Gyurkity Péter

Még a Longhorn előtt megjelenik az Internet Explorer 7

Bill Gates keddi nyilatkozatában megerősítette, hogy a korábbi tervekkel ellentétben a vállalat mégis külön, a következő generációs operációs rendszertől függetlenül elkészíti a böngésző következő verzióját.

Az RSA Conference 2005 nevű rendezvényen a szoftveróriás elnöke elmondta, hogy az Internet Explorer 7 béta változata a nyáron jelenik meg, és az új verzió számos újdonságot kínál majd a tesztelőknek. A bejelentés nagy feltűnést váltott ki a résztvevők körében, hiszen Gates korábban több alkalommal kijelentette, hogy a böngésző frissített verziója kizárólag az új operációs rendszer, a Longhorn részeként lesz elérhető, és nem tervezik a különálló változat megjelentetését.

A bejelentéssel egy időben Gates elismerte, hogy az Internet Explorer az utóbbi időben igen sebezhetővé vált. "A böngészés manapság nyilvánvaló kockázattal jár" - jelentette ki Gates, hozzátéve, hogy az Internet Explorer 7 kizárólag a Windows XP második javítócsomagját tartalmazó operációs rendszerekkel működik majd együtt, amely szintén elsősorban biztonsági okokkal magyarázható.


Elemzők szerint a szoftveróriás elnökének nyilatkozata azzal magyarázható, hogy a vállalat a rivális böngészők - elsősorban a Firefox - sikerét követően belátta, hogy sürgősen lépnie kell, ha meg akarja tartani vezető helyét. "Úgy vélem, hogy a bejelentés válasz a Longhorn csúszásáról, illetve a Firefox terjedéséről szóló hírekre. Ha nem lenne a Firefox, minden bizonnyal nem szánták volna el magukat ilyen lépésre" - összegezte véleményét Ross Rubin, az NPD Group elemzője. Bart Decrem, a Mozilla egyik alapítója egyetértett Rubinnal, és egyben csodálkozásának adott hangot, amiért a Microsoft ilyen sokáig várt a bejelentéssel.

A szakemberek véleménye megegyezik abban, hogy a Microsoft nem véletlenül választotta a bejelentés időpontjául a biztonsági konferenciát. Ez is jelzi ugyanis, hogy a böngésző következő verziója elsősorban biztonsági téren nyújt majd előnyöket. A vállalat ígérete szerint a bétatesztelés ideje alatt mindent megtesznek majd a felhasználók által jelzett hibák kijavítására - könnyen előfordulhat tehát, hogy a teljes változatra még jó ideig várnunk kell.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Csaba #112
    Hmm. Várjuk meg a legújabb verziót.:-)
  • Yossarian #111
    az explorernek csak annyi a baja, hogy eljárt felette az idő.
  • Csaba #110
    Egyetértek.
    Hogy mi a veszélyes mégis benne?
    Hát az, hogy a Microsoft csinálta. Manapság divat valamit elvből szidni, ha azt a Microsoft csinálja. Ha a Microsoft csinálna egy 5 megás tömörítő progit, akkor azonnal szidná mindenki, hogy jajj, de szar...
  • raingun #109
    mondjuk én sem értem hogy mi olyan hihetetlenül veszélyes az explorerben?
    Ha van vírusírtó és tűzfal, közel 0% az esélye hogy rácsesszél.
    Nem az explorer a vírusos, hanem az internet!
    Az explorerrel csak ki lehet menni az internetre.
    Nekem évente 1 szívásom van vele.
    Ésszel kell élni, ennyi az egész!
  • Piscator #108
    **filmet. tudom, azok se tök függetlenek, de külső, más szemszögből érdekességekre rávilágítottak.
  • Piscator #107
    látott valaki legalább egy fiomet a Microsoft történelméről, tudta hogy gazdagodtak meg?
    Használt valaki Nt előtt windows-t?
    Most már türhető a Win, xp-vel pláne, de hogy mennyire nem volt ez így mindig. Bizony jópár évig nem volt semmilyen tűzfal, se spéci popup blokkoló (amit kilehet játszani), se csicsás MSN Messenger, se spyware írtó kliens.
    Nem volt mindig ilyen "tisztességes", kedves, szép a MS világa, nem bizony. Nem volt ilyen stabil, de böszme méretű, amelyet alig lehet konfigolni segédprogramok nélkül.
    De mostanra mindenki ellett kapatva a csili vili alt+ctrl+del nagymester kombinációval.
    Mondom én, aki nem dolgozik az 1.1 óta, nem profi, nem programozó, nem rendszergazda.
  • NEXUS6 #106
    Szerintem, az a gond, hogy a M$ még mindíg úgy gondolkodik, hogy ő egy alapvetően irodai célra szánt oprendszert, meg progikat gyártó cég, amiknek vannak otthoni verziói is. Illetve az irodai alkalmazásokat, kiegészítik kényelem fokozó, multimédiás dolgokkal.
    De gyak mindenki ugyan azt kapja.

