Berta Sándor

Megbukott az EU telekommunikációs adattárolási tervezete

Az európai parlamenti képviselők egyelőre köszönik, de nem kérnek azokból a tervekből, amelyek szerint kötelezően legalább egy évig eltárolnák az egyes előfizetők telekommunikációs tevékenységeinek adatait.

Nagy ellenállásba ütköztek az Európa Parlamentben az európai telekommunikációs adatok tárolására vonatkozó tervek. A európai uniós tervezet szerint ugyanis legalább egy esztendőn át tárolnák a vezetékes és a mobiltelefonokról folytatott beszélgetések, illetve a vezetékes és a mobiltelefonokról küldött rövid szöveges üzeneteknél (SMS) a hívott felek telefonszámait. Így akár több éven belül bármikor másodpercre pontosan megállapítható lenne, hogy melyik telefonszámról ki kit hívott, mennyi ideig tartott a beszélgetés, vagy hogy ki hova küldött SMS-t.

Az Európa Parlament Belügyi Bizottsága azonban a legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy 52:1 arányban leszavazza a francia, brit, ír és svéd kormány telekommunikációs adatok tárolására vonatkozó közös előterjesztését. Alexander Alvara, a német FDP párt egyik európai parlamenti képviselője azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a képviselők még csak egy csatát nyertek meg és nem a háborút és szerinte az Európai Bizottság akár már a jövő héten hasonló előterjesztést tehet.


Mindent rögzítenének
A négy kormány álláspontja szerint hasonló módon naplózni és tárolni kellene az internetszolgáltatóknak az online előfizetőkre és azok szörfölési szokásaira vonatkozó adatokat is. Az indoklás szerint ezáltal segíteni lehetne a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni harcot. Herbert Reul, a német CDU párt európai parlamenti képviselője ugyanakkor úgy véli: minden egyes kérdésnél külön-külön meg kell vizsgálni, hogy azáltal, hogy csorbulnak az egyének jogai, ezzel párhuzamosan valóban javul-e a közbiztonság, vagyis megéri-e a kockázat?

Reul hozzátette: azt is meg kell vizsgálni, hogy ezek a plusz intézkedések mennyibe kerülnek az Európai Uniónak és az egyes tagországok gazdaságának, illetve, hogy kik és milyen arányban fedezik a felmerülő költségeket. A Német Ipar Szövetsége szerint ugyanis egy ilyen intézkedéscsomag csak Németország esetében is akár több százmillió eurós többletkiadásokat jelenthet. Ennél is fontosabb azonban, hogy az állampolgárok személyiségi jogai pénzben megfizethetetlenek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Caro #16
    Hehe, ha mindenki neki áll filecserélgetni, akkor tuti, hogy sehova nem tárolják le az adatforgalmat, a biztos
  • jefferson83 #15
    Ha nem is jogtalan, de erkölcsileg megkérdőjelezhető az biztos.
  • immovable #14
    hiába te vagy itt az ész a fórumozok között...áldott legyen a te neved birka...a bizonyítványod elfogadva, tárolva egy évig...mi buták csak csodálunk...
  • Tetsuo #13
    Mi az h jogtalan? Ha a törvény engedi akkor jogos, USAban pl 12db titkosszolgálat jogosan hallgathatja le mások beszélgetéseit, ebből legalább 3 a Te mobilodat is, bármikor.. az adattárolás (auto hanganalízissel) pedig örökre szól. Teljesen jogosan, ugyanis benne van a nemzetvédelmi törvényben.
    Az angoloktól átvett Echelon rendszer (amit már nem úgy hívnak), teljes gőzzel működik néhány ezres személyzettel az NSA szolgálatában.
  • Laci73 #12
    Ez a rendszer az Achelon (Echelon). Már legalább tíz éve működik, és nem csupán az USA kommunikációs rendszereit (telefonhálózatok,Net,rádiózás) figyeli, hanem az egész világot lefedi.

    Fie: ne a PC-ből, és az onnét ismerős hardverelemekből indulj ki. A kilencvenes évek közepén, még az idősebb Bush elnöksége alatt amerikai tudósok egy csoportja kéréssel fordult a kormány és a szenátus felé: ebben azt kívánták, hogy a hidegháború befejeztével az amerikai kutatók által felhalmozott tudásanyag egy részét hasznosítsák az egész emberiség számára. Dick Chaney - az akkori védelmi minszter, később alelnök - határozottan megtagadta ezt. Érve az volt, hogy az USA tudományos-technikai elsőbbségét mindenáron biztosítani kell. A tudósok csak annyit nyilatkoztak, hogy forradalmi áttöréseket értek el elsősorban a kommunikáció, az IT és a lézertechnika területén. Vajon milyen rendszerek működnek titkos kutatólaboratóriumok vagy atombiztos katonai bunkerek mélyén?

    Neo-ra visszatérve: nekem, öreg anarchistának ne papolj :) A filmben nem nehéz felismerni a párhuzamot a kisember boldogulni akarása és a fennálló multikapitalista világrend globális pénzuralma között - ám Neo-k nincsenek. A változást mindig a belső bomlás hozza el: ez vár majd az önhitt és olyan hatalmasak látszó Óperenciás Nagytestvérre is.
  • Caro #11
    Hát ezek hülyék! :)
    Az EU-nak nem kell félnie a terrorizmustól. Nem mi nyomjuk el az arabokat. Az amik a köcsögök nem mi.
  • mrzed001 #10
    Szeritem pihizz egyet :))
  • mrzed001 #9
    igen, az amcsiknak van olyan rendszere, amelyik felveszi a telefonbeszélgetéseket (összeset), majd kulcsszavak alapján eldönti, hogy további elemzésre magtartsák-e a felvételt (saddam, allah ...), vagy delete. Helyigénye stadionnyi, költsége gigászi.
    Ennek sokszorosa, ami az internet "loggolására" képes lenne.
  • fie #8
    Neo: az eszme a lényeg.
    Az adattárolás csak 1-1 személyre vonatkozik, mert nincs a világon az a sok vinyó, ami az internetes adatforgalmat tárolni tudná az összes előfizetőnél. (Nem is lesz - ez olyan minthogy fénysebességet sem lehet elérni - bár ez csak tétel).
  • Laci73 #7
    Akkor mondok újat neked is Irkab1rka:

    1. A fent vázolt rendszer már a kilencvenes évek közepe óta működik. Ráadásul nem csupán a forgalmat bonyolító személyek címét/számát és az időtartamot rögzíti - hanem ésszerűen a tartalmat is. (Miért rögzítenénk csak a forgalom adatait, amikor maga a tartalom a lényeg) A gyűjtött adatokat rendszeresen elemzi és osztályozza.

    2. Neo egy mesealak, így rá hasonlítani súlyos skizofrénia.