Berta Sándor

Mégsem készít vírusirtókat a Microsoft

Kevin Johnson, a Microsoft marketingfőnöke Hamburgban a dpa német hírügynökségnek kijelentette, hogy belátható időn belül a Microsoft nem fog önálló vírusirtót fejleszteni, inkább más cégek termékeit támogatják.

A korábbi terveivel ellentétben nem fog piacra dobni saját fejlesztésű vírusirtó programokat az amerikai szoftveróriás. Mint ismeretes Bill Gates, a redmondi vállalat társalapítója és első embere az esztendő elején a Las Vegas-ban megrendezett CES konferencián még arról beszélt, hogy hamarosan megjelennek a saját fejlesztésű vírusirtó programjaikkal a piacon. Ezt a kijelentést támasztotta alá az a tény is, hogy a cég még 2003 nyarán megvásárolta a vírusirtókat és más számítógépes biztonsági megoldásokat készítő román GeCAD céget. Ez a plusz fejlesztőkapacitás azonban most nem vész kárba, hiszen a szerzett tapasztalatokat a vállalat továbbadja az üzleti partnereinek.

Johnson szerint napjainkban mindenki magától értetődőnek és természetesnek tartja a behálózott információ-technológiai világ előnyeit. Ám sajnos korábban előre nem látott következményei lettek annak, hogy ma már szinte minden magára valamit is adó vállalatnak van internet-hozzáférése, sőt a legtöbb cégnek belső intranet-hálózata is. A Microsoft marketingfőnöke szerint a szorosan egymáshoz kapcsolódó hálózatok sokkal inkább támadhatóbbá váltak és végeredményben teljesen mindegy, hogy a támadóknak milyen indítékai vannak. A kiberbűnözés mára egy olyan problémává vált, amit nagyon is komolyan kell venni.

Kevin Johnson elmondta: pont emiatt a számítógépes munka sok felhasználó számára frusztrálóbb és idegesítőbb lett, mindez pedig rányomja a bélyegét a termelékenységre is. A Microsoft jelenleg is azon dolgozik, hogy ezekre a problémákra megoldást találjon és komoly pénzösszegeket invesztáljon a számítógépes biztonság területébe, még akkor is, hogy ha ebből közvetlen bevétele az amerikai szoftveróriásnak nem is származik, tette hozzá Johnson.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #49
    Háj BlackRose!

    Amiket itt leirtál a M$-ről, mint sikeres piacvezető és a számitástechnika szabványositásában élenjáró cégről az mind nagyon szép volt. Olyan szép, hogy még könnyet is ejtettem volna, ha az egész gondolatmenet nem lett volna tök elhibázott. Kezdjük ott hogy érzek egyfajta visszamenőleges igazolást a szavaidban, aminek valami olyasmi a lényege, hogy milyen fasza kis oprendszert irt ez a M$ mert látod, hiszen mindenki ezt használja és ugye x millió ember nem tévedhet .... (ez már nekem nagyon ismerős), bocs ha nem ezt akartad irni nekem ez jut erről az eszembe.

    De a fő hiba nem is itt van! Hanem ott hogy azt hiszed, ha egy cég megszerez egy piacot akkor az az övé, ha megnyerte had vigye.
    Hát nem!!!!
    Nem tudom mond-e neked az valamit, hogy AT&T meg IBM. Ezek között az a különbség, hogy az elsőt szépen földarabolták amikor már mindenkit kiszoritott a piacról, az IBM-et meg csak majdnem, de a kiváló vezetésnek és valszeg másnak is köszönhetően ezt elkerülte.

    Nos, a M$-re visszatérve, mint azt ezek után sejtheted az ő gondjuk nem az az anti töszt perekkel, hogy a média pléjer vagy az IE miatt esetleg néhány milkót le kell csengetni, hanem az, hogy amikor végre az a hivatal akinek ez már rég felelőssége lett volna, végre felébred és ezekből a perekből észreveszi, hogy a piacon egyeduralkodóvá vált a cég, szépen egy birósági tárgyalás után meginditja a monopól helyzetben levő cég feldarabolását. Bill Géc bátyót is megkérik, hogy szépen adja el a részvényei egy részét.

    Amerikában nem ma kezdték az ipart és a 30-as évek óta törvényesen igyekeznek a karteleket és a rablóbárókat visszaszoritani. Nos BG egy ilyen őskövület egy rablóbáró, valszeg már rég elküldték volna a sunyiba, ha Amerikának nem csinálna jó kis reklámot, mint a leggazdagabb ember, meg a legdinamikusabban fejlődő IT cég meg akármi.

