Gyurkity Péter

Visszatér az integrált grafikus vezérlők piacára az Nvidia

A jelek szerint a vállalat meglehetősen hosszú szünet után visszatér az integrált grafikus vezérlők piacára, és még az idei év vége előtt új, integrált vezérlővel felszerelt alaplapi lapkakészleteket dob piacra.

Erre utal a PC Perspective honlapján közzétett útiterv, amely állítólag a Foxconn alaplapgyártó vállalat idei évre tervezett újításait ábrázolja. Az itthon is jól ismert gyártó AMD és Intel processzorokhoz egyaránt új alaplapokat készít, és az állítólagos útitervben új, eddig nem említett Nvidia chipkészletek is szerepelnek. Egészen pontosan a C60G és C60D jelzésű chipkészletekről van szó, amelyek nagy valószínűséggel egy integrált és egy különálló megoldást takarnak. A két új fejlesztés várhatóan a harmadik negyedévben készül el, míg az első ilyen alaplapok még az idei év vége előtt a boltokba kerülnek.


"Hosszú évek után ismét integrált grafikus megoldást jelentettünk be, és nagy reményeket fűzünk ehhez az üzletághoz. Az Intel platform a belépő szintű és középkategóriás szerverek piacára koncentrál majd, de a laptopok piaca is sok lehetőséget tartogat magában - nem látok okot arra, hogy miért ne terjeszthetnénk ki ezen megoldásokat a piac minden szegmensére" - jelentette ki Jen-Hszen Huang, a vállalat vezérigazgatója a május 12-én elhangzott pénzügyi összefoglalójában, amivel nagy valószínűséggel ezen termékekre, valamint az AMD processzorokhoz szánt C51D és C51G jelzésű chipkészletekre utalt. A vállalat ugyanis nemcsak az Intel termékeire, hanem a konkurens chipekre is épít, sőt, az AMD platformra szánt új lapkakészleteket elsőként fogja piacra dobni.


A FIC alaplapgyártó cég már jóval korábban bemutatta a C51 első példányait, és akkor - az Nvidia hallgatása ellenére - néhány technikai részlet is napvilágra került. A márciusban megtartott CeBIT 2005 kiállításon többek között kiderült, hogy a C51G - amelynek integrált grafikus vezérlője nagy valószínűséggel egy GeForce 6200 chip lesz - támogatja a PCI Express x16 foglalatba illeszkedő grafikus kártyákat, valamint a Serial-ATA II, a Gigabit Ethernet, a PCI Express x1, a FireWire, valamint az USB 2.0 szabványt. A lapkakészletek egyaránt befogadják a Socket 754 és Socket 939 foglalatba illeszkedő processzorokat, és megbirkóznak a 800, valamint az 1000 MHz-es HyperTransport sebességgel is. Egyes források szerint a chipkészletek egy, a GeForce 4 családba tartozó grafikus vezérlőt tartalmaznak majd, de erről még nincs biztos információ.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • asysoft #7
    Természetesen olyanra, ami MÁR alkalmas vmi új játékra. (Tehát NEM 1600X1200-ban, 8X FSAA-val, hanem legalább mediumban az aktuálisakat).
  • dez #6
    Ez a mai laptopoknál úgy van, hogy akkus üzemmódban jóval vissza van véve a proci és a GPU teljesítménye, ahhoz képest, mint amikor hálózatról megy.

    "asztali játékgép bruttó 50 lesz, monitorral"

    Itt most valami csúcsgépre gondolsz? Vagy ami már jó játékra? Mert laptopnál az utóbbiról volt szó. :)
  • asysoft #5
    Igen, de egy játékra alkalmas gép nem éppen nevezhető alacsony fogyasztásúnak. Ha meg nem kell nagy teljesítmény, akkor sztem a mai laptopok is alkalmasak "játékgépnek"... Sztem akkor lesz 100ezerért játékra alkalmas laptop, ha az asztali játékgép bruttó 50 lesz, monitorral.
  • patrik #4
    lehet hogy nemsokára eljön a 100000-es laptopok ideje... pár éve még örülni lehetett ha 300e ért volt új laptopot (és még nem is tudott többet mint amik most 200e körül vannak)
  • dez #3
    Nem jelen időről volt szó, hanem arról, hogy "idővel". És persze nem arról, hogy csúcsteljesítményt tudjanak, csak annyit, ami már elég játékra (de nem 320x200-ban).

    Barebone? Egy barebone-t azért nem túl kényelmes a hónod alá véve hurcolászni, a kábelekkel és a hozzá tartozó monitorral együtt... :) Út közben sem tudod használni. Max. akkor lenne értelme a dolognak, ha csak az a cél, hogy pl. két hely között kell hurcolni, melyeken kiépített "fogadóbázis" van, és út közben sem akarod használni. Nos, akkor már egyszerűbb egy vinyót szállítani. :)
  • asysoft #2
    100000-ért még normális laptopot sem kapsz, mindegyikben csak 128 mega RAM, miegymás... Ennyiért akarsz te játszani, mikor egy gamer PC több százezerbe kerül?
    Másrészt a mai nagyteljesítmény-felvételű videokártyák mellett max asztalon játszhatnál vele, arról nem is beszélve, hogy az egérhez is asztal kell... Tehát te csak egy hordozható PC-re vágysz-sztem a barebone-k ennek úgy-ahogy megfelelnek.
  • billxxx #1
    végre.rmélhetőleg az nvidia is felimeri lassan hogy a laptopokban nagy lehetőségek rejlenek amihez jó teljesítményű grafikusprocesszorokra van szügség.Mert lassan de kialakul az a réteg aki a laptoppal játszani is szeretne,nem csak üzleti célokra használni azokat.Én is ode tartozom,mert a laptopnak olyan előnyei vannak,mint a hordozhatóság,könnyű súly,kis térfogat,STB.idővel teret nyerhet a laptop,mint játékgép,és nem kell egy játékra alkalmas laptopra 500000ft-ot kiadni csak mondjuk 100000ft-ot.Ez azért fog működni mert ebből is sok pénzt kaszálnak majd a laptopgyártók.....
    Ezért bizos a siker.A Gericom ezt már felismerte...