SG.hu·

A Microsoft kifizeti hatalmas készpénzállományának egy részét

A Microsoft tegnap ismertetett terve szerint a vállalat részvényesei négy év alatt 75 milliárd dollárral lesznek gazdagabbak, a redmondi cég ugyanis egyszeri kifizetésekkel, valamint a részvények felvásárlásával jelentősen emelné azok árfolyamát.

Egyes elemzők már hónapok óta sürgetik a szoftveróriást, hogy az eladásokból származó hatalmas bevétel egy részét ossza szét a részvényesek között, de a Microsoft mindeddig türelemre intett. A tegnapi bejelentés szerint a cég végre engedett, és a lépésre még a következő elemzői konferencia előtt sor kerülhet. A vállalat szóvivőjének elmondása szerint a Microsoft - 14 milliárd dolláros ráfordítással - négy év alatt megduplázná a jelenleg 16 dolláros éves osztalékot. Mintegy 32 milliárd dollárt egyszeri kifizetésekre fordítanak, míg további 30 milliárd dollár értében részvényeket vásárolnak fel, hogy kompenzálják a kifizetések okozta árfolyamcsökkenést.

Márciusban a Microsoft számláján 56,4 milliárd dollár volt, ami az elemzők szerint évente további 12 milliárd dollárral egészül ki, így a cég pozitívummal zárná a hatalmas kiadásokkal járó négy évet. "Nagyon nehéz azt a megoldást választani, amely mindenkinek egyformán kedvező" - fogalmazta meg a vezetők dilemmáját Curt Anderson, a vállalat és a befektetők közötti kapcsolatért felelős igazgató. "A tervezet elkészítése során igyekeztünk mindenkinek egyenlően kedvező feltételeket és juttatásokat nyújtani."

Anderson véleménye szerint amennyiben a befektetők elfogadják a tervezetet, az első közvetlen kifizetésekre már decemberben sor kerülhet. Steve Ballmer, a szoftveróriás vezérigazgatója sietett leszögezni, hogy a Microsoft befektetései a kifizetések ellenére is folytatódnak. "Bizonyosak vagyunk abban, hogy az árfolyam emelkedése, valamint az újabb befektetések és kutatások mellett a vállalat nyereségességét is képesek vagyunk biztosítani" - jelentette ki Ballmer. "A hosszú ideje tartó bírósági perek egy részét már sikeresen lezártuk, és a vállalat összes üzleti tevékenysége nyereséges."

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Kain2004. 07. 23.. 11:51||#10
Air: van olyan ember is, aki csalás nélkül lesz gazdag. Te is megpróbálhatod.
Izé, a tegnapelõtti kis hozzászólásomban rossz adatokat adtam meg. Az árfolyam 28$, így a +19$ az már sokkal jobban hangzik 😊
© Air2004. 07. 23.. 08:34||#9
Ez amerika! Ahol tisztesseges munkabol ugyanugy meggebedsz mint itthon. Meggazdagodni csak lopassal, csalassal lehet. Igaz a regi mondas: aki dolgozik, nem er ra penzt keresni.
© Air2004. 07. 23.. 08:31||#8
Es ezt az egeszet, egy mocsokos, szemet kis 0 tudasu tolvaj, es egy retardalt, idiota, vizfeju barom inditotta el a semmibol, a semmire. Lattatok a Szamito emberek cimu filmet? Hat az nekem teljesen betette a kaput...
© Kain2004. 07. 21.. 18:26||#7
Na nézzük. A Microsoftnak 5 330 000 000 db részvénye van, ennek 81%-a, tehát kb. 4 Mrd db van közkézen. Elosztogatnak 75 Mrd $-t, az leosztva azt jelenti, hogy a papír árfolyama 75/4=19 $-ral lesz magasabb. Lehet, hogy baromságokat beszélek, mert a cikk sem világos, de 43 $-os jelenlegi árfolyammal számolva ez +50%, 3 év alatt, aminél azért nagyobb üzletet is el tudok képzelni. (Pl. jelenleg magyar állampapír 😊) vagy inkább 😞((
A 16$ osztalékot elég magasnak találom, ennek tévedésnek kell lennie, mert ekkor (P=DIV1/r) a hasonló kockázatú papíroktól elvárt hozam kb. 40%. Ennyire nem lehet magas kockázata egy Microsoft részvénynek.
Aztán lehet hogy tévedek 😊
Bocs az uncsi magyarázatért 😊))
© Mice2004. 07. 21.. 18:13||#6
"üzleti tevékenysége nyereséges."

meddig és mennyire...

csõdbe nem megy az fix de nem csak az lenne a lényeg, hogy nyereséges, hanem a nyereség növekedése mennyivel gyorsul lassul...
© Bucser2004. 07. 21.. 17:24||#5
Itt egyszerûen arról van szó, hogyha nem indul meg az osztalék emelése akkor a részvényesek elkezdik eladni a cég részvényeit. Heladják a cég részvényeit az árfolyam elkezd zuhanni és ezzel a cég Tõkéje is csökkenne ugyanis hatalmas részvénytõke van a M$ zsebében... Igaz õk nem kapnak osztalékot de akkor is banki kölcsönök felvételénél fedezetként szerepel a részvényportfólió.. És ha nincs fedezet akkor nincs kölcsön és akkor nincs mibõl beruházni és a pénzcsináló gép megáll a forgásban és el lesznek adva a részvények.... ÉS lsd az írásom elejét...
© Nethyrrea2004. 07. 21.. 16:37||#4
jah, ezzel még ingyenreklámjuk is volt. az más dolog hogy épeszû ember tudja milyen fából faragták mikróékat 😄
© NEXUS62004. 07. 21.. 13:41||#3
Gratula!!!

Csak az a ciki az egészben, hogy ezt a pár milliárdocskát, gyakorlatilag az IT ipar más szektoraiból szopja el a M$, gyakorlatilag onnan ahol az IGAZI verseny miatti alacsony árak folytán mindenki az életéért kûzd! Más gazdasági szegmensekrõl nem is beszélve!

Fizesse csak ki a bírságokat. A perek miatt a cég folyamatosan az újságok elsõ oldalán szerepelt. Az IBM sem engedhetne meg magának ekkora reklám hadjáratot. Mennyi lehet a Washington Post vagy a CNN portál elsõ oldalán egy negyed oldalas hirdetés? Bocsesz.
© Alfa Of NS2004. 07. 21.. 12:33||#2
Annyi penzuk van, idedobhatnanak par milliot. Eszre se vennek.
© Punkerwork2004. 07. 21.. 12:04||#1
dõl a lé