dikkma

Bemutatkozott a Longhorn

A Microsoft Los Angelesben megrendezett Fejlesztői Konferenciáján Bill Gates előadásával betekintést engedett az új Windows operációs rendszer, a Longhorn részleteibe.

Az új Windows három jelentős újítással büszkélkedhet. Ezek a háromdimenziós grafikára épülő új Avalon grafikai környezet, az Indigo kommunikációs architektúra, és a cég adatbázis-kezelés területén szerzett tapasztalatait is hasznosító új fájlrendszer, a WinFS.

Előadása során Bill Gates egyelőre nem szolgált pontos információval a megjelenési dátummal kapcsolatban, de annyit elárult, hogy az első előzetes béta a jövő év elején, a második a jövő év közepén jelenhet meg. Elemzők szerint az asztali változat 2006-ban, míg a szerverekhez igazított változat akár másfél évvel később lesz várható.


Az új grafikai környezet, az XML alapú Avalon háromdimenziós megjelenítésre képes. A látogatók a konferencia alkalmával megtapasztalhatták a Longhorn teljesen átdolgozott kezelőfelületét, az (egyébként enyhén MacOS-es beütésű) áttetsző és animációval megnyíló ablakokat. Új, és hasznos ötletnek tűnik a hosszú dokumentumok görgetése közben felbukkanó kicsinyített nézet. Jelentősen megújul az ezentúl jobboldalt elhelyezkedő tálca, amelyen helyet kapnak a hírek, az óra, a barátok listája, és egyéb információk. Az új fájlrendszer lehetővé teszi az adatok könnyebb csoportosítását, gyorsabb keresését.

A Microsoft már most a maga oldalára kívánja állítani az szoftverfejlesztőket, hiszen az újítások nem sokat érnek az őket támogató alkalmazások nélkül. Így bemutatkozott a .Net keretrendszer továbbfejlesztése, a WinFX, és a Longhorn alá írt alkalmazások fejlesztését megkönnyítő XAML. A látható fejlesztések mellett a vállalat nagy hangsúlyt fektet a biztonságra és megbízhatóságra is.


Bill Gates szerint a Longhorn a Windows 95 óta a vállalat legnagyobb erőfeszítése. A Microsoft továbbra is várja a fejlesztők visszajelzéseit, hogy biztosak lehessenek benne, jó irányba haladnak a munkálatok. Számításaik szerint 2006-ra az átlagos számítógép 4 és 6 GHz közötti processzorral, több mint 2 GB memóriával, terabyte-os nagyságrendű merevlemezzel, és a jelenleginél háromszor gyorsabb videókártyával rendelkezik majd - és a Longhorn ki is fogja használni ezeket az erőforrásokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Pheel #48
    Látom jól elvagy. Akkor nem moderálom ki a 42-est :)
    Pedig ha nem írsz rá ilyeneket, komolyan kiszedtem volna :)
  • mir #47
    ááá. csak most nézem micsoda régi cikk ez.. vaz...
  • mir #46
    "A linux api azért összeszedettebb és átgondoltabb, mert linuxnál ha fejlesztesz, ott élből belekalkulálod azt, hogy legalább 2x kell megírnod mindent: az első nem lesz tökéletes, így eldobod."

    gigabrutál lol :)
    biztosan beleolvasott a katedrális és a piac. c. cikkbe, csak nem értette, miről van szó :)

  • mir #45
  • mir #44
    igen, a linux disztribek nem otthoni felhasználásra valók jelenleg, még a felhasználóbarátabbak is elég bonyolultak. bár az egy másik kérdés, hogy ha általános iskolában mondjuk egy mandrake vagy egy dedora elé ültetnék be a csemetéket, akkor valószínűleg a windows tűnne nehezebbnek. de ez nincs így, és szerintem nem is lesz egy jó ideig. de ez nem is olyan nagy baj, otthoni desktop oprendszernek a windows tökéletes. a baj ott volt, amikor a m$ szervert akart csinálni... gondolom ismerős:
  • mir #43
    nem lettem ideges. mondjuk biztosan azért nem, mert nem linuxos, hanem solarisos vagyok. amúgy az nem baj, ha valakinek az értelmi képességei nem teszik lehetővé egy windowsnál bonyolultabban használható rendszer megtanulását, de hogy a mások iránti irígysége idáig alacsonyítsa... ez már mindenképpen érdekes.
  • Mr_Rob #41
    "Linuxnak ha szervert csinálsz belőle szerintem nem is kell videokártya."
    Ha csak szervernek "használnám" a számítógépemet, akkor valószinüleg linux lenne rajta, de én a mindennapi dolgokra használom, mint egyszerü felhasználó: Játékok, internet, zene, film, +egy-két komolyabb progi: Photoshop, 3dsmax, vegas, soundforge.

