Gyurkity Péter

A SiS is elkészült a PCI Express chipkészletekkel

A tajvani gyártó bejelentette, hogy megkezdte a PCI Express technológiát támogató, az Intel Pentium 4 és AMD Athlon 64 processzorokhoz szánt lapkakészletek sorozatgyártását.

A tervek szerint a SiS termékeire épülő alaplapok a következő hónapban, tehát mintegy 10 hónappal az eredeti határidő után kerülnek a boltokba. "A SiS656, a SiS649, valamint a SiS756 lapkakészletek eddig mintegy tíz nagyobb alaplapgyártó érdeklődését keltették fel. Ebből a három típusból eddig 23 asztali és 3 mobil számítógépekbe szánt alaplaptípus készült" - áll a vállalat közleményében. Állításuk szerint több mint kétmillió példányt már leszállítottak az alaplapgyártóknak, az USA-ban, Európában, Japánban, és Tajvanon.

A PCI Express szabványt támogató alaplapok hivatalosan március elején jelennek meg. Azt egyelőre nem árulták el, hogy sikerült-e szerződést kötniük a nagyobb OEM gyártókkal. A SiS656 a gyártó első olyan chipkészlete, amely támogatja a PCI Express x16 technológiát, és kétcsatornás DDR/DDR2 memóriavezérlőt foglal magában. A vezérlő kezeli a 400 MHz-es, 533 MHz-es, és 667 MHz-es modulokat is, és a sávszélesség felső határa 10,6 GB másodpercenként, amely több mint elég a jelenlegi konfigurációknál. A chipkészlet egyaránt támogatja az mPGA478 és LGA775 tokozású Pentium 4 és Celeron D processzorokat, akár 1066 MHz FSB-vel is.

A SiS756 lapkakészlet az 1000 MHz-es HyperTransport busszal érkező Athlon 64 processzorokhoz készült, és szintén támogatja az új grafikus kártyákhoz szükséges PCI Express x16 szabványt. A SiS649 ezzel szemben a Pentium 4 chipekhez készült belépő szintű lapkakészlet, amely azonban a korábbi tervekkel ellentétben szintén kétcsatornás memóriavezérlőt kapott. Mindhárom termék 2 PCI Express x1, 6 hagyományos PCI, és 8 USB 2.0 bővítőhely integrálását teszi lehetővé.

Az olcsóbb változatok 2 SATA RAID csatlakozóval és 10/100 Mb/s-os Ethernet vezérlővel érkeznek, míg a drágább példányok 4 SATA RAID eszköz csatlakoztatását engedélyezik, és 10/100/1000 Ethernet vezérlőt támogatnak. A hangzásról minden egyes lapkakészlet esetében nyolccsatornás vezérlő gondoskodik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!