárki számára ;)
  • alt3r3g0 #33
    Nem a platformok száma a lényeg, hanem a vásárlóerejük!