    Kérdezem én amikor mindenkinek az IT szektorban a fogához kell verni a garast, akkor hogyan van az hogy egy cég számolatlanul szórhatja a pénzét (pl az XBOX-ra, az amerikai konzolra)?

    Amúgy szerintem te kevered a szabvány és a szabadalom fogalmát.
  • lola #48
    xp
  • lola #47
    BG nem gazdasági zseni, hanem egy gátlástalanul korrumpáló bagázst vezet. A ms pénze az állami szektoros eladásokból és licence-ekből, valamint a kész gépkonfigurációk kötelezően win-nel való ellátásából adódik.
  • lola #46
    Totálisan ki lehet robbantani!!!!! Az IEradicatorról ezek szerint még nem hallottál...
  • dez #45
    Fikázás != "nem bárgyú felhasználó viselkedés".
  • Piscator #44
    Azért nem lenne jó, ha minden hasznosat beleépítenek a winbe, mert ezzel alaposan elesik az ember a választás lehetőségétől.
    És mint tudjuk, nincs tökéletes progi, Mozillában is akadnak biztonsági hibák.
    Fel lehetne hozni, akkor mi van a összeállított Linuxokkal, igen, ott is jó pár dolog be van rakva alapból, viszont a legtöbbterületen - szövegszerkesztés, böngésző, médialejátszó - egymás mellett alternativákat ad, nem egyet, és ha értesz hozzá, könnyebben testre tudod szabni.
    Meg ami a Winbe gyárilag bekerül, azt lehetetlen igazából kirobbantani, lásd IE.
  • Piscator #43
    Valóban haladás a Xp-de előtte - ha csak az igazán tömeghasználat idejét számítom - legalább 5-6 évig tök gáz, mindenre - mappa nyitásra - lefagyó valamit írtak.

    Míg eljutott az MS a mai rendszrerei viszonylagos stabilságára, majd egy évtizeden át számítástechnikai szemmel hulladékot gyártottak, amit eléggé erőszakos kampánnyal, stratégiával terjesztettek, ráadásul sokszor minimális önkritika nélkül. Igaz, utóbbi nekem sincs mindig :)) de ez tényleg így van.
    Ha megnézel pár tanulmányt a cég történetéről, filmet, a függetlenebbek mind azt sutykolják, BillGécék sunyiak votlak.

    Röviden: B.G. nem programozó zseni (a bandájával) hanem gazdasági zseni.
    Igénytelenebb mint a Mac, más, kevésbé minőségibb, viszont tömegtermékké lett, sok mindent ő terjesztett el. [más kérdés, úgy, hogy nem ő gyártotta, lopta, ügyes húzással lenyúlta]
    Érdeme van, de hogy nem a megbízható szoftverek kötődnek hozzá, az bizti.

    Amúgy úgy láttam, a BKV új, tapiképernyős jegyautomatái Winnel, dossal mennek. Lehet ez?


    Piscator
  • BlackRose #42
    "Most úgy teszel, mintha nem értenéd, amit írtam? Mennyire is függsz te a ms.hu-tól?"

    0.00%

    Amikor egy felső szervről van szó, amely működése biztosított közpénzből meg stb. akkor ott versenyserkentésről nem igen hiszem, hogy beszélni lehet. De pl. egy cégkonzorcium létrehozása amiben minden komoly cég benne lenne, mint pl. a WWW, ott már jobban mennének a dolgok, csak a baj ott van, hogy egy ilyen konzorciumot lehetetlen hosszú távon fenntartani, mert valakinek közüllük nem felelne meg feltétlenöl mindég az irány és ezért kilépne belölle. Ez persze úgy is szokott lenni, a WWW csupán azért él mert nem kötelező, tehát álltalában mindenki betartja, de hozzátehet még valamit, ami idővel esetleg bekerül a specifikációba, de nem mindég. Tehát nehéz vagy mondhatnám lehetetlen egy szoros kompatibilitást fenntartani, ez még a Linux esetében is igaz, ugyanis van a Standard Linux Base de nem éppen tartja mindenki be. Akkor volt a United Linux is ami éppen azért nem sikerült, mert széthuzott a társaság. Na most az IT fejlődik és úgy a Microsoft mint a non-Microsoft megoldások is fejlődnek, tehát a Világ ilyen amilyen, milyen lesz holnap nem tudom, de biztos vagyok benne, hogy a fikázástól semmi sem fog megváltozni.

  • dez #41
    Az "állami támogatás" ahhoz kell, hogy legyen is belőle valami, ne csak egy feledésbe merülő erőtlen próbálkozás legyen. És persze hogy a MS ne tegyen keresztbe.
  • dez #40
    Vagy mehetne úgy, ahogy a DVD és egyéb szabványokat versenyeztetik. Most nem ez a lényeg.