Gyurkity Péter

A japán játékpiacra szeretne betörni a Microsoft

A szoftveróriás Japán egyik vezető játékfejlesztő vállalatával szövetkezik annak érdekében, hogy következő generációs konzolja felvegye a harcot a konkurens termékekkel és betörjön a szigetország piacára.

Az új szövetséges nem más, mint Hironobu Szakagucsi, a "Final Fantasy" sorozat alkotója, aki beleegyezett, hogy a Microsoft játékstúdiójával karöltve lásson hozzá az új Xbox szoftveres hátterének kiépítéséhez. Szakagucsi új vállalata, a Mistwalker, Tokióban indítja be az új projektet. "Ez a lépés újabb bizonyítéka annak, hogy igen komolyan vesszük a japán piacot, és ez csak némi ízelítő abból, ami az idei évben ránk vár" - jelentette ki Peter Moore a Microsoft marketing részlegének alelnöke.


A Final Fantasy sorozat világhírnevet hozott a Square studiónak

Nem véletlen, hogy a szoftveróriás megkülönböztetett figyelmet tulajdonít a japán piacnak, hiszen az elmúlt években nem sok babér termett itt számára. Japánban és a csendes-óceáni térségben az Xbox 2002-es megjelenése óta mindössze 1,7 millió konzolt adtak el, és a Microsoft a Sony és a Nintendo mögött végképp a harmadik helyre szorult. Az Egyesült Államokban és Európában ennél valamivel kedvezőbb a helyzet, és a vállalat már jó ideje a második helyen tanyázik.

A kritikákat követően Moore elismerte, hogy ennek oka abban keresendő, hogy meglehetősen kevés olyan játékot kínáltak, amely vonzó lett volna a japán vásárlók számára. Szakagucsi sikere ugyanakkor szembetűnő: a Final Fantasy sorozatból a Square játékkiadó - Szakagucsi akkori kiadója - több mint 60 millió példányt adott el, igaz, a filmes adaptációt többen kudarcként értékelték.


A Microsoft számára a japán piac elsődleges fontosságú

Szakértők szerint mindenesetre a japán szakemberben a Microsoft erős szövetségesre lelt, és a vállalatnak reális esélye van arra, hogy jelentős szeletet harapjon ki a tortából. A pénzügyi háttér - amely a Microsoft számára nem jelent különösebb gondot - rendkívül fontos az elkövetkezendő játékok fejlesztésénél: a számítások szerint a következő generációs játékszoftverek fejlesztése 10-25 millió dollárt emészthet fel, így valóban csak a nagyobb kiadóknak van esélye arra, hogy versenyképes szoftverrel álljanak elő.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Robin Hood #35
    Csakhogy Japánon kívül nem a japánok vannak többségben, a fehér ember számára teljesen idegenek a gagyi manga hulladékok (a niggereknek meg pláne :)). Lehet hogy a japánok csakazértis japán gagyit fognak venni, de a világ többi része nem elkötelezett. Ha több és jobb gamék lesznek MS konzolra, akkor azt veszi akinek ez kell.
  • Robin Hood #34
    Mert a Sony ugye nem azt akarja? Akkor milrt nem adják ingyen a PS2-t meg a játékokat? Sőt, fizethetnének hogy használd... Vajon miért nem ez történik?...
  • Robin Hood #33
    Így kezdte a Netscape is...
  • pemga #32
    Kicsit jobban meggondolva, ők nem az XBOX-ra, hanem az XBOX2-re gondoltak. Ami a PS3 előtt kb egy évvel fog kijönni (igaz, gyengébb vason mint a PS3 lesz majd). Ezt az időelőnyt akarják arra felhasználni, hogy a fejlesztőket magukhoz láncolják. Kérdés mennyire fog nekik menni :).
  • Skynet #31
    Ez már csak azért is bukott project mivel a ps2 ami ott honos sokkal több japán játkot tartalmaz (ami a japók nagykedvence) mint az xbox...
    Arról nem is beszélve hogy sokkal több nagynevü játék van ps2-re....És bár ebben sok a gagyi mégis van vagy 20szor annyi fullkomoly játék mint ahány játék összesen van xboxra...:)

    Lentebb írták hogy boxon mi olyan híres...
    Na a HALO ami téllleg nem rossz (bár én nem vagyok oda a röhögő manószerü földönkívüliek írtásáért) és a Dead or alive....
    HALO lehet hogy konzolon a legjobb FPS, de minden más kategóriában a ps2 magasan a csúcson csücsül...:)
    HALO2 pedig egy MGS3 közelébe nem ér.....
    Mikrofos mindenbe próbál belenyúlni ha így haladunk idő kérdése és jön a nintendo és a sony után a mikrofosék kézikonzolja is...:)
    Mindenesetre a box az bukta:)
  • pemga #30
    A régieket ebay-en pár EUR-ért (5-10, kb 2000Ft) meg lehet venni PS1-re. De ahogy elnézem a legújabbak is ilyen árban vannak, csak PS2/PC-re :).
  • Bret #29
    Biztos forrásból tudom, hogy Japánban pc-játékos robotokat fejlesztenek ki az MS PC-k előretörése ellen.
    Az győz aki többet tud gyártani :)
  • Ateq #28
    Semmi bajom a VII-el, csak azzal nem játszottam. Egy ismerősöm most a VI-ot nyomja, egyszerű grafikája van, de szintén mesterien kidolgozott mű. Nekem a VIII jön be a legjobban, bár a X se semmi. A VIII is van PC-re, ajánlom az only PC-seknek.

    Az M$ nem is tudna fejlesztni, hiszen nem ért hozzá (lást.: w!ndows, nem más mint patch-halom).
    Én azon a véleményen vagyok, hogy nem fog úgy járni a Konzol világ, mint az Operácíós rendszerek világa.
  • pemga #27
    Ateq, mi bajod pl. a VII-el? A teljes széria mestermű :). Egyébként a hetesnek PC-re az angol nyelvű változata Eidos kiadványként jelent meg.

    Az MS nem akar fejleszteni japán piacra, absz fel sem merül benne. Egyetlen egy dolgot akar: PÉNZT, minél többet. Minél több fejlesztőcsoporttal leszerződni, és a saját nevén nyomni őket, mint ahogy ezt teszi most is az US PC/XBOX piacon. A különbség csak annyi, hogy most a japán piacra dolgozó csoportokat környékezi, nem a US piacra fejlesztőket. (Más az ízlés, az igények, és ők hajlandók több pénzt fizetni...)
  • csomi #26
    Nem a legjobb jateka. Bar az elittben benne van. Speciel nekem nem jon be. Jo lenne ha a hozzaszolok nemelyike fogna is a kezeben valamilyen konzolt is neha es esetleg utana is nezne mielott hulyesegeket irkal. Minden konzolnak vannak only on cimei ami miatt mar megeri barmelyiket megvenni. Jelenleg ugy nez ki MS eroszakos nyomulasanak az eredmenye varhatoan az, hogy egyedi sajat cimekkel xbox fog vezetni hamarosan. Azert el kell ismerni ezeknek a jatekoknak nagyresze kivalo jatek. Mellekesen ajanlom mindenkinek az ev veget,jovo ev elejet, fotelba hatradolest es mosolyogva szemlelest ennek az orult konzoulhaborunak ami elottunk all. Termeszetesen ezen a gamer es a user csak nyerhet.