Spencer

A Longhorn fájlrendszere az NTFS-re fog épülni

Bár a jelenleg Longhorn fejlesztési kódnevet viselő újgenerációs Windows operációs rendszer legkorábban két év múlva jelenik meg a kereskedelmi forgalomban, a Microsoft munkatársai már most szépen lassan csepegtetik a vele kapcsolatos információkat.

Bob Muglia, a Microsoft vállalati adattárolási megoldásokkal foglalkozó részlegének alelnöke a napokban arról beszélt, hogy a Longhorn egyik legfontosabb újdonsága az a WinFS nevezetű adattárolási rendszer lesz, mely állítólagosan könnyebb információelérést és kezelést biztosít majd a felhasználók számára.

Muglia eloszlatta azokat a korábbi tévhiteket, melyek szerint a WinFS, debütálásának időpontjában, tehát 2005-2006 magasságában fel fogja váltani a jelenlegi használatos NTFS fájlrendszert. Muglia hangsúlyozta, hogy erről szó sincs, a WinFS nem az NTFS helyébe fog lépni, hanem éppen ellenkezőleg az NTFS-re fog épülni. "Az NTFS tökéletesen képes ellátni a rábízott feladatokat, így nem is kívánjuk lecserélni más fájlrendszerre. A WinFS egyszerűen az NTFS tetejére fog épülni" - nyilatkozta a Microsoft vezető munkatársa.


Szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy a különböző fájlrendszerek sikeres egymás mellett élése rendkívüli fontossággal bír egy-egy új operációs rendszerre történő átállás kapcsán, hiszen ellenkező esetben például a Longhornnak komoly kompatibilitási gondjai adódnának a korábbi Windows verziókkal, ennek pedig vélhetően nem örülnének a felhasználók.

Muglia elmondta, hogy a vadonatúj WinFS rendszerben az NTFS mellett számos egyéb megoldás is fellelhető lesz, így például a WinFS többek közt tartalmazni fogja az XML (Extensible Markup Language) adatcímkézési képességeit is. "A WinFS-ben egyesítjük a hagyományos adatbázis technológiák, az XML adabázis technológiák, valamint az NTFS fájlrendszer előnyeit. A WinFS agnosztikus, alkalmazás független adattárolási formátumot használ" - nyilatkozta Muglia.

A Longhorn kódnevű új Windows asztali számítógépekre szánt változata 2005-ben, szerver rendszerekre szánt verziója pedig várhatóan 2006-ban lát napvilágot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Pheel #25
    Program neve? Hibás funkció? Halljuk!
  • Power #24
    Miért lenne érdemes vagy miért nem?
    Ha át szeretnél térni, akkor pedig szerintem tedd fel mindkettőt és "játsz" velük jó pár hetet, utána döntsd el, hogy melyiket preferálod vagy használhatod mind a kettőt, hisz mindkettőnek meg van a maga előnye. Én pl. mindkettőt használom.
  • Power #22
    Nagyon gáz az ürge.
    Legalább vicces lenne. :)
  • Alien_AM #21
    Hat lehetett volna jobb is mint NTFS, meg meg a regebbi programokkal mindig vannak kompatibilitasi problemak ezt tapasztaltaltam.
  • Pheel #20
    Ez a beszólás a nevedhez hű volt. Komolytalan :-)))
  • mrzool #19
    Nevedhez híven tényleg komolytalan vagy.

    "Csak a köcsög M$ nem fogta fel, hogy hogy a picsába lehet 256 féle karakteren többfélét tárolni, mert nem volt hozzá agya, erre kitalálta az unicodét (kibaszott sok ész kellett hozzá)"

    A Microsoft találta ki? Ezt honnan veszed? Ez egy szabvány, amit az Unicode társaság fejleszt, főbb tagjai: Apple, HP, IBM, JustSystem, Microsoft, Oracle, SAP, Sun, Sybase, Unisys.

    "disk írás közben befagyott az XP, és kefír a partíció teljes tartalmának. "

    Ezt elég nehéz elhinni, mivel az NTFS naplózó fájlrendszer, biztos, hogy a fájlrendszer metadatája soha sem sérül.

    "hisz pl symlinkeket se kezel"

    De kezel, elég régóta. Ezzel is bebizonyítottad, hogy 'mennyire' értesz hozzá.:))

    "akkor már megvédhetetlen. NTFSnél ez igaz"

    Ugye nem hallottál még az EFS-ről sem?
  • aliens #15
    igen inteligens vita .......
  • mrzool #14
    "Hozz letre nagyon sok allomanyt egy NTFS particio gyoker konyvtaraban. Nehany szaz utan nem lehet letrehozni egyet sem annak ellenere, hogy lenne hely a particion... Valoban atgondolt... :-D (WInNT4.0 SP6)"

    Nem fogom, mivel se közel se távol nincs NT4.

    Ellenben NTFS5 alatt most próbáltam ki. 2666 fájl van a gyökérben, és még mindig semmi baja. Nem fogom folytatni a kísérletet, nekem ennyi elég volt, meggyőzött.:))
  • mrzool #11
    Sorry, ezek szerint csak elírás volt, az hozzászólásom elejét ignoráld.
  • mrzool #10
    Igaz történet? LOL.:))

    "Magyar Windows NT6.0 SP6 - NTFS filerendszerrel"

    Ilyen oprendszer nincs. Max NT4 lehet, ahhoz adtak ki SP6-ot.

    Az NT4 még a régi NTFS-t használta, a w2k óta sokkal többet tud az új NTFS. Másrészt tényleg egy jól átgondolt fájlrendszer, kiadási időpontjában évekkel megelőzte a korát.

    Másrészt az NT4 hány éves is? Rég volt, elavult...