SG.hu·

Az Altnet perrel fenyegeti a rivális p2p hálózatokat

Mindössze néhány hónappal azután, hogy a vállalat beperelte a RIAA-t, az Altnet a rivális hálózatokat is perrel fenyegette meg, mert jogtalanul használják fel az általa bejegyzett technológiákat.

A Brilliant Digital Entertainment leányvállalata már két éve ragaszkodik állításához, miszerint a p2p hálózatok által felhasznált fájlazonosítási eljárás a saját tulajdonában van, és a rivális hálózatok kizárólag jogdíj ellenében vehetnék azt igénybe. A jelek szerint a vállalatnak mostanra elfogyott a türelme, és levélben szólította fel a LimeWire, BearShare, illetve StreamCast Networks hálózatokat, hogy kezdjék meg a jogdíj befizetését, vagy számoljanak a jogi következményekkel.

"Az elmúlt időszakban igyekeztünk kideríteni, hogy az említett fájlcserélgető hálózatok milyen módon működnek. Ez idő alatt egyetlen pert sem indítottunk, és most is időt adunk a vállalatoknak a döntés meghozatalára. Amennyiben továbbra is fel kívánják használni az Altnet birtokában lévő technológiát, be kell fizetniük a megfelelő jogdíjakat" - jelentette ki Larry Hadley, az Altnet ügyvédje. A szóban forgó technológia a "hash" néven ismert eljárás, amelyet számos alkalmazás használ a digitális tartalmak azonosítására.

A sors fintora, hogy a vállalat lépése egy táborba kényszeríti az Amerikai Lemezkiadók Szövetségét és számos p2p hálózatot. A vállalat ugyanis még szeptemberben - egyes fájlcserélgető hálózatokkal együtt - megvádolta a szövetséget, hogy kémkedtek a hálózaton, így szintén megsértették a szabadalmi jogokat. Bár a szakértők véleménye szerint a per nem veti vissza a fájlcserélgető hálózatok tevékenységét, minden bizonnyal tovább bonyolítja majd az amúgy sem túl világos helyzetet, és újabb felesleges problémákat okozhat.

Az érintett fájlcserélgető hálózatok egybehangzóan tagadják a vádakat, és azt állítják, hogy a technológiát már jóval korábban felhasználták, így az Altnet nem lehet a szabadalom kizárólagos tulajdonosa. "Nem hiszem, hogy a szabadalmak bármit is jelentenek önmagukban" - jelentette ki Greg Bildson, a LimeWire technológiai igazgatója. "A technológiát már jóval korábban felhasználták, és a szóban forgó szabadalmat nem lett volna szabad bejegyezni."

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© htmm2005. 01. 17.. 14:31||#12
Siman. ;]
Inakbb perelnek be a riaa -t, tobb ertelmet latnam. Fogjanak ossze a fajlcserelok, ne oljek egymast! Igy is eleg sok korlatolt barom....ize....riaa akarja oket szivatni.
© Yeti2005. 01. 14.. 17:14||#11
ez már hülyeség... Én is írtam már olyan progit, amiben volt hash függvény... Most akkor jogdíjat kellene fizetnem???
© b2005. 01. 14.. 17:12||#10
az "a" betût lécci ne használd! az az én szabadalmam az összes többi betûvel együtt. ^^
© Jimmyke2005. 01. 14.. 15:52||#9
Vesszen a profitorientált világ!
© Wilddog2005. 01. 14.. 13:47||#8
Ezek ökrök... Java is használ hash-elést. Be fogják akkor perelni a Sun-t is?
Már megint ott tartunk, hogy valaki levédi az összeadást és szerzõi jogi díjat követel.
© tomo2005. 01. 14.. 13:05||#7
es egy jo kis oldal az egesz szabadalom oruletrol

noswpat
© tomo2005. 01. 14.. 13:00||#6
itt a "szabadalmaztatott webaruhaz " linkje
http://lme.tsabi.hu/webshop/webshop_hu_new2_20040513.pdf
© NeoMaN2005. 01. 14.. 11:36||#5
mindegyiket bitófára!
© pemga2005. 01. 14.. 10:00||#4
A linuxosoknak volt egy ilyen "reklámképe", amit a EU szoftverszabadalmi törvény ellen használtak. Gyakorlatilag egy mezei web-es bolt oldal volt, és kinyilazgatták, hogy melyik dolog milyen szabadalmat sért. Valami huszonvalahány volt, kezdve a bannercsíkoktól, a felhasználók regisztrálási lehetõségén át a 1-click shopping-al bezárólag.
© entreri2005. 01. 14.. 09:46||#3
Ja ja. Igazad van. De ez a dolog a pénzrõl szól, és akik érdekeltek az ügyben nekik úgy jó minden ahogy van.