Gyurkity Péter

Kritizálja a GPL licenc előírásait a Sun

Jonathan Schwartz, a Sun Microsystems elnöke támogatásáról biztosította a nyílt forráskódú szoftverek platformját, de kritizálta a népszerű GPL licencet, ami szerinte a "gazdasági imperializmus" eszköze.

A vállalat elnöke a napokban zajló Open Source Business Conference nevű rendezvényen fejtette ki véleményét, és többek között elmondta, hogy bár a General Public License a Linux és egyéb fontos nyílt forráskódú projektek alapkövének számít, valójában nem más, mint a "gazdasági imperializmus", a szegényebb országok elnyomásának eszköze. A GPL feltételei közül kiemelte azt a kikötést, amely szerint a GPL licenc alá eső szoftverek forráskódját csak abban az esetben változtathatjuk meg, ha az általunk beemelendő kódra is ugyanazon licenc érvényes. Elmondása szerint ily módon a fejlődő országok nem tudják szabadalmaztatni saját újításaikat, és intellektuális tulajdonuk rövid idő alatt visszaáramlik a szerencsésebb hatalmakhoz.

"Az egyes nemzeteknek és gazdaságoknak szükségük van intellektuális tulajdonra, hogy saját erejükről tegyenek kísérletet a felemelkedésre. Számos megbeszélést folytattam a fejlődő országokban, és rádöbbentem, hogy a GPL licenc kikötései miatt ezen országok nem tehetnek szert saját intellektuális tulajdonra, mivel rákényszerülnek annak kibocsátására" - jelentette ki beszédében a Sun elnöke.

A fejlődő országokat rabigába döntő GPL helyett természetesen kész alternatívával állt elő, amely nem más, mint a Sun saját elképzelése, a "Community Development and Distribution License", vagyis CDDL. A CDDL a Mozilla Public License (MPL) újragondolt változata, amely jelenleg egyedül az OpenSolaris projekt esetében használatos. A licenc keretein belül a Solaris forráskódja nyílt, de a támogatást továbbra is a Sun végzi a megfelelő díjakért cserében.

A megoldás tehát a nyílt forráskódú és a kereskedelmi szoftverek egyfajta keveréke lenne, amelyben az ötletgazdának nem kellene lemondania tulajdonáról, a szoftver forráskódja mégis nyílttá válna.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • h4x0r #5
    "Ha GPL-es cuccot fejlesztessz tovább, nem árulhatod pénzért. Ezen mi nem világos?"

    Marhaság. GPL liszenszel adott programot is árulhatsz pénzért, de a forrást mellékelned kell.

    Mellesleg a GPL helyett inkább a BSD liszenszet célszerű használni, az csak egy lépés a public domain-től.
  • irkab1rka #4
    Ha GPL-es cuccot fejlesztessz tovább, nem árulhatod pénzért. Ezen mi nem világos?

    Schwartz érvelése ott sántít, hogy attól, mert egy GPL-es projecten dolgozol, attól még a saját ötletedet levédetheted, csak nem építheted bele az éppen futó GPL-es projectbe. Viszont az is igaz, hogy ha egy projecten dolgozol, akkor pont olyan ötleteid lesznek, amiket be szeretnél építeni a projectre. Na persze erre van a LGPL.

    Na most akkor jól elolvasom a CDDL-t :) Jövő héten szólok, ha végeztem :))
  • mechorg #3
    Ezt nem értem.

    A GPL eddig azt mondta ki, hogy a forráskód és a szoftver ami ezen licensz alatt lett kibocsátva, szabad. (Nem azt, hogy ingyenes. Gondolom azért kellett bele ez a sor, hogy ne legyen gond a szoftverszabadalmakból.)

    (Egyáltalán eddig szabad volt szabadalmaztatni azt a programot, amit valaki más írt meg, és én meg módosítottam?)

    És ha igen, mégiscsak, a tisztelt "szegényebb országok"-nak nem kéne létrehozniuk valamit hogy a sajtájukat szabadalmaztassák esetleg? Az nem jó nekik ha valami ingyen van, és ingyenesnek is szeretnék hogy maradjon? És John Smith Angliában tudja szabadalmaztatni? Persze hogy nem. Akkor most miért hozható ez összefüggésbe a GPL-lel? Akkor lenne igaza ennek az embernek, ha az lenne a GPL-ben, hogy amit mások módosítanak, az a mi szabadalmunk...

    "Az egyes nemzeteknek és gazdaságoknak szükségük van intellektuális tulajdonra, hogy saját erejükről tegyenek kísérletet a felemelkedésre. Számos megbeszélést folytattam a fejlődő országokban, és rádöbbentem, hogy a GPL licenc kikötései miatt ezen országok nem tehetnek szert saját intellektuális tulajdonra, mivel rákényszerülnek annak kibocsátására"

    Ne mondja már hogy csak ezt nevezik intellektuális tartalomnak... Tegyenek kísérletet a felemelkedésre és lehet (lesz) intellektuális tulajdonuk is, most ez miről beszél?

    Najó megyek innen, üzenem svarcnak hogy nem értek egyet
  • trabant #2
    Hát ez LOL. A SUN az ingyenes helyett ajánlja a fizetőset, "mer az olcsóbb". No comment, LOL.
  • pemga #1
    Érdekes felfogás, ugyanis szerintem ezt feltételezi, hogy a gazdag országok viszont az egészet semmibe vehetik, hiszen csak így _tarthatják meg_ a saját szabadalmaikat. (Magyarán ami GPL alá esik, azt ők nem teszik elérhetővé a többi országnak). Ebben sajnos van valamennyi igazság, de ez nem a GPL bűne.

    Én úgy vettem észre, hogy nem a termékekben hanem a "járulékos" dolgokban lehet felmutatni előnyöket. Mint pl. adott szakterület ismerete (hiszen nincs olyan, hogy tisztán IT, mindig kapcsolódnia kell az illető folyamathoz), integrációs képesség, support-tevékenység (hiszen egy közepes termelő-vállalat nem fog fenntartani tőle idegen profilú IT céget, amit aztán nem tud teljesidőben munkával ellátni.)