    Miközben az otthoni felhasználónak és a vállalatiaknak teljesen más a fontossági sorrendjük.
    Otthon fontos a multimedia, a dirctx, a válalati felhasználóknak felesleges.

    A vállalatoknak elsődleges a stabilitás és a biztonság, otthon (legyünk őszinték) ezek másodlagos kérdések: max a rosszul sikerült tavaly karácsonyi fotókat (anyóssal, szomszéd hülyegyerekkel stb)veszíthetjük el a vincsiről, egy támadás következtében, amik valójában nem is voltak érdemesek a CD-re írásra, vagy valami ilyesmi.

    Ha legalább a vállalati szinten meg tudná oldani a M$ a biztonságot, akkor a magánszemélyt is kevesebb támadás érné, mivel a virnyákok általában valami vállalati gépből fogják a levelezési listák szerint elküldeni magukat pl hozzám, mert pl náluk regisztrálva vagyok!!!!
    Az én gépemről (és szerintem az otthoniak többségéről), bizti nem fognak levelezési listát leszedni;)))

    A vállalati rendszereket viszont sokszor éppen az azokban is megtalálható multimédiás, meg direktixes, meg csicsásító bővitményeken keresztül támadják be.

    Szal nem kéne, mást tenni mint írni egy oprendszert otthonra egyet meg a "nagyoknak".
    A W2k ban a M$ végre egyesítette a régi win95-ös(inkább otthoni) és a WinNT-s vállalati vonalat,
    és hogy hogynem pont ekkortól elszabadult a pokol!
  • Laci73 #105
    Szia Archkoven!

    Nem az egyéni felhasználók a legfőbb céljai a támadásoknak, hanem a 24 órán keresztül üzemelő, a Nethez saját szerverrel kapcsolódó rendszerek. Légy nyugodt, tőled egyrészt nincs mit megszerezni, ráadásul az IP címed mögé sem érdemes bújni, mivel nem folyamatosan (24 órán át) vagy a Neten. Abban pedig legyél biztos, hogy ha egy hacker akar, akkor bejut bárhová.
  • Hegyikecske #104
    Ja, és amugy meg a MS az explorert csak alapszintű böngészönek szánta.. akinek enneél több kell (pl scriptek tiltása meg ilyenek) az ugyis átáll másra..:)
  • NEXUS6 #103
    Hát ebben lehet valami.

    Viszont, sajnos manapság monnyuk már tök elméletinek tűnik feltenni azt a kérdést, hogy lehet e normális, biztonságos, stabil oprendszert írni, otthoni használatra, ami ráadásul nem követel meg egy félprofesszionális tudást a júzertől, és nem kell mindenféle beállítást ismernie, progit feltelepítenie, az általános használathoz?

    A válasz szerintem igen, csak éppen a M$-nek még mindíg nem sikerült.

    És akkor most körbe is értünk azt hiszem.

    Jöhet persze ellenérvként, hogy aki nem ért hozzá az nehasználja.

    Erre én meg azt mondom, hogy de igen, használja, írja meg az akinek ez feladata, hogy ne kelljen egyetem egy gép működtetéséhez.

    És így tovább....