JohnnyCage

Motorola: Linux alapú Smartphone

Az amerikai Motorola kiadta Linux alapú A760-as intelligens mobiltelefon készülékét, amely a távol-keleti piacot célozza.

A Motorola még februárban jelentette be az A760-as készüléket, amelynek alapjául a szabadforrású Linux operációs rendszer szolgált, a multimédiás alkalmazások használatát pedig Java támogatás teszi lehetővé. Az intelligens mobiltelefon a PDA kéziszámítógépekben már megszokott információ menedzselő rendszert, videó- és zenelejátszót, valamint azonnali üzenetküldő szoftvert kínál.

Az A760 a mostanában divatos szétnyitható kialakítással készül, és meglehetősen hasonlít a Handspring Treo-ra. A Motorola újdonsága ezen utóbbi készülékkel szemben azonban nem tartalmaz billentyűzetet, hanem egy navigációs gombbal könnyíti meg a menük közötti barangolást.



A készülék integrált digitális kamerát, Bluetooth drótnélküli vezérlőt, infravörös interfészt, és USB csatlakozót is tartalmaz. Az A760 a napokban mutatkozott be Ázsiában a tajvani Taipei International Telecomms and Networking Show kiállításon.

A tajpeji rendezvényen mutatkozott be a Motorola V690-as jelzésű mobiltelefon is, amely szintén egy szétnyitható készülék a telefon egyik felét elfoglaló, 128 x 160 -as felbontású színes LCD kijelzővel, nagyméretű telefon billentyűzettel, és navigációs kerékkel. A V690 antennája a legújabb divatnak megfelelően a készülék testébe van integrálva, csökkentve ezzel telefon helyigényét. A V690 a hírek szerint nem más, mint a tajvani Chi Mei Communication Systems (CMCS) Beethoven kódnevű modellje.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Lola. #43
    Én sajnos nem vagyok olyan okos, hogy tudjam mi lesz 25 év múlva, sőt, ha informatikáról van szó, akkor 2-3 évnél előrébb sem mernék jóslatokba bocsátkozni. (még szerncse, hogy vannak ekkora géniuszok, akik tudják :))
    Én a mai állapotokról mirtam, hogy mit is jelent a tco és hogy miért olyan a világ amilyen. Te meg tco értelmezése nélkül próbáltad azt bizonyitani, hogy a világnak nem ilyennek kéne lennie, mint amilyen... :))

    Egyébként összeszedtem az előbb 1-2 ellentmondásos irást már tőled, még nyomtassam is ki és tegyem el az utókornak? :)

    A tco-val kapcsolatban nem hiszem, hogy én szorulnék segitségre a magyarázatában...
  • Lola. #41
    "Picit gondolkozni kell azon amit olvas az ember és akkor lehet sejteni"

    Pontosan ezt tettem, de sajnos nekem a hozzászólásodból nem az jött le, hogy láttál már vállalati rendszert, ez esetben ugyebár pénzügyi szervezési megközelitésben. Ezen az sem segit, ha szervert üzemeltetsz, nem sok köze van a lenti felvetéshez...

    "Én nem állítottam, hogy egy reverse proxy önmagában megvéd egy web szervert"

    vs

    ""(elég csak az ms.com-ra gondolni a nap 24 órájában több ezren próbálják törni sikertelenül)"

    Bocsika: "The site www.ms.com is running Apache/1.3.27 (Unix) on Linux. " :)
    Gondolom a micosoftra gondoltal, per pill. az is linux mögött van. "

    Hmm...

    "de azt igen is állítom, hogy ér valamit. "

    Tudod, ha ezt irod ahelyett, hogy az ms feltörhetetlenségét az akamai reverse proxyjával próbáltad összefüggésbe hozni, egy szavam nem lett volna rá...

    "Problémát egyszerűen megoldottam, azóta (pár hónap) xp-t nem indítottam el. "

    Komoly szakértelemre vall... Lehet hardver hiba, lehet driver hiba, lehet érteni kéne hozzá és akkor tudnád mi a hiba oka és elháritanád...
    A kékhalál elháritása baromira nem felhasználói feladat, igy nemigen lehet egy usernek irni a kékhalálról, minthogy inditsa újra a gépet, szedje ki az új hardvert, ha előtte belerakott valamit stb. Kernel panic szerinted informativabb, szebb, segit bármit egy useren? :))

    "Valami ilyesmi lehet a könyvekben meg a marketing dumákban."

