Spencer

2005-ben érkezik a vizuálisan teljesen megújult Longhorn

A jelenleg Longhorn fejlesztési kódnevet viselő Windows operációs rendszer végleges változata 2005-ben készül el, és eggyel magasabb szintre emeli a személyi számítógépek grafikáját - adták hírül a Microsoft vezetői.

Will Poole, a Microsoft Windows Client részlegének alelnöke az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy 2004-ben több tesztverzió is napvilágot fog látni a Longhornból, majd ezt követően várhatóan csak 2005-ben kerül forgalomba az addigra egyre tökéletesebbé tett operációs rendszer végleges változata. Poole minderről a napokban zajló WinHEC (Windows Hardware Engineering Conference) rendezvény keretein belül beszélt, és ily módon véget vetett azon közelmúltbéli találgatásoknak, melyek szerint a Longhorn 2004 végén, vagy 2005 elején jelenik-e meg a piacon. A WinHEC konferencián egyébként az elkövetkezendő napokban várhatóan számos egyéb új információ lát majd napvilágot a Microsoft készülőfélben levő legújabb Windows szoftverével kapcsolatban.


"A Microsoft gőzerővel fejleszti legújabb asztali operációs rendszerét. A Longhorn fejlesztése nem kis hívást jelent, és elmondhatom, hogy amikor elkészül, a felhasználók egy olyan szoftvert vehetnek majd használatba, mely alaposan megváltoztatja az emberek által a monitorokon látott látványvilágot" - nyilatkozta Poole. A Microsoft munkatársai a WinHEC rendezvényen egyébként működés közben is bemutatták a Longhorn jelenleg legfrissebb változatát, és utalásokat tettek arra, hogy a Microsoft olyan kijelzőkre is optimalizálja a szoftvert, melyek felbontása nagyobb, mint 120 DPI (Dot Per Inch). Ez jelentősen magasabb érték, mint amennyit a mai monitorok produkálnak. Bob O'Donell, az IDC piackutató cég vezető elemzője elmondta, hogy a jelenleg forgalomban lévő, 17 colos képátlójú SXGA kijelzők colonként 95 darab képpontot tudhatnak magukénak.

A Longhorn megjelenésével a számítógépek monitorán páratlanul szép vizuális megjelenítésnek lehetünk majd tanúi - nyilatkozta Jen-Hsun Huang, a világ elsőszámú grafikuschip fejlesztőcégeként nyilvántartott Nvidia elnök-vezérigazgatója.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Yfel #22
    Meg kell mondjam, hogy a Mac OS X az XP-nél is rondább pedig az sem kutya... :)

    Y
  • saldi #19
    ugyanmar... lehet hogy nekunk nem kell a sok csillivilli butasag, de mar volt olyan, hogy a titkarno szolt, hogy a wordhoz neki a gemgeza helyett az az aranyos kutya kell....

    Sokkal tobb laikus hasznalja a gepet akit a csillivilli elosuhano, eltuno texturazott menu jobban erdekel mint a stabilitas, gyorsasag, megbizhatosag.
  • Joe #11
    A megjelenítést az új Windows rá fogja nyomni a GPU-ra, ezért nem lesz lassúbb, mint a régi, legalábbis nem sokkal. A GPU pedig nem csak Unreal alatt lesz forró. Szerintem azért nem tudnak túl sok mindent mondani a progiról, mert ök sem tudják, hogy mi lesz 2005-ben és mivel kell kompatibilisnek lenni az új Windows-nak. Lehet, hogy 64 bites lesz, pl.? A DPI növelése remek lenne, pl. egy átlag fénykép egy magazinban 300 DPI-s. Ehhez képest a mai 95 DPI tényleg gyengusz. De ehhez kellenek olyan monitorok, amik képesek ekkora felbontást megjeleníteni...
  • ev1l FlOwEr #10
    LoL!
    Kék halál 120 DPI-ben???? Ez király ! Szerintem animálni is kéne.....
  • GodBadka #8
    Nem tudom ki, hogy van vele,de Én is programozok (ez a munkám) meg játszom meg stb. Volt alklamam megtapasztalni a Linux/Unix és Windows-t is. Nem akarok letenni egyik mellett sem a voksomat, mindenki használja azt, amelyik neki jobban bejön. Real_Gamer-nak különben igaza van. A Linux/Unix-os grafikus felületeknek általában nagyobb erőforrás kell mint a Window-nak. Persze biztos van kivéttel mivel van belőlük vagy ezer. A Mandrake-hez kapásból vagy négy féle közül lehet választani. Különben Én úgy tapasztaltam,. hogy nem sűrűn fagyogat a Win XP programozás közben sem (eddig egyszer sikerült ilyet produkálnom), kék halált meg még nem láttam rajta.
    A grafikai designről meg annyit, hogy általában a Win XP-t használók kapásból a Classic-ba rakják a kinézetet meg lekapcsolják az összes csili-vilit, mert csak lassítja a gépet. Szerintem is tök felesleges a kinézetet túlzottan túrbózni. A lényeg az áttekinthetőség kell, hogy legyen, meg a stabilitás, valamint a sok szolgáltatás, amiket persze igény szerint le lehetne tiltani, neadjisten uninstallálni annélkül, hogy az upgradet fel kelljen rakni.

    Hú most átolvasva jó össze-vissza írtam. Remélhatőleg valami értelmeset is.
  • [HUN]PAStheLoD #6
    hát nem tudom hogy 150 gépen 2 évig max. Word-oztök akkor nekem se fagyna (vszleg) de én programozok, játszok ÉS wördözök.... néha még kell egy két csecse becse (PhotoShop, DreamWeaver, Firewall, ICQ...)
  • Csudri #5
    A longhorn ugyan azt fogja kiváltani a pc piacból, mint anno 2001 végén az XP. Itt egy oprendszer aminek erősebb gép kell, hát vegyünk! Szerintem ez normális. 2001-ben az XP miatt, 2003 végén HL2, Stalker, Doom3 miatt, míg 2005-ben a Longhorn miatt voltak/lesznek gép-upgrade-ek. Ennyi!
  • Cat #2
    a hardvergyártók piacát az ms mozgatja, hiszen semmi nem indokolja (egyes játékokon kivül) uj, hatalmas teljesítményű pck vásárlását