Spencer

Több, egymástól elhatárolható részből fog állni az új Windows

A Microsoft a következő generációs Windows operációs rendszereket úgy kívánja kialakítani, hogy azok fejlesztése és terjesztése a lehető legolcsóbban legyen megvalósítható.

A Microsoft vezetői azt nyilatkozták, hogy a jelenleg Longhorn fejlesztési kódnevet viselő legújabb kliens oldali Windows operációs rendszer számos, egymástól jól elhatárolható komponensből fog állni, mely alkotóelemeket a szoftvercég az adott piaci helyzetnek és hardver követelményeknek megfelelően különböző kombinációkban is forgalomba hozhat. Ez lényeges változást jelent a Microsoft eddig stratégiájához képest, ugyanis ismeretes, hogy a redmondi székhelyű cég az eddigiekben a különböző felhasználási környezetekbe és földrajzi területekre számos különböző, teljesen önálló fejlesztésnek számító terméket dobott piacra.

Mark Myers, a Microsoft OEM részlegének egyik programmenedzsere az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy a cég új stratégiája jelentősen lerövidíti a szoftveres és hardveres fejlesztési munkálatokat, és nem utolsó sorban jelentősen csökkenti a fejlesztési költségeket. Myers elmondta, hogy a Longhorn fejlesztési kódnevű Windows XP utód operációs rendszer fejlesztési munkálatai a legnagyobb rendben folynak, és amennyiben minden jól megy, akkor az új szoftver a Microsoft korábbi terveinek megfelelően valamikor 2005 elején jelenik majd meg a boltok polcain. A Longhorn egyébként lényegében minden tekintetben számos újdonságot hoz majd a jelenlegi Windows XP-hez képest, a legfontosabb változások pedig a grafikus felhasználói felület, valamint az adattárolási rendszert fogják érinteni.

Myers utalta arra, hogy a Microsoft a Longhorn operációs rendszer esetében teljesen megegyező tartalmú telepítő CD-ket fog eljuttatni a számítógépek gyártásával foglalkozó cégekhez, valamint a kereskedések polcaira. Jelenleg még más a helyzet, ugyanis a mostani Windows-ok esetében az OEM és a dobozos változatok, ha csak kis mértékben is, de különböző tartalmú CD-ket jelentenek, ami Myers szerint pénz- és időpazarló megoldás, éppen ezért változtatni kell rajta. A Microsoft vezető munkatársa ezenkívül kitért arra, hogy a jól elhatárolható komponensekből álló Longhorn esetében sokkal könnyebb lesz egy-egy idegen nyelvű változat elkészítése és forgalmazása, mint a korábbi Windows-ok esetében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mrzool #16
    A Windows NT-k óta így van... Hol éltél eddig, gumibelsőben?:)
  • mrzool #14
    "Ezt valaki el tudna nekem magyarazni?"

    Pontosan mit is...? Most hallod először, hogy külön van kliens, és külön van szerver vindóz?:))
  • Mice #12
    Nem kifejezetten server.

    Azt majd egy külön win konfigurációban lehet megvásárolni. Ha meg netalántán mégis egy másikat akarsz akkor aláiratanak veled egy másik licencet. A végén meg ember legyél a talpadon ha tudod, hogy a hatodik után mi vonatkozik rád.
  • RelakS #9
    "a jól elhatárolható komponensekből álló Longhorn esetében sokkal könnyebb lesz egy-egy idegen nyelvű változat elkészítése"
    A winfosnál tudtommal a programba basznak bele, osz magyar. Más szoftverfejlesztők ezer éve megoldották, hogy lecserélsz egy textfájlt, oszt úgy magyar, a progi meg ugyan az. M$ mé nem tud ilyet? CSAK?!?
  • Bonewerkz #8
    LongHorn?? az nem hosszuszarvat jelent?? egyre inkabb ugy tunik, hogy az oreg billy, tenyleg maga az antikrisztus...
  • b #7
    a redmondi viccmester megpróbálja lekopizni a linux sikerét. azt hiszi minél több fajta windoz van annál jobb lesz vinfos. pedig szerintem pont ellenkezőleg! remélem ez a haldokló utolsó adrenalin lövése lesz. >)
  • [HUN]PAStheLoD #3
    csak ki lehet "kapcsolni" azaz nem látod de foglalja a helyet.