    Ha szerinted a tco marketing duma akkor itt fejezzük be a vitát, mert komolytalan...
    Ha szerinted az it költség hardver+szoftver, akkor egy kalap alá veheted magadat azzal amit a "rutintalan it vezetőről" irtam lejjebb.

    "ha a nagyfőnök vagy a tulaj zöld gépet szeretne, akkor a legfontosabb szempont a zöld"

    Te tényleg nem tudod mi a tco?? Vajmi kevés köze van egy megvett pc tipusához...

    " ha pár év keretét összegyűjtve, szépen lecserélnék egyszerre az egészet "

    Butaság, a világ mbaromira nem igy működik. A gépeket folyamatosan cserélik, ha van pénz. Nagy cégeknél telephelyenként, vagy szervezeti egységenként stb-stb. Egy szuszra csak a legnagyobb legerősebb cégek tudják megtenni, csak azok meg baromi nem az nt4-es kategóriába tartozik. Itt megint csak a saját példámat tudom eliteni, otp, valamiért itt sem viszi el egyik kiadás a másik elől a pénzt. Pontosan meghatározzuk miket fejleszteni milyen ütemezéssel milyen pénzügyi ráforditásokkal és csodák csodájára összejön mindig...
    Ha a te gondolatmeneted igaz lenne, soha nem cserélnének gépet a cégek. Egy dos-os gépre nem tudja hova elszórni a pénzt, nem vehet office xp prof-okat mellé... Ha van kerete (általában nincs, itt a legrosszabbul álló cégekről van szó) akkor azt fejlesztésre fogja költeni. És lehet, hogy 5 év alatt, de előbb utóbb meg fog szabadulni az utolsó őskövülettől is.
    Azt hiszem az egészet elvethetjük mint a pénzszórás az open source gátlótényezőjét. Nem ezért nem terjednek, hanem mert egyszerűen vagy alkalmatlanok a feladatra, vagy olyan nehézkesen alkalmazhatók csak, hogy a tco nagyobb lesz mint a méregdrágán megvett msoffice. Erről szól a világ.
  • Lola. #39
    "Az igaz, volt már
    olyan, hogy gépem elszállt, de ezek hardver hibák voltak."

    Ez mind nagyon jó, csak akkor mondd már el miért irtad, hogy egyszer kifagyott az xp-d és újra kellett inditani? Mert ezzel azt súgaltad, hogy nem volt valós oka és az xp csak úgy kékhalálozni szokott, ami nem igaz. Most meg irod, hogy az ilyen esetek mind hardver hiba miatt voltak...

    "alaplap, memória, stb. hibánál Te sem szoktad kideríteni, melyik tok, melyik p-n átmenete (stb.) hagyta el magát."

    Persze, hogy nem, én szoftverrel foglalkozom. Ilyen esetben elkönyvelem, hogy a kékhalál/kernel panic oka hardver hiba és elháritom a problémát pl. az általad emlitett csere útján. Pontosan erről beszéltem lejjebb.

    Nem mennék részletekbe, de hidd el nekem (vagy kérdezd meg bármilyen biztonsági szakértőtől) hogy egy reverse proxy szinte semmit nem ér biztonsági szempontból. Az pedig végképp naivság elhinni,hogy egy microsoft.com kaliberű site egy reverse proxy-nak köszönheti kvázi feltörhetelenségét...

    "de úgy sejtem egyszerűbb IP címre támadni, mint előtte még egy DNS-t is lekérdezni."

