Berta Sándor

Nyílt forráskódú lesz a Longhorn

Az egyesült államokbeli San Diegóban tartott, ITexpo-nak is nevezett rendezvényen a Microsoft vezéralakja nem kevesebbet állított , minthogy részben vagy egészben akár nyílt forráskódú is lehet majd a Longhorn.

Meglepő dologgal hozakodott elő Bill Gates a Gartner Symposiumon, persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy mindezt szinte úgy kellett kihúzni belőle. Az egész ügy azzal kezdődött, hogy bejelentette: idén még megjelenik a Longhorn alfa verziója. Ez már feltűnést keltett a jelenlévők körében. Később Bill Gates arról kezdett beszélni, hogy egyre jobban kell figyelni az operációs rendszerek tervezésekor is a biztonságra. Az amerikai vállalat társalapítója úgy vélte, hogy az internetes féregvírusok és az azokkal kapcsolatos, például a fájlrendszert érintő technikai változtatások, vagy például a BIOS korszerűsítése mind-mind olyan feladatokat jelentenek, amelyek még egy akkora erőforrásokkal rendelkező cég lehetőségeit is meghaladják, mint, amilyen a Microsoft.


Bill Gates a Symposium ITxpo 2004 rendezvényen

Ezek azok az indokok, amelyek miatt csúszik a Windows XP-t majdan felváltó új operációs rendszer kiadása. Bill Gates szerint könnyen lehet, hogy az eredeti 2005-ös időpont helyett csupán csak 2006 végén, 2007 elején kerül sor a szoftver piacra dobására. A "bomba" akkor robbant, amikor a szakember arra a kérdésre válaszolt, miszerint, hogyan kívánja a Microsoft megoldani ezeket a problémákat? Bill Gates a helyszínen lévők megrökönyödésére a következőket felelte: "Az Open-Source (Nyílt forráskód) közösség segítsége nélkül ezek a feladatok nem küzdhetők le."

Hogy ezeket a fejlesztőket rábírja az együttműködésre a Microsoft ki fogja építeni az úgynevezett Shared Source (Megosztott forráskód) programját, hogy teljesen nyílttá tehesse a Windows forráskódját - igaz nem a GPL (GNU General Public Licence) feltételei szerint. A redmondi szoftveróriás e helyett inkább egy saját licencmodellt fejleszt ki, amely "garantálja az operációs rendszer egységes és szabványos kifejlesztését", ugyanakkor megakadályozza a szellemi tulajdon ellopását.

Stephen Walli, a Microsoft üzleti célú alkalmazások fejlesztési menedzsere már kedden bejelentette, hogy a cég nyílt forráskódú szoftvereket fog a jövőben piacra dobni. Ugyanakkor kizárta annak a lehetőségét, hogy a Windows-magnak a részeit felhasználják egy nyílt forráskódú szoftverprogramban. Mind Bill Gates, mind Stephen Walli nagy lehetőségeket és fantáziát látnak a nyílt forráskódú projektekben, az azokat körülvevő nagy szkepticizmus ellenére. A menedzser még hozzátette a forráskód szabaddá tétele kétségtelenül javítana a Microsoftnak a partnerekkel, illetve a felhasználókkal lévő viszonyán is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mrzool #208
    "Feltelepitesz egy szovegszerkesztot aztan restart!... "

    Hülyeséget beszélni azt tudsz, de nicket reggelni már nem...
  • PyRex #206
    Azért ez qrva nagy baromság...

    Kezdjük ott, hogy a linux azért TŰNIK biztonságosabbnak, mert:

    1. - az emberek töredéke használja a Winfoshoz képest, ezért a hibák sem kerülnek annyira a köztudatba
    2. - mivel nyílt forráskódú, ha felfedeznek egy hibát, nagyon rövid idő alatt ki tudják javítani

    Mellesleg nem is olyan rég törték fel a Debian szervereket, mint az KÖZTUDOTT, kihasználva egy hatalmas biztonsági rést... A Microsoft szervereit hányszor is törték fel??? Pedig tippelek, hogy az M$ szerverein nem linux fut...

