Spencer

Érkezőben az Intel Fanwood, Montecito és Millington

Az Intel a napokban San Franciscóban zajló Intel Developer Forum keretein belül elárulta az Itanium processzor termékcsaláddal kapcsolatos legfrissebb terveit.

A rangos rendezvényen fény derült többek közt arra, hogy a Santa Clara-i székhelyű chipgyártó valamikor még ebben az esztendőben piacra fogja dobni a jelenleg forgalomban lévő, Madison magos Itanium 2 továbbfejlesztett változatát, mely 1,7 GHz-es működési frekvenciával, valamint nem kevesebb mint 9 MB harmadszintű gyorsítótárral fog rendelkezni. Arról már korábban is lehetett hallani, hogy ebben az új IA64 processzorban 9 MB L3 cache kap majd helyet, viszont a chip órajelével kapcsolatban most először hallhattunk információkat. A jelenlegi Madison magos Itanium 2 processzorok csúcsmodellje egyébként 1,5 GHz-es frekvenciával és 6 MB méretű harmadszintű gyorsítótárral rendelkezik.


Az Intel Developer Forum előadói ezenkívül arról is beszámoltak, hogy a világ legnagyobb chipgyártója a közeljövőben a Madison egy olcsóbb változatával is elő kíván rukkolni, név szerint a Fanwood fejlesztési kódnevű processzorral. Tudni lehet, hogy hamarosan meg fog jelenni a piacon egy 1,6 GHz-es frekvenciájú, 3 MB méretű L3 cache-sel szerelt Fanwood processzor, melynek teljesítménye némileg el fog maradni a jelenlegi 1,5 GHz-es Madison chipekétől, ezenkívül pedig az Intel egy 1,2 GHz-es Fanwoodot is ki fog adni, mely chip elsősorban rendkívül alacsony fogyasztásáról ismerszik majd meg.


Mike Fister

Mike Fister, az Intel Enterprise Platforms Group vezérigazgatója elmondta, hogy a vállalat 2005-ben egy teljesen új Itanium 2 termékcsaláddal fog megjelenni a piacon. A jelenleg Montecito fejlesztési kódnevet viselő legújabb IA64 architektúrájú mikrochip két processzormaggal és nem kevesebb mint 24 MB harmadszintű gyorsítótárral lesz ellátva. Ezzel párhuzamosan bemutatkozik majd a Montecito olcsóbb verziója, a Millington, mely normál és alacsony feszültségigényű változatokban lesz kapható. A Montecito és Millington processzorokban többek közt két új technológia fog bemutatkozni: a Foxton nevezetű fejlett energiagazdálkodási megoldás, illetve a Pellston névre keresztelt, a gyorsítótárban található adatokkal kapcsolatos hibák javítására hivatott technológia.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mir #21
    az itanium jelenleg a legeslegmagasabb piaci szegmenst célozza meg, ott meg az egyutas rendszerek nem menők.
    az előző évben eladott kb 40000 processzorból
    25000 ingyé ment
    5000 ment egy vagy 2utas rendszerbe, nagyrészt egy egy nagyobb tender előtt vettek egyet egyet a cégek, hogy megnézzék
    10000 ment a nagyonsokutas nagyteljesítményű klaszterekbe.

    (mondjuk jellemző, hogy az intel 100 000 eladott példányt emleget, és ezt úgy sikerült elérniük, hogy a KISZÁLLÍTOTT szót használták, és így bele lehetett számolni azt a 60 000 darabot is, amelyet KÖLCSÖN adtak ingyért a fejlesztőknek :) )
  • Power #20
    Egy mondat és mennyi hülyeség.
  • Power #19
    Azért ez csak részben igaz.
    Annyira nem lassú az a busz, 1 processzoros környezetben, hogy ekkora méretű és ilyen kiskésleltetésű cache-ekre van szükség.
  • mir #18
    ehhh... giga-brutál-mega-LOL :D
  • mir #17
    azért túlzásokba nem kell esni. az itaniumnak eszében sincs lassabbnak lenni, mint akármilyen PCs processzor, megnyugodhatsz. a duronnál meg végképp nem lassabb.
    és az nem L3rd, hanem csak simán L3 cache. level 3-nak a rövidítése.
  • mir #16
    a cache függőség a HP-PARISC rendszerbusza. amit 2007ig a HP-s szerződés értelmében az intel kénytelen alkalmazni.
    ez a busz nemcsak lassú, de a késleltetése is nagy, és nincsen a processzoroknak dedikált buszuk többutas rendszerben. ha 2K7ben jön az IMC az VALÓBAN NAGYON sokat SEGÍTHET a helyzeten, de ne szaladjunk ennyire előre.
  • mir #15
    az intel ebben a piaci szegmensben csak termékkel rendelkezik, eladásokkal sajnos nem :) senkit nem aláz körbe :)
    hiába nagy a FP teljesítménye az itaniumnak egy 64 itanium 2 processzoros HP superdome csúcsmodelt egy IBM P690 regatta (32 CPU) is elver SAP tesztekben.(a SAP nem szintetikus teszt, annak az eredménye a potenciális vásárlókat is érdekli ellenben a spec tesztekkel).
    arról meg nem is beszéve, hogy a kérdéses superdome rendszer 9.x millió USD, a regatta meg 5.6 "mindössze".
    de mondom: a probléma még csak nem is az alacsony teljesítmény, hanem az, hogy az intel tavaj rendesen vagy 10 000 itaniumot adott el. a kifutó alpha processzorokból is több mint 70 000 kelt el ha jól emlékszem, pedig azoknak sosem volt piaca, ráadásul leálltak vele...
  • mir #14
    thx.
  • Power #10
    Szerintem is.
    Még a 2x is sok, sőt még a SPECint tesztekben is elmarad a P4-től. Még a SPECfp tesztekben is +40% az előnye a P4-hez képest.
    Ráadásul az architecktúra egyelőre rendkivül cache függő!!! Azért kénytelen bepakolni az intel ilyen irdatlan nagy cache-eket.
    A L3:3M illetve az alatti I2-knek a teljesítmény nagyon meredeken esik.
  • mir #7
    ebben a szegmensben a processzorok előállítási költsége nem reveláns az árukhoz: az ilyen monstrumokat a bazidrága tokozással együtt sem kerül többe legyártani, mint 200-300 USD. viszont nagyon kicsi a piac, ezért azt a több száz fejlsztőt, és több ezer progrmozót akikl ezzel foglalkoztak az elmúlt x évben (x>8) valamiből fizetni kell. és az a haszonrés :)