    Igen, előbbivel meg lehet spórolni legalább 40 ms-ot... :))

    A példáddal 2 igen komoly baj van. Először is a leglényegesebb adat nem szerepel benne a tco, ami manapság a legfontosabb döntési szempont vállalati rendszereknél. Bár rutintalan informatikai vezetőről beszélünk, de ha nem tudja mi az a tco és csak azzal számol, hogy szoftver x millió, hardver x millió és a kettőt összeadja, mint informatikai költség az nem rutintalan, hanem szimplán hülye... Igy innentől nemigen értelmezhető a példa, de menjünk mégis tovább a másik gond felé, ami pedig az arányok. Nem tudom milyen szinten láttál már vállalati hálózatot ill. ennek anyagi vonzatait, mert a számok nagyon más arányt mutatnak. A szoftver költségek a hardver mellet eltörpülnek (általában 10-20%-át sem érik el) igy egy 100 milliós nagyvállat hardver beszerzéseihez, jó, ha 10 milliós szoftverköltség jön (nem open-source esetén!).

    Ha ezek figyelembevételével újraszámolod a példád magad is belátod azt ami a világban zajlik linux terjedése címszó alatt. Persze ezzel a képlettel elhisszük, hogy a linux ugyanolyan funkcionalitást tud nyújtani vállalti környezetben mint mondjuk a win, ami erősen nem fedi a valóságot (lásd lentebb központositott menedzsment domain stb-stb)

    Sajnos a vállalatok 90% hálát adhat a jóistennek, ha szórnia kell a pénzét, hogy jövőre is legyen mit szórni, mert a valóságban sosem jut elég pénz a fejlesztésekre, gondolj csak az elavult gépparkok tömegeire vagy még dos-t, 9x-et, nt4-et, 3.51-et használók népes táborára. Gondolod azért használják, mert élvezik a szivást? Nem, hanem mert nincs keretük lecserélni...
  • Lola. #36
    "Azon a szinten már rég túl vagyok, annál amit nekem a winből tudni kéne, annál sokkal többet tudok."

    Sajnos, ha egy xp kékhalának okát nem tudod kideriteni, akkor írtó messzi vagy még "az eleget" tudástól, hátmég a szakértői minősitéstől... Google-ön keresetél már valaha kernel panic szócskára? Biztos újjat mondok, de az ugyanaz mint a kékhalál, csak unixok/linuxok szintjén. Mindössze 250.000 oldal körül talál, rajta tanácstalan userek százezreivel, hogy mért "kékhalálozik" a linux/unix. Hát nem érdekes? Minden bizonnyal a kernel panic-nak is nyomós oka van, ahogy a kék haláloknak is. Ha rendesen értesz hozzá, akkor kiderited és elháritod az okát legyen szó winről vagy unix/linuxról. Itt kezdődik majd a hozzáértés...

    "És ez nem védelem ? A cache mögötti szerver elérhető direktben ?"

    Furcsa kérdés egy ekkora szakértőtől (akihez mcse-k fordulnak :)) hogy egy reverse proxy mennyire véd egy webszervert... Elárulom semennyire. Egyedül a DoS támadások ellen hatékony, éppen azért került oda (dns szintjén), sok-sok nagyvállalat webszervével egyetemben.
  • Lola. #34
    "Gondolom a micosoftra gondoltal, per pill. az is linux mögött van. "

    Kár, hogy nem mint tűzfal, hanem mint geográfiailag elosztott caching proxy... Egyébként nagy részük unix, de mind1. A lényeg, hogy ezek semmit nem védenek a wines kiszolgálókon, csak a terhelését osztják szét. De tényleg jól hangzot, jót is nevetett a szakma a netcrafton anno... :))

    "biztos nagyon béna vagyok és még egy windowst sem tudok használni. "

    Valószinűleg még te sem jutottál el arra szintre, hogy legalább azt tudd, mit is kéne még a winből megtanuljál...
    Sajnos ezt nagyon nehéz megérteti az emberekkel, hogy attól, hogy tudnak kattintgatni még nem értenek az oprendszerhez.

