Gyurkity Péter

Az ATI is az ikermagos chipek felé mozdul

A vállalat ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy néhány hónapon belül az ikermagos processzorokat is támogatni fogják a grafikus kártyák meghajtóin keresztül - ezzel némileg lemaradva követi riválisát.

Az X-bit Labs értesülése szerint az ATI egy sajtótájékoztatón ígéretet tett az ikermagos processzorok támogatására, ami állításuk szerint érezhető javulást tesz majd lehetővé az új rendszereken. Terry Makedon termékigazgató szerint erre a következő év elején, két-három hónap múlva kerülhet sor, addig szeretnék a megfelelő módon módosítani a Catalyst meghajtókat. Erre azért van szükség, mert a legtöbb játék még mindig nem használja ki a két processzormag által nyújtott előnyöket, és semmit nem profitál egy ikermagos chipből.

Számításaik szerint a meghajtók felkészítésével mintegy 30 százalékos teljesítménynövekedést tudának elérni a játékoknál, amit elsősorban a számítási feladatok megosztásával, illetve a feladatok áthárításával oldanának meg. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a grafikus processzor túlzott leterhelését elkerülendő, bizonyos feladatokat a központi processzorra irányítanak át, amely tehát időről időre besegít a számításokban. Az elgondolás nem új, hiszen az Nvidia már júniusban hasonló módosításon törte a fejét.

Akkor Ben de Waal, az Nvidia GPU szoftverrészlegének alelnöke nyilatkozott egy ilyen megoldás előnyeiről, és megemlítette, hogy a többszálas ForceWare meghajtók 5-30 százalékkal növelnék a 3D-s játékok alatti teljesítményt. Ez mindenképp jelentős eredmény lenne, és ehhez mindössze a már meglévő szoftvereket kellene átalakítani. Elmondása szerint ezt eddig azért nem használták ki, mert az operációs rendszer korlátaiba ütközik, és csak hosszas fejlesztői munkával tudták megkerülni ezen korlátokat. Akkor a 80-as verzió valamelyikében ígérték az új technológia felbukkanását, és - egyelőre béta verzióban - meg is jelent a beígért meghajtó, amely letölthető a vállalat honlapjáról. A ForceWare 81 emellett az SLI terén is hoz újdonságokat, például a különböző márkájú grafikus kártyák összekötésének lehetőségét.


A nemrég bejelentett új sorozat teljesítménye a rajongóknak csalódást okozott

Mindenesetre az ATI-nak szüksége lesz a támogatás kiterjesztésére, mert legutóbbi eredményei nem tölhetik el bizakodással a vállalat vezetőit. A negyedik pénzügyi negyedévről közzétett jelentés 104 millió dolláros veszteségről számolt be, és ezen a téren csak lassú javulásra számíthatnak. Az augusztus 31-én lezárult periódusban a bevétel mindössze 470 millió dollár volt, ami nagyjából megfelel a legutóbbi előrejelzésnek, ám eleinte még 600 millióra számítottak.

"Vadonatúj termékekkel kezdjük meg a következő pénzügyi évet, és figyelmünket a pénzügyi és operációs teljesítményre koncentráljuk" - jelentette ki David Orton vezérigazgató. A vezetés tehát bizakodó, ám ehhez az kell, hogy az új X1000-család minél előbb elterjedjen a piacon és helyreállítsa az egyensúlyt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #13
    Talán úgy értette, hogy ma inkább egy FX-57-et (2800Mhz...) venne.
  • virs lee #12
    Jelenleg az x700 van egy kategóriában a 6600-zal, árban és teljesítményben. Viszont a 6600 már tud sm3.0-át, amit pl. az age of empires3 (meg egy pár progi akár patchel, akár anélkül) már kihasznál, és csak egyre több lesz. Ilyen helyzetben melyiket vennéd? Értelemszerűen a 6600-at, mert többet nyújt. Én is becserélném a 850xt-met egy 7800gtx-re. :)
  • IMYke2.0.0.0 #11
    Javítás: nem "egy mafos", hanem egy magos...

  • IMYke2.0.0.0 #10
    Valamit elnézel - immár sokadszor: nincs egy mafos 4800+ -os A64-es! Klikkelj ide!

  • Inquisitor #9
    Természetesen a 3000GHz az 3000MHz akart lenni :)
  • Inquisitor #8
    Arty, Watermen:
    Gondolom tudjátok, hogy egy 4800+ X2-es nem kicsit drágább, mint ez egymagos 4800+ proci. Ámdes SOKKAL lasabb, és mire ténylegesen ki lehet használni, addigra kétszer ilyen gyors procik lesznek. Tehát ha sok pénzem lenne, akkor se vennék kétmagosat.
    (Na jó, ha pénz nem számít, esetleg megpróbálnék egy Wapochil rendszerben 3000GHz-re húzni egy ilyen duplamagos csodát ;) ...)

    Arty, ezt nem értem, hiszen a 6600GT elenében indította a 6600GT/GTO szériát az ATI, és kivételesen jó az ár/érték arányuk. Viszont hiába emlegetsz dögkutat, mert az ATI kártyák mindíg drágák voltak, már a Rage időszakban is ... sajnos. Emléxem a R8500 is drágább volt a Ti4200-nél, hiába volt lasabb picit.
  • arty #7
    inquisitor: jelenleg választhacc 1 procis 2.4ghz es a64et vagy vehetsz 2 procis 2.4ghz a64et :D szal egymagost már aligha veszel szvsz ...

    az ATI magának ássa a dögkutat. nem kompetitiv termékeket is el lehet adni, nade basszus, nem drágábban a riválisnál!!!!!

    betegek ... ahelyett h x800akat inditanának a 6600GT ellen, alacsonyabb árakon....
  • waterman #6
    ha sok pénzed lenne, akkor nem látnál fantáziát egy második magban a prociban??? persze vannak ésszerűségi határok, de a multicore chipeké a jövő. ha már a videókártya software-ed támogatja, akkor is jobb lesz a játékélmény. de ha meg nem támogatná, akkor is tudnál winampot hallgatni a háttérben és ha jön egy üzid a msn-en, lehet hogy nem tartana 3+ másodpercig visszakavarodni a játékból a windóz felületére..
  • janos666 #5
    Már bocs! de ezek hülyék? A nemhivatalos többszálú 81.xx-es alpha és beta driverek lassan 1 hónapja, de a hivatalos beta 81.84 is már vagy 1 hete kinnvan. (utóbbi az nvidia oldaláról tölthető le). Akkor hogy értik ezt hogy a 81-es még csak az SLI-t újítja és ez az áttörés mág várat?
  • Inquisitor #4
    "A nemrég bejelentett új sorozat teljesítménye a rajongókban csalódást okozott "
    Miért is? A teljesítmény nem probléma, viszont ár/teljesítményben (ismerve az ATI árpolitikáját), na úgy már nem túl fényes.

    Ellenben nem érzem, hogy nagyon le lennének maradva, azért a játékosok jó része nem vesz egyenlőre 100.000Ft+ áru procit. De ha például sok pénzem lenne, és választanom kéne egy AMD64 4800+ és egy AMD64 X2 4800+ között, akkor csont nélkül az egyprocisat választanám.