Gyurkity Péter

100 millió dollárt fordít az IBM Linux projektek támogatására

A Nagy Kék bejelentette, hogy az elkövetkezendő három évben több mint 100 millió dollárt költ a Workplace irodai szoftvercsomag fejlesztésére, és egyéb projektek támogatására.

A vállalat közleménye szerint a hatalmas összegből több programot is indítanak, amelyek egyrészt a független szoftverkiadókat, a forgalmazókat, valamint a partnercégeket hivatottak segíteni, és legalább ilyen nagy hangsúlyt kap a kutatás, illetve a marketing támogatása. A Workplace nevű szoftvercsomag az Office-hoz hasonlóan magában foglalja az irodai munkához szükséges szoftvereket, így például szövegszerkesztőt, adatbázis-kezelő, és e-mail programot is. A csomag a Java-alapú WebSphere Portal szolgáltatásai köré épül, amely a különböző alkalmazásokat, dokumentumokat, vagy programfrissítéseket központi szervereken teszi hozzáférhetővé, míg maga a munka akár hálózati kapcsolat nélkül is elvégezhető.

Az IBM közleménye szerint a döntés a Linux növekvő népszerűsége láttán született meg. Saját adataikra támaszkodva közzétették, hogy a tavalyi évben két számjegyű növekedést mutatott azon vásárlók aránya, akik a WebSphere Portal, az azonnali üzenetküldés, illetve egyéb hasznos alkalmazások miatt váltottak a Linux platformra. "Mivel vásárlóink igyekeznek minden lehetőséget megragadni, hogy teljes értékűvé alakítsák a Linuxra épülő asztali rendszereket, az IBM kedvezőnek ítélte meg a helyzetet egy teljes mértékben támogatott Linux kliens piacra dobásához" - jelentette ki Ambuj Gojal, az IBM Workplace, Portal and Collaboration Software igazgatója.

A Nagy Kék reményei szerint az új programok révén számos új és olcsó alkalmazás jelenik meg a nyílt forráskódú operációs rendszeren, amelyek még több lehetőséget kínálnak a platformot választó vásárlóknak. Maga a Workplace várhatóan a következő negyedévben jelenik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #8
    kira
  • Andris #7
    Reméljük majd exponenciálisan nő a részesedése...
  • BlueGold #6
    A Linux össz. részesedése tavaly elött volt kb. 3% a Desktopon, tavaly kb. 4%. ez 33%-os növekedés. Hajrá igy tovább!!! Már csak pár év és utol éri az M$-t.
  • Killgore #5
    cool
  • [HUN]PAStheLoD #4
    Zsíír.. ájbíem póva ! :)

  • Axon #3
  • Andris #2
    hurráá
  • Macc #1
    hajra!