Gyurkity Péter

Megérkeztek az első hírek a Microsoft vírusirtójáról

A Microsoft francia részlegének egyik vezetője tegnap érdekes részleteket árult el az újságíróknak a vállalat rövidesen elkészülő saját vírusirtó szoftverével kapcsolatban.

A ZDNet France nevű híroldalnak adott nyilatkozatában Nicolas Mirail elárulta, hogy a program a GeCad és a Pelican Software által fejlesztett eszközökre épül - a két céget még tavaly vásárolta fel a Microsoft. Elmondása szerint a vírusirtó két különböző módon próbálja meggátolni a vírusok tevékenységét: a program - a hagyományos vírusirtókhoz hasonlóan - eltávolítja a már ismert kártevőket, és ezzel egy időben részletes útmutatóval segíti a felhasználót abban, hogy a jövőben sikeresen kiküszöbölje a hasonló veszélyforrásokat. Mirail hangsúlyozta, hogy a vírusirtó - amely az operációs rendszer következő generációjával is kompatibilis lesz - nem tartalmaz saját tűzfalat, mivel a Windows XP második javítócsomagja ezt feleslegessé teszi.

A redmondi cég képviselői cáfolták, hogy Mirail a közvélemény számára eddig ismeretlen információkat hozott volna nyilvánosságra, de egyértelművé tették, hogy továbbra sem szolgálnak részletes adatokkal a vírusirtót illetően. A szigorú titoktartás miatt korábban olyan pletykák terjedtek el, miszerint a Microsoft újabb nagyobb tranzakcióra készül, és a Network Associates felvásárlását tervezi. Egymásnak ellentmondó hírek jelentek meg akkor is, amikor a Microsoft a román GeCad felvásárlását a "Megbízható Számítástechnika" projekt (Trustworthy Computing) következő lépéseként jellemezte, és a vállalat szóvivője kilátásba helyezte egy előfizetéses szolgáltatás beindítását.

A szoftveróriás egyik vezető tisztségviselője júniusban - az esetleges félreértéseket elkerülendő - megerősítette, hogy a vírusirtó fejlesztése és az említett eszközök integrálása nemrég kezdődött el, és hangsúlyozta, hogy teljesen felesleges lenne különféle találgatásokba bocsátkozni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #16
    Én meg arra, lennék kiváncsi, hogy hány átlag user ismeri az sfc-t. Most néztem utána a súgóban, csak 3 ablakot kinyitva és nyolcat kattintva már is elérhető, persze ha tudod hol keressed.

    Jónéhány reinstallt köszönhet a win annak, hogy gyak senki nem ismeri, hogy ilyen is van.
  • Pheel #15
    Hát öcsém, te inkább ne használj számítógépet, mert nagyon rossz hatással vagytok egymásra...
  • GABOR16 #14
    Na ilyet sem veszek.
    Ha meg bekerül a windowsba nem fogom használni!
    Innkább maradok a Nortonnál.
  • Tetsuo #13
    Ezek a billentyűkombinációk nincsenek leírva a Winben sehol.. nem tudhatja mindenki.

    Most az előbb megnyomtam a 'szentháromságot' és kiírta hogy a Taskmanager.exe leállt, kérjük küldje L a hibajelentést bla bla.. Megalol
  • [HUN]PAStheLoD #12
    jó lesz ha nem kell külön beállítani , akkor talán csökken sok zombie klíens ami mostanság a neten lóg..
  • [HUN]PAStheLoD #11
    ugyan annyit fagy a szupermárkás nForce/ASUS alaplapon mint a bóvli VIA-son .. igaz ott legalább volt mire fogni :)
  • [HUN]PAStheLoD #10
    ha annyira felhaszbarát az ablakok akkor mért kell betanulni egy rituálét hogy egy lefagyott játékot le lehessen állítani ? csinálják meg hogy a ctrl alt del/taskmanager/ meg tudjon jelenni dx / ogl "felett" is ..
  • Piscator #9
    Ha a McAffe kft-t felvásárolná, meglepődnék, de addig, míg nem kerülnek bele híresebb cégek nevei - s nem a Symantecre gondolok - nem izgat.
    bár lehet, jobb lesz a müködése a szoftnak, mert (?) kompatibilisebb, beépültebb lesz a rendszerrel.

    Szerintem nagyon kezdő felhasználóknak lesz jó, elmagyaráz mindent szájbarágósan.

    Az bizti, ezután is ás gyártókban bízok, na meg a tűzfalamban.
  • Zoley #8
    Pedig egyszeru: nem dzsukabol kell osszepakolni a gepet es maris kevesebbet fagy ha fagy egyaltalan...
  • Cobra. #7
    És hibás hardver esetén ezzel se megy sokra