Rónai György

Nem gyártanak már McKinley magos Itanium 2-t

Az 1Ghz-es McKinley 3 vagy 1,5MB gyorsítótárral, valamint a 900Mhz-es 1,5MB gyorsítótárral gyártott változat utolsó szállítmányai valószínűleg 3 év múlva futnak ki, azonban a gyártásuk már jövő áprilisban befejeződik. A forgalomból kivont chipek az Intel szerint nem képesek már elegendő teljesítményt nyújtani az előállítási költségeikhez képest.

A megmaradó Itanium 2 termékcsalád összes tagja már 0,13-as technológiával és réz összeköttetésekkel készül. A jelenlegi kínálat ezekből a processzorokból is elég széles, a csúcs jelenleg a 1,5Ghz-es Itanium 2, 6MB gyorsítótárral 4227 dolláros, azaz csaknem 1 millió forintos áron. Természetesen több közepes, és kisebb szerverekbe szánt változat is van, ilyen például az 1Ghz-es, 1,5MB-os Itanium 2. Ez átszámítva nagyjából 170 ezer forintért kapható.

Az Intel további terveit illetően természetesen a legnagyobb kérdés, hogy mit lép az x86-64 kérdésre, vagyis lesz e 64bitet támogató processzora a desktop piacra is. A cég eredeti elképzelései szerint 2010 előtt nem vezette volna be a technológiát az otthoni PC-kbe, és akkor sem hibrid x86-64 (32bit + 64bites kiterjesztések), hanem a tisztán IA64-es architektúrát. Az AMD nemrég megjelent x86-64 hibrid megoldása, valamint a 2004 végére datált 64bites Windows XP azonban könnyen lehet, hogy változtat az Intel eredeti elképzelésein. Egyes pletykák szerint már a Prescott, vagy a Potomac mag is tartalmaz majd 64bites kiterjesztéseket, amelyek a 64bitet támogató Windowsok egyes elemeit szolgálják ki majd, azonban minden valószínűség szerint ezek nem lesznek kompatibilisek az AMD megoldásával, valamint nem is ugyanazzal a célzattal kerülnek piacra majd.

Jelenleg viszont a sok pletyka mellett kézzelfoghatóbb az a megoldás, amely szerint az Intel a 64 bites Windows megjelenésével asztali gépekbe szánt IA64 processzorral jelenik meg. Mindezt alátámasztandó a Supermicro már a napokban be is jelentette a mostani Itanium 2 processzorokhoz készült alaplapját, amely meglepő módon nem szerverekbe, hanem a desktop piacra szánt megoldás.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!