Berta Sándor

Egyre nagyobb gondokat okoz az e-mailek tárolása

A hagyományos levelek helyét lassan, de biztosan átveszik az elektronikus levelek. A IDC piackutató cég becslése szerint a következő év végére a világszerte továbbított e-mailek száma eléri majd a 35 milliárdot.

Ez még nem is lenne baj, ám utóbbiak egyre több helyet foglalnak. A BASF cég ludwigshafeni információ-technológiai szolgálatának igazgatója, Wolfgang Erny úgy véli nem csak a megnövekedett napi elektronikus levél-mennyiség okoz napról-napra nagyobb gondokat a vállalatoknak, hanem a cégek többsége számára már az is komoly kihívást jelent, hogy hogyan tárolják az egyre csak gyűlő fontos e-maileket. Különösen nagy problémát jelentenek a valamilyen csatolt állományt - a legtöbbször Power Point-adatok, Excel-táblázatok, képek, videoklipek, szöveges fájlokat - is tartalmazó elektronikus levelek. Az e-mail szerverek egyre gyakrabban érik el a tárolókapacitásaik végét.

A BASF szakemberei szerint ebben az esetben csak a felesleges levelek kitörlése segít. A cég jó példával járt elől és nemrégiben csak az európai részlegeinél több, mint 28 millió régi e-mailt töröltek ki a számítógépekből. Ezzel módszerrel rövid időn belül 2 700 GB (azaz 2,5 TB) szabad helyhez jutott a vállalat. Erny szerint ez a tárolókapacitás körülbelül 540 DVD-film által elfoglalt helynek felel meg. Azért, hogy a jövőben ne halmozódhasson fel ennyi, gyakran haszontalan adat, a BASF egy új tárolási módszert dolgozott ki. A postafiókokban új archiválási funkciókat hoztak létre, a csatolt állományokat pedig olyan adattárolókra mentik le, mint a szalagos meghajtók vagy a CD-ROM-ok. Ezen kívül rögzítették azt is, hogy melyik állományokat, milyen adatokat kell lementeni és melyeket nem. Ezekkel az intézkedésekkel az igazgató szerint a BASF havonta temérdek munkától és több százezer euró többletköltségtől kíméli meg magát.

Persze nem minden cég képes erre, ám már kaphatók olyan szoftvermegoldások, amelyek a csatolt fájlokat és az e-maileket automatikusan, különböző szempontok alapján egy központi archívumba gyűjtik össze. Ilyenkor az elektronikus leveleknek csak a levélrésze jut el a felhasználókhoz, a csatolt állományok nem, azokat automatikusan az archívumba továbbítja és eltárolja a rendszer. Ma már több cég is kínál is ilyen megoldásokat, ezeknek legtöbbje képes együtt dolgozni a leginkább elterjedt levelező programokkal, mint a Microsoft Exchange Server vagy az IBM Lotus Domino.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #8
    Nekem meg a húgaim csinálják uezt.
  • _Vegeta_ #7
    A sok szemet levelet amugyis ki kene torolni. Agyam eldobom, mikor noveremnek is mindegyik fiokjaba 3-400level van. Igy johogy betellik. :)
  • Macc #6
    tartsanak rendet... az email addig fontos, amig nem dolgozza fel az ember. Nem kell a levelezo szerveren tarolni az atkuldott dokumentumokat, miutan azt felhasznaltam mashol. Bemasolom az aktuallis munkak koze, es azokkal learchivalom. A gond inkabb az unatkozo debilek altal kuldozgetett napi 30 db ppt es jpg halom viccesebbnel viccesebb tartalommal. Akinek az email tarolasa gondot okoz, ott mas problema is akad, es az talan sulyosabb...
  • rolika #5
    szvsz még mindig olcsóbb emaileket, mint papírhalmokat tárolni...
  • Sityi #4
    A learchiválásnak egy a gondja: nagyon leköti a szervert. És persze nem lehet azonnal hozzáférni a keresett adathoz, mert egy tömörített állományban nagyságrendekkel lassabban lehet kutatni, mind amúgy.
  • Tetsuo #3
    Szvsz a tárolókapacitás hasonlóan nő mint a emailek száma s a szolgáltatás rögtön igazodik a rezsiköltségekhez.. szal nem értem mit sírnak.
  • Cat #2
    101 Kbyte/levél egyáltalán nem sok - nem feltétlen csak szöveges levélben kell gondolkodni
  • Gabest #1
    Na akkor számoljunk csak :D

    28 millió levél, 2700 GB az durván annyi mint 101KB/levél. Kicsit már ez is sok, de ha eszükbejut learchiválni, akkor akár századára is lenyomhatták volna, 27 gigát pedig ki lehet írni pár dvd-re is...