    Ezen kívül az összes többi, amit leírtál, szintén baromság, nem fogok mindent megcáfolni, de pl. az én gépem átlagosan 5-6 naponta van újraindítva, akkor is csak azért, mert olyan programot telepítek, ami utána restartol... Pedig foglalkozom grafikával (Photoshop), webfejlesztéssel (Dreamweaver, Flash), zenével, játékokkal (Far Cry), mellette internetezek meg még 850 dolgot csinálok és még soha nem fagyott le a Windows.

    Ennek ellenére én is a Linuxot támogatom, mint jövőbeli esetleges alternatívát de azért nem kell túlzásokba esni. El kell fogadni, hogy jelenleg az emberek 99%-nak a Windows jobb választás.
  • mrzool #205
    Szabad megkérdezni, hogy melyik vindózt használtad huzamosabb ideig, és melyik vindózt ismered kívülről-belülről, hogy ekkora hülyeségeket képes voltál leírni?
  • mir #203
    a win következő változatától kezdve folyamatosan eredeti SUN JVM lesz a windowsokban, m$ meg tejel, mint a katonatiszt, hogy az ő érdekeinek nem megfelelő szoftvert integrálhasson a rendszerébe. Azért nem sajnálom őket, ez rajtuk kívül mindenkinek jó.
  • mir #202
    hát igen, ez valós probléma. bár sztem a fedorám az...
  • FTeR #201
    linux legnagyobb hiányosságának azt tartom, h alapértelmezetten még mindig nem Unikódos. Ha pl msn messengerben beszélgetek egy olasszal és használom az ékezetes betűket akkor nála is rendesen jelenik meg. Ez linuxról nem mondható el.
  • FTeR #200
    Nem csoda hogy a JVM nem fut winen, nem ms találmány és így Bill nem szereti, win szempontból JVM nem is létezik, le is vették az ms honlapról, sztem mindent meg is tesznek, hogy ne fusson rendesen...
  • mir #199
    a JVM olyan keresztplatform technológiákat vonultat fel a SPARC-X86 vonalon, hogy az a JVM kód, ami az egyik platformon hibás, az a másikon is, és ami az egyiken megy, annak elvileg a másikon is mennie kellene. nos a tészletekbe nem megyek bele(többek között ezért tudna az IBM ölni a JAVA kódokért... de mindegy, ő fejleszti a saját JVMét) volt az 1.4.x.y JVMben egy nagy kani backdoor, amit nem javított a SUN vagy 2 hónapig. Azt pl azért nem javította, mert nem tudták a problémát izolálni, mert egy windows DLLben volt, amihez értelem szerűen nem fértek hozzá. azt sajnos nem tudom, hogy végül hogyan sikerült, de nem tartom kizártnak, hogy a m$ javította a DLLt, mert neki nem volt jó reklám, hogy minden JAVA alapú dolog backdoort nyit a windowson. ezzel csak arra akartam utalni, hogy a hibás az említett keresztplatform technológia miatt nem lehetett a hiba oka.
  • Pheel #198
    És szerinted ki írta a JVM-et arra a Windowsra? Elárulom, hogy nem a MS...
  • mir #197
    az XPvel otthoni felhasználásra nekem sincs semmi bajom, itthon én is azt használom általában, pl. most is. az én problémám akkor kezdödött a windowssal, amikor egy java alapú egyébként szervernek nevezhető program rendszeresen fagyott egy win2K gépen(rendes updattel, SUN JREvel) akkor kezdtem a tananyagon felül is foglalkozni az "alternatívával". Amúgy ugyan az a byte kód pöpecül futott VMS(VAX és alpha is), linux(X86), ill. solaris(US2) oprendszerű gépeken. tehát feltehetjük, hogy a java program nem volt eredendően használhatatlan. persze ez még kislány-koromban volt.