Berta Sándor

Egyre több repülőgépen lehet majd e-mailezni és mobiltelefonálni

Az amerikai kommunikációs konszern, a Qualcomm sikeresen tesztelt egy repülőgép-fedélzeti kommunikációs rendszert. A hír az elmúlt hónapokat tekintve már nem is akkora szenzáció, mivel csak az Egyesült Államokban már lassan fél éve együttműködnek az elektronikai cégek, a légitársaságok és a pilótaszervezetek egy olyan megoldás kidolgozásán, amely lehetővé tenné egy vezeték nélküli eszköz működtetését akkor is, ha ki van kapcsolva a repülőgép HF-adója.

Egyre több üzletember szeretné ugyanis már a repülőgépeken is használni a mobiltelefonját vagy a PDA készülékét. Ezek az utasokat már az is örömmel töltené el, ha a készülékeiknek nem érhetnék el minden funkcióját, csak a legfontosabbakat.

Az American Airlines egyik tesztrepülésén a kiválasztott szerencsés utasok a repülés ideje alatt a CDMA mobiltelefonok segítségével hívásokat kezdeményezhettek és fogadhattak, illetve SMS-t küldhettek és fogadhattak. A repülőgép fedélzetén mindezt egy úgynevezett pikócella tette lehetővé, ami tulajdonképpen egy kis adóállomás.

Hasonló készülékeket használnak a metrók vagy a nagyobb épületek kommunikációs rendszereinél is. A repülés alatt a fedélzeti állomás közvetlen összeköttetésben állt a Globalstar földi állomással, amely az adatforgalmat továbbította a hagyományos telefonhálózatokba és vissza, a repülőgépre. A Qualcomm rendszere a szakértők szerint akár két éven belül megjelenhet a polgári légiközlekedésben.

Szintén új szolgáltatásokkal jelentkezik majd hamarosan hat légitársaság is néhány vonalon. Mindössze 20 dollárért bárki e-mailezhet majd a Cathay Pacific, a Continental, a United, a U. S. Airways, az Emirates és az Iberia légitársaságok adott járatain. Minden bizonnyal az Emirates lesz majd az első légitársaság, ahol ez a szolgáltatás be fog mutatkozni. A technikai feltételeket mind a hat légitársaság esetében egyébként a Tenzing internet-szolgáltató biztosítja. Az összes vonalon várhatóan 2005 közepétől lesz elérhető az új szolgáltatás.

A megoldás előnye egyébként, hogy mivel az e-mail forgalom a már meglévő IFE, vagyis Inflight Entertainment Sysstems rendszereken bonyolódik majd, így gyakorlatilag nincs szükség plusz hardverberuházásokra. A Matsushita Avionics IFE-szerverei egyébként az audiofájlok és a videók továbbításán kívül képesek TCP/IP-forgalom bonyolítására is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • [HUN]PAStheLoD #1
    hurrá .. úgyis napi 4x repülöm körbe a földet .. szükségem van rá :D