    Egyébként felraktam kiváncsiságból a SuSe Live 9-est (előtte 7.2-es megvolt, de nem tudott grafikus felületet varázsolni egy Geforce4 alá). A 9-es csak egyszer fagyott telepítés alatt, kifogott vele a DeskJet710-es nyomtatóm, így ki kellett húznom, utána simán felvarázsolta magát, de a vidkártyával még ez is küzködött, hogy nincs 3D-s gyorsítás. Most már azért röpke 40 perc alatt rájöttem az ADSL telepítésére :)

    A lényeg, hogy habár tényleg guszta a kde, de még mindíg tele van idegesítő dolgokkal (pl hogy rakok ki az asztalra parancsikont?), meg rengeteg borzasztóan gagyi program. Még sokat kell nőnie, hogy olyan rugalmasan használható legyen, mint egy win.
  • CAD #40
    "Egy oprendszernek tényleg nem az a dolga, hogy minden erőforrást felemésszen": latod ez az amirol szo sincs, elmondod hogy ezt honnan vetted?

    "Linuxnak ha szervert csinálsz belőle szerintem nem is kell videokártya." - ha ugy erted, hogy nem kell monitor hozza folyamatosan akkor jogos, de ezzel mi nincs igy?

    strgg osszeeskuves elmelete egyelore vizio, szot sem erdemel.

    bizonyos tekintetben az, bizonyos tekintetben nem az, egy cikk alapjan nem hinnem, hogy te lettel a ős-linux-adjuster windowst leleplezo igazmondo - van masik oldal, amig egy oldal alapjan itelsz addig csak feligazsagokra, hazugsagokra alapulva itelsz. es elozo allitasaidba nem 1 ilyen feligazsag van.

    "bejelentésének időpontjában már a patch is kijön. Windows alá meg ez néha fél év," - ime ujabb feligazsag, na nem is kellet messzire meni.

    "meg azt mondják, hogy ezt a termékvonalat már inkább nem támogatjuk." :))) néha meg ... lol, ember ne bagatizalj mar.

    "Linux alá most is portolnak játékokat, szerintem az UT2003 x86-64-es változata az pl csak linuxon megy, mert hozzávaló 64 bites windows még nincs, meg 1 évig nem is lesz" - egyébként meg proceszor sincs amire ra lehetne tenni, de ezt miert irtad most le? Szerinted ha ez lenne a merce, hogy melyiken hany prog van ami a masikon nem megy, akkor ilyen idiotasag alapjan win vagy linux nyerne, ez nem merce, es en egy szoval sem ocsaroltam linuxot, csak a orbitalisan fasz tevhiteket probaltam sinre tenni, de latom ehelyett gyartottok par ujat.

    Most sikerult ket dolgot mondanod, de en is mondok akkor egyet, gimp, meseszeru a dolog amig kimerul a grafika a vonalhuzogatasba... de amint cmyk szinterre vagy egyaltalan szinterekre terelodik a szo mar halott a dolog.
  • Pheel #39
    Linuxnak ha szervert csinálsz belőle szerintem nem is kell videokártya.


    Nos akkor azt hiszem többet már nem is kell mondanod, ezzel az egy mondattal sikeresen megmutattad mérhetetlen tudásodat a témával kapcsolatban. Ez tényleg nagyon komolytalan.

    A linux api azért összeszedettebb és átgondoltabb, mert linuxnál ha fejlesztesz, ott élből belekalkulálod azt, hogy legalább 2x kell megírnod mindent: az első nem lesz tökéletes, így eldobod.


    Ebből pedig kiválóan látszik, hogy fingod sincs arról mit jelent pénzért fejleszteni. Köszöntem.
  • [HUN]PAStheLoD #35
    nem tehet arról az M$ hogy a longhorn ba már benne lesz a DMR és a palladium és teljes proiritást kap a kalózkodás elleni " védekezés" ááá nem tehet róla.. végülis