Berta Sándor

A Microsoft már a fejlesztéseket is Indiába helyezi

A kiszivárgott információk szerint a Microsoft a Longhorn kódnevű új operációs rendszerének egyes részeit az ázsiai országban készítteti el. Minderről a Washington Alliance of Technology Workers (WashTech), vagyis a Technológiai Alkalmazottak Washingtoni Szövetsége nevű szakszervezet számolt be.

A szervezet arra alapozza a kijelentését, hogy a redmondi szoftveróriás a korábban megadottnál jóval több munkatársat foglalkoztat Indiában. Ráadásul ezek az emberek a szakszervezet szerint nem csak az olyan kisebb munkakörökben dolgoznak, mint például a telefonközpontos vagy az ügyfélszolgálati munkatárs, hanem részt vesznek különböző fontos fejlesztésekben is, mint például a Longhorn elkészítésében. Mindez ellentmond a Microsoft korábbi állításainak, miszerint a legfontosabb fejlesztéseket nem viszi ki külföldre.

A WashTech azt állítja, hogy a redmondi szoftveróriás Haiderabadban és Bangalore-ban a korábban megadott 970 alkalmazott helyett 1900-at foglalkoztat. Közülük ezer a szerződéses dolgozó és 900 a teljes munkaidős belső alkalmazott. A dolgozói listákból és a partnercégekkel kötött szerződésekből a szakszervezet azt olvasta ki, hogy egyes alkalmazottak .NET-alkalmazások biztonsági részeivel, mások a Longhornhoz való kompatibilitásával és az abban lévő Telephony Application Programming Interface nevű interfész fejlesztésével foglalkoznak.

A különböző javítócsomagok tesztelése is többnyire külföldön történik. Egy, a HCL Technologies nevű vállalattal 2003 júniusában megkötött szerződés kitér a fejlesztők, a mérnökök, a projektmenedzserek és a webfejlesztők foglalkoztatására is. A WashTech ezek után jogosan fél attól, hogy igaznak bizonyulnak azok a pletykák, amelyek szerint Haiderabadban felépül az India Development Center Campus, amely veszélyeztetné a redmondi alkalmazottak munkahelyét.

A szakszervezet idézi Ron Hira-t, a Rochesteri Technológiai Intézet professzorát is, aki szerint a cégek offshoring terveiket azért nem jelentik be a nyilvánosság előtt, mert félnek a negatív publicitástól. A dokumentumban a szakszervezet hivatkozik egy közelebbről meg nem nevezett egykori Microsoft-alkalmazottra is, aki szerint a redmondi cég egészen addig fogja kihelyezni tevékenységét, amíg az kifizetődő.

Mindenesetre az offshoring, vagyis a munkahelyek kitelepítése külföldre azóta ilyen népszerű a vállalatok körében, mióta kiszámolták, hogy ezzel akár a bérköltségek harmadát is meg lehet spórolni. S hogy valós problémáról van szó, azt a Forrester piackutató cég becslése is bizonyítja, amely szerint míg idén az Egyesült Államokból 400 ezer munkahelyet telepítenek külföldre, addig 2015-ben ez az adat már 3,3 millió lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • [HUN]PAStheLoD #10
    az indiaiakat is az ottani M$ veszi fel , és ha nem készünek el időre .. bájbáj.
  • dez #9
    Na ja, de ha nem mehetnek külföldre, ide sem jöhetnek (mármint legalább átmenetileg).
  • JTBM #8
    Az MS mar evek ota "modulok"-ban fejleszt. Ez azt jelenti, hogy a teljes software-t felosztjak felmillio modulra, azok fejlesztesi idejet kiszamitjak, majd azt egy kulsos alkalmazottal lefejlesztetik. Utana a kulso mehet isten hirevel, ha szerencses, akkor kap egy masik modult.

    Igy konnyu nekik barhova elvinni a fejlesztest. Raadasul az indiaiak nem lesznek kepesek ellopni a technologiat, mert a fejleszto a sajat moduljan kivul semmit sem lat.

    A problema szerintem az, hogy az indiaiak vegtelenul lusta emberek, keves kiveteltol eltekintve csapnivalo programozok, az egyetlen elonyuk az, hogy olcsok.

    Az MS programok minosege marad a regi, mert a "modulokat" ugyanugy tesztelik majd, mint most, tehat kb. annyi hiba csuszik majd at, mint ma.

    Az egyetlen igazan negativ dolog, ami minket is erint az lesz, hogy a fejlesztesi idok noni fognak, az indiaiakra nem jellemzo a hatarido betartasa, szerintem meg szavuk sincsen ra...
  • [HUN]PAStheLoD #7
    egyértelmű hogy kint olcsóbb a kb. ugyan olyan szintű munkaerő ... hisz már most is rengeteg indiai végez az usa-ban most már haza is mehet és ott dolgozik ócsoé' , persze még mindig jobban keres mint az ottani átlag ... szokásos multi-stratégia
  • Razgon #6
    Egyébként az ilyet nagyon megsarcolnám, hiszen a kitelepített cég a saját ország költségvetését megkárosítja így...
  • Razgon #5
    Modern gyarmatosítás, modern rabszolgaság.
  • WiLDoR #4
    csodálkozol? nem is normális dolog, hogy egy "fejlett" országban munkanélkülek az emberek, mert a sóher-köcsög multik csak addig tartózkodnak ott, amig adókedvezményt kapnak, meg nem találnak olcsóbb munkaerőt. hozzák is meg csak szépen azt a törvényt, de olyan legyen, hogy szopjon a multi 1000L, ha el akar pucolni. milliárdokat fizettetnék ki velük baze'
  • Cat #3
    az amerikaiak nagyon félnek a külföldi olcsó munkaerőtől, már egyenesen törvényt akarnak hozni a kitelepülő tech cégek megregulázására
    ez nem csak ms téma, hanem általános tendencia, sun, ibm, hp stb.
  • Mice #2
    te valami vezető muksó bőrében nem cáfolnád?

    mellesleg nem meglepő lassan már a burgert is majd kint fogják sütni
  • BlackRose #1
    "A Microsoft már a fejlesztéseket is Indiába helyezi
    2004. július 29. 20:31, Csütörtök - Berta Sándor"

    érdekes, de amikor ez megjelent (20:31), már száz helyen olvashattuk, hogy a Microsoft cáfolta ezt a kacsát :)