Gyurkity Péter

Gates szerint Kínában nem lesz olcsó Windows

Bill Gates, a Microsoft elnöke kijelentette, hogy Malajziával és Thaifölddel ellentétben Kína területén valószínűleg nem fognak piacra dobni kedvezményes Windows operációs rendszereket.

A kínai újságíróknak tartott sajtótájékoztatóján Gates elárulta, hogy az ügyben még nem született végleges döntés. Sietett leszögezni azonban, hogy a kínai kormány által életbe léptetett trösztellenes rendelkezések nem sértik a Microsoft érdekeit. A redmondi céggel együtt számos gyártó - többek között az Intel - szállítana olcsóbb termékeket az ázsiai országba.


Gates a Microsoft kínai részlegének vezetője és állami hivatalnokok társaságában

A végleges döntés meghozatala előtt a Microsoft általában több helyi tényezőt is számításba vesz. Döntő fontosságú lehet a piac mérete, a szoftverkalózok jelentősége, de akár az ország földrajzi helyzete, és a lakosság által beszélt nyelv is. A Windows olcsó thai verziója például nem valószínű, hogy túlzottan népszerű lenne a szomszédos szingapúri, vagy indonéz piacon. Thaiföldön a Microsoft - jelentős kormányzati támogatással - szeptemberben kezdi el a Windows XP Starter Edition forgalmazását. Az operációs rendszer ára 36 dollár, ami nagyjából 7 ezer forintnak felel meg. A Windows XP Starter Edition a hagyományos operációs rendszer leszűkített változata, de magában foglalja az Office 2003 legújabb - szintén butított - verzióját.

Kína dinamikusan fejlődő piacán jelentős a kalózszoftverek és a Linux operációs rendszerek aránya, ami az olcsó Windows bevezetése mellett szól. Ugyanakkor a külföldön élő több millió kínai számára is vonzó lenne az olcsóbb operációs rendszer, és a Microsoft szeretné elkerülni, hogy a termék az ázsiai ország területén kívül is elérhető legyen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tajfun #6
    "Gates szerint Kínában nem lesz olcsó Windows"
    Dehogynem, csak nem bologato zsirafos. :D
  • Piscator #5
    Ráadásul baloldali kezű karlendítéssel:)

    Mondjuk Kína úgyis a saját oprendszerük kifejlesztésén fáradozik.
  • Mat #4
    PF! Na ne már! Mit kell Billi fiamnak is itt izmoskodnia?
  • Diver #3
    Dehogy nem lesz Kínában olcsó Windows!:)
    Sőt már van is Kínában olcsó Windows
  • Laci73 #2
    Érdemes megfigyelni a háttérképet: a Maót dicsőítő fiatal munkás/parszt már a Windowsért csápol, olyan lelkesen - ahogy a Holló színházban mondanák - hogy szivárványszínben izzik körülötte a levegő. Hát nem ér meg negyven dolcsit? :))
  • NEXUS6 #1
    Sokat akar Bili a szarka, de azért lehet, hogy a végén mégse birja a farka és rábaltáz