Gyurkity Péter

Tiltakoznak az IBM dolgozói a tömeges elbocsátások miatt

Az óriáscég európai alkalmazottai közös sztrájk útján tiltakoztak a tömeges elbocsátások ellen, miután a vállalat vezetése nemrég nyilvánosságra hozta, hogy 10-13 ezer munkahely megszüntetését tervezik.

Az akcióban több mint 20, a Nagy Kék alkalmazottainak érdekeit képviselő szakszervezet, szövetség és egyéb szervezet vett részt, amelyek közös nyilatkozatban adtak hangot ellenkezésüknek. A sztrájkolók elsősorban a nemrég nyilvánosságra hozott elbocsátási terv ellen tiltakoztak, amit véleményük szerint nem lehet a vállalat szükségszerű strukturális átszervezésével magyarázni, pláne nem egy olyan helyzetben, amely további terjeszkedéssel és növekedéssel kecsegtet.

"Úgy gondoljuk, hogy az IBM vezetése által emlegetett átszervezés a vállalat, az alkalmazottak és a vásárlók számára egyaránt rossz megoldás" - áll az érdekvédelmi szervezetek közös nyilatkozatában, amely egyben felszólítja a vállalat vezetését, hogy hozzák nyilvánosságra az átszervezéssel kapcsolatos terv minden részletét. "Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az IBM gazdag és sikeres vállalat. A jelentések 2005 első negyedévében 1,4 milliárd dollár tiszta nyereségről számoltak be, míg a tavalyi évben összesen 9 milliárd dollár folyt be" - hangsúlyozza a közlemény.

A vállalat vezetése eközben új terveken töri a fejét, és a jelek szerint nagy erőforrásokat összpontosít az új fejlesztések mielőbbi elkészítésére. Éppen ezekben a napokban rántották le a leplet az IBM és az Infineon közös projektjéről, amelynek célja a memóriák egy új típusának megalapozása, amely sebességében mesze felülmúlja majd a jelenleg kapható modulokat. Amint arról a CNET cikke beszámol, ezek az új memóriák nem elektronikus úton, hanem a belső struktúra megváltoztatásával (például az anyag felmelegítésével) tárolnák az adatokat, így azok semmi esetre sem vesznének el - igaz mechanikus úton még támadhatnak problémák.

Grady Booch, a vállalat részéről ezzel egy időben a szoftverfejlesztésben végrehajtandó változtatásokról beszélt, amelyekre azért van szükség, mert a Moore-törvény hamarosan érvényét veszti. Az IBM Rational Software Development konferencián elhangzott beszédében Booch megemlítette a vállalat fejlesztés alatt álló új technológiáit, többek között a beszédfordító eljárást, amelyhez hasonlót a Star Trekben láthattunk. A vállalat tehát korántsem került padlóra, sőt, épp ellenkezőleg: továbbra is óriási összegeket költ kutatásra, fejlesztésre és a legújabb technológiák elterjesztésére. Érthető, hogy az alkalmazottak nem értenek egyet a leépítés indoklásával.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BlackRose #13
    Na most, a realitás megint hiányzik...

    1 - az IBM management a hibás nagyrészben, mert nem képes azeket az embereket foglalkoztatni
    2 - az IBM management persze csak részben hibás, a másik részben a társadalom amely nem képes követni a kor követelményeit, és ezért a felelőség az ország managementjén van, meg persze a többi cég managementjén is akik szintén nem képessek követni a kor követelményeit.
    3 - az IBM munkássai nem maradnak munkanélkül, nagy többsége 1-2 hónap allatt elhelyezkedik, csak általában rosszabb körülmények között, tehát a baj nem ott van ahol látjuk, hanem ott, hogy miért kerül valaki az utcára, ha dolgozik (a válasz, azért mert valaki más nem jól dolgozott - a management), mert a vezető a felelős, a munkás dolgozhat rosszul de csak akkor ha a vezető ezt megengedi.

