Berta Sándor

Vírusirtó egészségügyi készülékekre

A Siemens úgy véli, hogy egyes egészségügyi számítógépes rendszerek és készülékek, mint a komputertomográfok, a röntgen- vagy ultrahang-berendezéseket a közeljövőben megtámadhatják a különböző vírusok és más kártevők.

Ahogy mondani szokták: ezt is megéltük! A német vállalat biztos, ami biztos, már előre megpróbál gondoskodni az egészségügyben használt berendezések vírusvédelméről. A cég ezért - mintegy megelőzésképpen - egy különleges vírusirtót dobott piacra. A Virus Protection névre keresztelt program ellenőzi a rendszerekbe bekerülő és ott már meglévő adatokat és fájlokat. Amennyiben a szoftver talál valamit, nemcsak a felhasználót riasztja azonnal, de a Siemens megfelelő részlegét is.

Mint azt Anja Süssner, a Siemens szóvivője elmondta, tisztában vannak azzal, hogy a legtöbb kórháznak és klinikának még nincs sem internethozzáféréssl, sem belső hálózata, így egy hacker nem tudja megtámadni ezeket az intézményeket. Ám úgy vélik, hogy sikerült megoldást találni egy még fel sem bukkant problémára és amennyiben igény lesz ilyen védelemre is, készen kell állniuk a megfelelő alkalmazással.

A Virus Protection három részből áll: a víruskeresőt a Trend Micro fejlesztette ki, a vírusvédelmi szoftvert a Microsoft, míg van egy külön kártevő-eltávolító programrész is. A vírusirtó védett vonalon tölthető le és keresőmotorja, valamint vírusadatbázisa folyamatosan frissíthető, ennek csupán az a feltétele, hogy a programot megrendelő intézmény csatlakozzon a Siemens távmenedzselő szolgáltatásához.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vilmoska #16
    Ez kész
  • Gipsz75 #15
    Én kb. 10-12 agánorvoshoz járok pc-t szerelni, mindegyiken win98 ill winxp van, rákötve a netre, mert azon küldik el a leleteket, és ezen kapják a labor eredményeket is. Ha valamelyik elvetemült tényleg írna, 1 hasonló vírust, közvetett emberölésért simán le lehetne csukni (bár, a jogi dolgokhoz nem értek)
  • zzebi #14
    Valójában rengeteg orvosi műszeren fut Windows. Még interveniciós képalkotó gépeken is, amiket beavatkozás közben használnak. Ez nem csak a kis cégekre, hanem a legnagyobbakra is vonatkozik. Természetesen ezek a Windows-ok is spéci HW-en futnak és maga az OS is meg van buherálva.
    Amúgy az OS csak egy dolog. Linux-ra ugyanúgy lehet vírust írni, mint Windows-ra.

    Ami fontosabb, hogy egyre több orvosi gépet kötnek netre. Ez egyáltalán nem tévedés, hanem inkább szükségszerűség. Például a legmodernebb gépek az öndiagnosztikai procedúrák eredményét és az összes szoftver és hardverhibát rögtön jelentik az online service részlegnek, ami akár egy másik országban is lehet.
  • pemga #13
    mrzed001, GE med? :).

    Autóknál ez már létező probléma, igaz, távolról sem mindennapos :) Kevés autónak a fedélzeti rendszere ilyen :)). http://www.sg.hu/cikkek/37016
  • Zedas #12
    "De az biztos nem a géppel van kapcsolatban/lenne"

    Erre ne vegyél mérget. Pl. egy Eu szintű adatbázis több tera is lehet, azt biztos nem fogják lokálba letükrözni.

    A vírusvédelmet ilyen esetekben privát hálózattal lehet csak megoldani.
  • mrzed001 #11
    Megnyugtatlak, a komolyabb rendszerek mind buherált linux/unix-okon futnak :))
    A hardver mindegy
  • Hegyikecske #10
    De az biztos nem a géppel van kapcsolatban/lenne:) Max a gépre felvitt képeket osztják meg az teljesen más de azér az durva lenen ha vki kívűlről nyulna hozzá ehhez a géphewz.. max belső háló legyen azzal nincs semmi gond e szempontból!
  • comet #9
    Mármint azt aki ilyen gépet windows alól futtat, nem azt aki vírust ír.
  • comet #8
    Nem ír, ezeken nem windowst használnak, ha meg igen akkor emberi élet veszélyeztetése címén lehet őket perelni.
  • comet #7
    Ehhh...erre mondják azt, hogy a szarra csillámport szórsz, attól az csak szar marad csillámporral beszórva.

    Egyébként, ez elég vicces, pont a napokban megjelent tanulmánnyal körítve, miszerint a különböző biztonsági programokban több hiba van átlagban mint amennyi egy átlagos dologban windowsra. Na mind1. Ez is mutatja, hogy akármit csinálhat az ember, ha a design rossz, akkor ennyi volt.

    Egyébként ezekre a gépekre még linux/unix sem a legvalószínűbb, hanem valamilyen speciális hardver. Ott meg vírusterjedés ki van zárva, szerves vírust kivéve :))