Gyurkity Péter

IDF: továbbfejlesztett grafikus vezérlő az Intel következő chipkészleteiben

A napokban zajló fejlesztői konferencián az Intel szóvivője megerősítette, hogy vállalat i945G jelzésű saját lapkakészlete új, következő generációs integrált grafikus vezérlőt tartalmaz.

Az Intel fejlesztés alatt álló új PC platformjának bemutatója közben - amely az Anchor Greek nevet kapta - Don MacDonald, az Intel Digital Home Group alelnöke elárulta, hogy a szóban forgó lapkakészletbe az integrált grafikus vezérlők továbbfejlesztett változata, a Graphics Media Accelerator 950 kerül. Ez az első alkalom, hogy a vállalat részéről megemlítik az új fejlesztést. A GMA 950 elődje, a GMA 900 még tavaly nyáron, az i915 lapkakészletekben mutatkozott be, és az idei év elején megjelent, Alviso kódnevű második generációs Centrino chipkészletekbe is ez került. A GMA 900 annak idején az úgynevezett Extreme Graphics vezérlőket váltotta fel, amelyek fejlesztését 2004 áprilisában állították le.

A bemutató után nem sokkal Sean Maloney, az Intel Mobility Group vezetője elmondta, hogy a Callistoga kódnevű lapkakészletek - a Centrino harmadik, fejlesztés alatt álló generációja - szintén izgalmas, következő generációs grafikus vezérlőt tartalmaznak majd. Szakértők szerint itt is a GMA 950 nevű vezérlőről lehet szó, ugyanis az i945G és a Callistoga megjelenése között nagyjából annyi idő telik majd el, amennyire az Intelnek szüksége van a technológia integrálásához.

Maloney nyilatkozatában azzal indokolta az új vezérlő megjelenését, hogy a Centrino rendszerek vásárlói - még a vállalati szférában is - egyre nagyobb grafikus teljesítményt várnak el a megvásárolt termékektől, és ez az igény sokszor döntő szerepet játszik a vásárlásban. A fejlesztés során ezért szakembereik nagy hangsúlyt helyeztek a multimédiás képességek bővítésére, és a teljesítmény fokozására. Az igazgató ugyanakkor nem bocsátkozott részletekbe, és azt sem árulta el, hogy a GMA 950 pontosan milyen újdonságokkal szolgál a vásárlóknak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vitus #1
    Lehet van köze ennek a bejelentéshez ahhoz, hogy az Nvidia megkapta az engedélyt az inteles chipkészletek fejlesztésére. Elképzelhető, hogy cserébe nyújt egy kis segítséget az intel grafikus vezérlőjének a fejlesztésében esetleg ami nagyon fontos mobil területen is a videolejátszás
    minőségének javításához adhat technológiákat. Kiváncsi vagyok mejelenik e az új intel grafikus chipjében a pure video.