Gyurkity Péter

Cáfolja a VIA projekt törlését az ASUS

Az ASUSTeK Computer és a VIA egyaránt cáfolta azon híreszteléseket, miszerint a világ legnagyobb alaplapgyártójának tartott vállalat nem tervezi a K8T890 chipsetre épülő alaplapok gyártását.

Amint arról korábban beszámoltunk, a projekt törléséről szóló hír a német Hard Techs 4U weboldalán jelent meg, és a híroldal szerint az Asus azután döntött a fejlesztés leállítása mellett, hogy megbizonyosodott a VIA lapkakészletének meglehetősen gyenge teljesítményéről. Az alaplapgyártó szóvivője szerint azonban az újságírók félreértették a cég korábbi kijelentését, amely mindössze annyit tartalmazott, hogy az A8V-E Deluxe alaplapokat a tervekkel ellentétben egyelőre nem küldik ki a külső tesztelőknek. A szóvivő elmondása szerint a vártnál gyengébb teljesítmény az alaplapok hibás BIOS verziójának köszönhető, és a cég szakemberei már dolgoznak a hibák kijavításán.


ASUS A8V-E Deluxe

A VIA szóvivője ezzel egy időben "teljességgel hamisnak" nevezte az elmúlt héten elterjedt híresztelést, és leszögezte, hogy az alaplapok sikere érdekében a két vállalat továbbra is szoros együttműködést folytat. A megjelenés várható időpontjáról azonban nem volt hajlandó nyilatkozni, így továbbra sem lehet tudni, hogy az új lapkakészletre épülő alaplapok mikor kerülnek a boltokba.

A legtöbb elemző egyetért abban, hogy a vállalat nem halogathatja sokáig a megjelenést, hiszen a PCI Express támogatást nyújtó konkurens alaplapok - mint az Nvidia nForce 4, valamint az ATI Radeon Xpress 200 - decemberben, illetve 2005 januárjában mutatkoznak be. A jelek szerint a VIA - amely hagyományosan elsőként jelenik meg az új termékekkel - hátrányba kerülhet a vetélytársakkal szemben, és ez minden bizonnyal negatívan befolyásolja majd a cég piaci részesedését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!