    na mindenesetre egy hypercomplex problematika előtt állunk, aminek egyszerűen nincs megoldása, és persze most a fent említett dolgokban valószinűleg én is tévedek (persze részben), de a társadalom allapossan meg kell vizsgálja a feedbacket, el kell vetnie a tökéletességről szoló utópiát, és le kell ereszkednie neki a realitás területére, nem hibásokat kell keresni, hanem megoldásokat és akkor kevesebb lesz az ilyen hír, persze kevesebb lesz akkor a saját mellét verő örökké szupersikeres üzletember is (persze, hogy ilyen nincs, éppugy mint ahogyan Pele is lőtt a gól mellé, meg ahogyan Michael Jordán is csak 50%-ban volt sikeres, az élet más területén is el kell fogadni, hogy nincs tökéletes dolog, hogy törekedni kell a sikerek arányának növelésére, de egy óriási önkritikára van szükség, a mai emberek meg csak mást tudnak kritizálni, a társadalom ma egy olyan dologá alakult, ahol hazudnak, mindenki egy olyan látszatot akar magáról kialakítani amely 100x jobb a valóságnál, a mai világban a reklám az úr, ideje lenne ettől megválni, mert ennek a levét a társadalom issza, és hosszútávon pedig azok a legnagyobb vesztesekl akik sajátmagukról azt állitják, hogy tökéletessek... az IBM vezetősége is ide tartozik, meg kell álni és megnézni mi a hiba, miért kerül utcára annyi ember aki életének egy részét az IBM-nek áldozta, na ez itt az igazi kérdés és ebben van a megoldás kulcsa.
  • TheFinn #12
    Azért szerencsére nem teljesen ilyen sötét a helyzet, vmennyi védelem van a dolgozóknak, különben visszasüllyednénk a XIX. sz-ban uralkodó őrülethez. Az ember ott csak egy alkatrész volt a futószalag mellett. -Aha szóval lebetegedtél? Akkor ki vagy rúgva, van száz másik helyetted. Munka törvény, munkaügyi bíróság, sztrájk, az állam is vezethet be szankciókat a cég ellen.

    Azért az nem ugyanaz, ha a Józsi KFT kirúg az ötből 1 embert, vagy egy nagy cég 200000-ből 15000-t. A Józsi KFT dolgába nem fognak beleszólni, érdekli is őket.

    Valszeg az Nagy Kék csak ki akar költözni a Távol-Keletre, de előtte megszabadul a fölöslegtől. Azért nem semmi végkielégítést kell majd csengetnie, de úgy tudom ilyenkor még a dolgozó átképzését is ki kell fizetnie. (Ez nem biztos). Valami hasonlót csinált az Opel-GM csoport is, érdekes módon csak az európai részlegből építettek le jelentősen.
  • Asperot #11
    Minden munkának ára van. A multik kifizetik a béredet, a termelőtől megveszik az árúját. Egy darab szívószálban is benne az alapanyag ára a munkás bére a rezsi adó + minden járulékos költség. Kell a munka mögé pénzt tenni hisz anélkül csak hobbinak hívhatjuk.

