Gyurkity Péter

Januárban jön a Radeon X1900

A fenti elnevezéssel mutatná be az ATI legújabb üdvöskéjét, amely nem más, mint a sokak által várt R580 kódjelű grafikus processzor - a jelenlegi X1800 megspékelt órajellel és futószalagokkal.

Az AnandTech értesülése szerint a gyártó januárban jelenti be az új chipet, ám ez még nem jelenti feltétlenül, hogy az első példányok rögtön kereskedelmi forgalomba kerülnek. A távol-keleti források - mint általában - pontosabb információval rendelkeznek, és január 24-ét jelölik meg a bejelentés tervezett időpontjának. A processzorra épülő grafikus kártyák fő feladata lesz felvenni a versenyt az Nvidia G71 jelzésű chipjével, amely szintén megnövelt órajeleket ígér.

Az R580-ról már tudunk néhány technikai részletet. Ezek szerint a processzor 16 futószalagot, 48 pixel shadert foglal magában, órajele pedig magasabb a jelenleg kapható X1800 változatokénál. Hogy ez pontosan mekkora változást jelent, arról még nincs hír - egyes állítások szerint valahol 700 MHz körül állapodtak meg az utódon dolgozó mérnökök. Az viszont biztosnak látszik, hogy a grafikus chip támogatja a Shader Model 3.0-t, illetve az ATI Avivo technológiáját. Több forrás szerint lábkiosztásában megegyezik elődjével, így akár a meglévő Radeon változatokon (elsősorban az X1800 XT-n) is helyet kaphat.


Radeon X1800 CrossFire Edition

Természetesen a Crossfire-támogatás sem maradhat el, hiszen az ATI ezzel versenyezhet az SLI összeállítások ellen. Ennek megfelelően az új fejlesztés két változatban jelenik meg: egy Crossfire-verzió elengedhetetlenül szükséges két kártya összekapcsolásához, míg a második kártya már lehet alapváltozat.

Amint említettük, az új chipre épülő kártyák az Nvidia G71 jelzésű fejlesztésével mérik majd össze erejüket. Ez utóbbiról még a hónap elején láttak napvilágot az első részletek: ezek szerint az új változat - hasonlóan az ATI új generációjához - már 90 nanométeren készül, órajele pedig 750 MHz körül lesz. A vállalat reményei szerint ez megnyugtató előnyt biztosít, amíg a soron következő versenyző, a G80 meg nem érkezik 2006 közepén.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • jojo #35
    Úgy látszik az Ati csak a túlhúzást veszi előtérbe, inkább találna ki jobbat az állandó tuning helyett!
    Sose veszek ilyet, az biztos!
  • MagyaR #34
    radeon x850 75 ezer huff, nálunk meg 110.

    De mennyiér szállítják ki? Tehát vám vagy ienek?
    Legalábbis amerika az nincse olyan közel :D.

    tehát ez a geforce 7800 gt 60 ezer huff, de mennyiér hozzák ide? :).

    De azé néztem, h azé amcsiba 4 dolláros áfa van 300 dollárnál :)).

    A választ nyugodtan küldheted privátba, mert ha 10 ezer huffnál nem több az, h kiszállítják rendelek eggyet amcsibó :)
  • quentit #33
    Akkor ha jól értem puszta shader teljesítményben 4x gyorsabb az X1900, mint az X1800 (pl. álltalános célú felhasználásnál ez valós előnyt jelenthet, míg játékokban attól függően fog gyorsítani, hogy mennyire bonyolultak az adott játék shader programjai)

    Nekem ez szimpatikus hozzáállás!
  • Picivizipaci #32
    Szia!
    Sajnos el kell, hogy keserítselek ez nem alkami vétel ott ENNYI!! 280-360$
    www.pricewatch.com vagy www.newegg.com
  • MagyaR #31
    1 dollár most 200 huff?

    Ha valóban annyi, és nem volt sok a póstaköltség mindennel eggyüt akko megérte!!
  • archkoven #30
    Alkalmi vétel lehetett:)
  • Picivizipaci #29
    Én most vettem videokaresz és remélem 1 darabig elég lesz, de ha nem veszek 1 másikat és berakom sli-be. Mindig is ATI kártyám volt, de most váltottam, a csipkészlet miatt.
    Ha javasolhatnék valamit, próbáljatok külföldről rendelni! Az új kareszom 305$ volt!!!!!
  • Bith #28
    Vagy nem.
  • lazsi #27
    ja csak a 2 középkategórás másfélszer annyi naftát eszik mint az 1 csúcskari, valamint a két középkategóriás kártya nem gyorsabb slibe mint az 1 csúcskategóriás
    + a csúcskategóriás mindíg kihozza a teljesítményét, míg az sli nem minden alkalmazás alatt működik.
  • Freemanus #26
    Akinek esze van az vesz két közép kategóriás karit ócsó pénzért és sli-be vagy crossfirebe teszi és azok ugy is gyorsabbak mint b ármelyik felsőkategóriások és párévig bármi elfut rajtuk!:D