Gyurkity Péter

Csökken az Internet Explorer népszerűsége

Egy internetes felméréseket végző kaliforniai cég szerint az Internet Explorer sebezhetőségéről szóló hírek jelentős mértékben befolyásolhatják a program népszerűségét, és ezzel együtt a konkurens böngészők elterjedését.

A WebSideStory legfrissebb adatai szerint júniusban 1 százalékkal csökkent a Microsoft saját böngészőjének piaci részesedése, ami a felmérés 1999-es elindulása óta egyszer sem fordult elő. Geoff Johnston, a cég egyik elemzője szerint első alkalommal figyelhették meg az Internet Explorer tartósnak mondható visszaesését. "Ez a folyamat körülbelül egy hónapja indult el, és napokra lebontva is egyenletesnek és kitartónak bizonyult" - jelentette ki Johnston.

A WebSideStory közleménye kiemelte, hogy az Internet Explorer 2002 júniusa óta folyamatosan 95 százalék feletti piaci részesedést ért el. Az elmúlt egy hónap során azonban ez az arány 95,73 százalékról 94,73 százalékra esett vissza. Az egy százalékos veszteséget a Microsoft valószínűleg észre sem veszi, de a Mozilla és egyéb nyílt forrású böngészők táborában - az internetezők nagy száma miatt - ez az 1 százalék már jelentős eredménynek számít. A WebSideStory által használt szoftver több ezer internetes szerveren megtalálható, és naponta mintegy 30 millió lapletöltést regisztrál.

Természetesen a nyílt forrású böngészők sem mentesek a biztonsági problémáktól. A Mozilla fejlesztői pár napja foltozták be a böngésző egyik kritikus hibáját, amin keresztül a támadók tetszőleges programkódot futtathattak a böngészők számítógépein. A Microsoft ezzel egy időben arra bíztatja a felhasználókat, hogy a megfelelő böngésző kiválasztásánál az összes lehetséges szempontot vegyék figyelembe, ugyanis a cégnél biztosak abban, hogy a könnyű kezelhetőségnek és a kiterjedt beállítási lehetőségeknek köszönhetően az Internet Explorer marad a legjobb választás.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Lola. #61
    igen oe-ben kénytelen vagy updatelni a ruleok-at, de a "nagy" outlookban nem...
  • dez #60
    Na igen, ez lett volna a köv. kérdés. Nálad hogy van? Gondolom, nem OE.

    Nem tudom, miért ezt használom még, a böngészőm sem az IE. Már nem tudnék meglenni a Mouse Gestures nélkül!
  • dez #59
    Ja, ezt persze ismerem, azt hittem, valami egyéb trükkről van szó (nem néztem meg, mert épp más OS-ben voltam).
  • asdasdasd #58
    Nem tudja valaki hogy lehet Netscape alatt a tooltip szövegbe újsort rakni? IE alatt simán megy, csak NS-el szivok...
  • Csabi #57
    ize, es mi van, ha uj contactot veszel fel vagy torolsz? Folyamatosan maintaineled a rule-t? Igazabol a valasz nem erdekel, mert nalam ez meg van oldva, csak ugy felvetettem :)
  • Pheel #56
    Real Windows Expert :)
  • Lola. #55
    ez most komoly vagy szivatsz? :)
    ahol ki kell választani mely emberekre vonatkozzon a rule, ott be lehet menni az address bookba, ott ráálsz a legelső emberre, lescrollozol a legutolsóhoz és a shiftet nyomvatartva rákattintasz az utolsó emberre. És máris mindet bele tudod venni a rule-ba 2 db kattintás és egy shift gomb árán...
  • Pheel #54
    És alapból miért nem az van beállítva?!?!?
  • dez #53
    Esetleg elmondod, milyen trükkről van szó?
  • Lola. #52
    nekem pedig a shift gomb igen trükkös használatával sikerült az összes embert átraknom a rule wizardban, persze ehhez már tényleg mcse vizsga kellett... :(
    Ha meg nem tetszik, lehet mást használni.