    Az viszont igaz hogy az elbocsátások ellen tenni nem lehet. A végén minden úgy lesz ahogy ők akarják. Csak ülök a fotelomben és utálkozok, mert azt amit művelnek ……….maradjunk finomak nem túl guszta
  • mrzed001 #10
    Sajnos a kapitalizmusnak megvannak a maga hátrányai. Van egy probléma, amivel máig nem hajlandók foglalkozni: az automatizáltság.
    A munkanélküliség erősen növekszik, miközben a gyártás egyre nő. Egyesek szerint 10 éven belül több lesz a munkanélküli, mint a dolgozó.
    Na akkor mi lesz?
    Bekövetkezik egy Star Trek féle világ (a munka érdem, a nélkül is megél mindenki), vagy a fél föld éhen fog pusztulni. szerintem ...
  • Caine #9
    Amivel fizetnek (nem a bankjegyekre gondolok) az nem véges és igenis lehet előállítani javakat és profitot realizálni, anélkül, hogy azt elvennénk valakitől. Munkának hívják. Ha nem így lenne, még mindíg barlangokban élnénk és nem tudott volna az USA potom 200 év alatt a világ egyik vezető gazdasági nagyhatalmává válni. Más kérdés, hogy ez mennyire tetszik. Valamit az országok is csak mások kárára tudnának gazdagodni, háborúk útján. Mondjuk erre ez is a bevett szokás, de azért gondolj Svájcra, ők nem sokat háborúztak. Tehát lehet máshogy is csinálni, csak nehezebb. Mondjuk ez az egyik oka, amiért én sem komálom a multikat.
    De tudod, ha nem szereted őket, akkor mondjuk ne a Tescoban vásárolj, hanem a helyi közértben és máris te is tettél valamit.
  • Caine #8
    Teljesen igazad van abban, hogy egy ekkora méretű leépítésnek nagyobb következményei vannak és egy ilyen előtt nagyon meg kell nézni a lehetséges következményeket. Viszont azok az állások és maga a cég is az IBM tulajdona, már bocsánat, de azt csinál vele, amit akar. El akar bocsájtani 15 ezer embert? Mit tehetsz ellene? Ha vakami törvénybe vagy rendeletbe ütközik, találnak kiskaput. Ha a sztrájkok miatt mégtöbb bevétel esik ki, elbocsájtanak még 100 embert. Lássuk be, ez az ő bulijuk, te itt csak statiszta lehetsz. Ha nem teteszik csinálj, saját céget és csináld jobban. Egyébként szerintem sincs jó üzenete a megmardt dolgozók felé ekkora elbocsájtás, de nyilván ezt mérlegelték. De gondolj bele, ha neked lenne saját céged és valamiyen okból el akarnál bocsájtani néhány embert, akkor mit szolnál hozzá, ha mindenki meg akarná mondani mit csinálj a saját cégeddel és kit, hogy, mikor bocsájthatsz el. Még akkor is, ha ez nem feltéltlenül jó döntés. Ha meg nem szereted ezeket a cégeket, ne vásárolj tőlük és kész.
  • Asperot #7
    Ha többet adnak érte, mint amennyibe az előállítás került (plusz egyéb költségek), akkor nyereség realizálódik. Sok akár kisebb nyereség sokra megy.. Ez igaz de, Te azt ecseteled hogy lehet hasznot hajtani Én pedig arról hogy a pénz amivel fizetnek az véges. Gondolom Monopoly-ztál már. Az élet is olyan csak bonyolult és nagy a kassza
    Pár éve a Matáv dobot utcára pár száz embert mert az év végi nyereség nem érte el az előirányzott százalékot.
    Nincs veszteség. Semmi gond csak nem kerestek annyit amennyit akartak A szavakon túl…….csak a lé érdekel!!
  • dez #6
    Azért kíváncsi lennék, miért pont most jelent meg ez a cikk, és miért pont az IBM-ről. Minden napra jutna 1-1 hasonló hír, persze mindíg más cégről.

    Egyébként valami csak van ott az IBM-nél (vagy valami probléma, vagy "forralnak" valami újat), nem véletlenül adták el nemrég az egész PC üzletágukat is.
  • dez #5
    "valahonnan el kell venni"

    Azért nem teljesen mindegy, hogy kirabolunk valakit az utcán, vagy olyasmit adunk a pénzéért, amiért önként és szívesen odaadja. (És persze a kettő között van még számtalan fokozat.)

    Ha többet adnak érte, mint amennyibe az előállítás került (plusz egyéb költségek), akkor nyereség realizálódik. Sok akár kisebb nyereség sokra megy..

    Az nem csoda, hogy nem kedveled a multikat: többnyire arra törekednek, hogy szélsőségesen alacsony költségen termeljenek (távolkeleti munkások éhbérért dolgoztatása, stb.), mert így olyan alacsonyan tarthatják az árakat, amivel max. csak más multik tudnak versenyezni. (Ha akarnak.) Így egy csomó helyi kisebb cég kiszorul a saját helyi piacáról. Ez a globalizáció egyik hátrányos oldala, és viszonylag új jelenség.
  • Asperot #4
    Azért ez nem ilyen egyszerű. Ekkora méretű leépítés nem csak azokat érinti akik kétkezű munkások és most éppen utcára kerültek. Lehet matekolni. Sokezer kiesett adó, viszont a munkanélkülieknek támogatás (országtól függenek a játékszabályok) Azt sem kellene elfelejteni hogy ezek az emberek eddig vásároltak ezt azt éltek bizonyos szolgáltatásokkal amikért fizettek. Bizonyos összeg mozgásban volt ha erre már nem lesz pénzük az bizony hiányzik a (csak példaként: utazási iroda, fodrász taxi akármi) mert ezekre kevesebbet vagy egyáltalán nem költ. Hopp ott is csökken a bevétel!.......és így tovább. Szerintem elég baj hogy egyre kevesebb ember osztozik a nagy pénzeken.
    Jó ha tudod hogy pénzt nem lehet teremteni. Azt valahonnan el kell venni. Azért hogy valaki nagyot kaszáljon valaki(k)nek sokat kell fizetni.!!!!!
    De jó hogy kapitalizmus van :)))
    Ui: rühellem a multikat!!