    Régebben dolgoztam egy két telephelyes cégnél, amit inkább két kiskirályságnak neveztünk anno, mert szinte semmilyen együttműködés vagy egyetértés soha nem volt köztünk. Nálunk wines szerverek voltak a másikon debian. A feladatok rendre megegyeztek (l2tp vpn ipsec-el, levelezés, PKI, net nyújtása betárcsázó dolgozóknak stb-stb) és érdekes módon a linuxs telephelyen minden fejlesztés heteket hónapokat csúszott, pedig ott is linux guruk dolgoztak, igaz nem volt plecsnijük mint nekünk, mert a linuxos "tudás hitelesités" még csak most kezdődik. Igy ott meg ők szivtak mindig linuxal és a winnel nem volt semmi baj. Persze lehet, hogy csak mi értettünk jobban a winhez mint ők a linux-hoz, mégis oda jutunk, hogy érteni kell hozzá és ha megfelelő rendszert választottál akkor hatékonyan lehet vele dolgozni. Ha neked ez nem sikerül winnel, akkor valószinűleg tanulnod kellene még. Csak, hát ez annyira lehetlennek tünik a "guruknak" elvégre mit tanuljanak egy olyan rendszeren amit fel tudnak telepiteni, internet elérését is tudnak 1 perc alatt csinálni és minden titkárnő is "tudja kezelni"... :(
    Aztán, ha belefutnak valami problémába akkor jön a fikázás...
  • Lola. #33
    Hát igen nézőpont kérdése. Érdkes módon a legnagyobb vállalatoknál (én csak otp-ről nyilatkoznék hazai témában, mivel ott is dolgozok) a linuxot találták kevésnek mint kevés, "mint árvaházban a szülőértekezletet". Pedig fél évvel ezelőtt egy külön team alakult akik az vizsgálták milyen lehetőségek volnának (költségcsökkentés volt a kiinduló ok) a linux bevezetésre. Nos olyan jó 2-3x-os költségnövekedés jött ki tco-ra viszonyitva.
    Itt az informatikán kizárólag MCSE/MCSA-k dolgoznak és semmilyen gondjuk nincs a winnel. A helyzet az, hogy a hozzárétés winnél ezeknél a vizsgáknál, pontosabban ezen vizsgák megszerzéséhez szükséges tudásnál kezdődik (elvégre nem a papir, hanem a tudás számit). Valószinűleg, ha rendelkeznél ilyen tudással, nem linuxoznál. (2x+1-edszer: kivéve, ha éppen az hatékonyobb az adot feladtra, csak ugye esetedben szó sincs erről, mert szerinted a win kevesebb. Ez a hozzáértés hiánya a win oldalon. Ettől még nyugodtan használj csak linuxot, csak ne akard bebizonyitani, hogy a win kevesebbet tud, mert ez épp fordtva van (sok esetben). A linux mellett igazából az ingyenessége és a kis hardveren nagyobb teljesitménye szól. Ez utóbbi érdekes, mert normális hardveren már megfordul az arány ott a win a gyorsabb, lásd tpc tesztek, veritest iis6 vs tux+apache teszt stb-stb.

    " Igaz, amíg nem ismertem a Linuxot, és nem értettem hozzá (nem tudtam használni), addig szerintem is a Windows volt használhatóbb. "

    Itt szó nincs használhatóságról. Itt adott feladatra alkalmasságról van szó. Komolyabb körökben olyan általános kijelentésekkel, mint hogy a linux messze jobb megoldás mint a win csak mosolyt fakaszt és magadat járatod le vele.

    "Békával nem lehet a tengerről beszélni, mert gödre korlátozza"

    Nagyon idevág, csak félek, hogy forditva igaz. Ez a win legnagyobb hátránya, hogy miután az ember végignyomkodja a next-next-finish install wizardot elhiszi, hogy ő ért a winhez, pedig még arra a szintre sem jutott el, hogy megismerje mi az amit nem tud még a winről...
    Linuxnál épp forditva, amig el nem jutsz egy adott (elég sok tanulást igénylő) szintre addig szinte használhatatlan (nem office kinyitására...) igy ott sokkal jobban érzed mennyire kevés vagy még a rendszerhez.
    Igy leszögezhetjük, hogy 95%-ban a linuxosok nem értenek a winhez és viszont...
  • Lola. #30
    Én részemről korlátoznám a vitát szakmai kérdésekre, politológiai és teológia vitákba nem folynék bele, nem szakterületem.
    Cáfold meg szakmai érvekkel amit mondok és ugy már van miről beszélgessünk.

    Stitisztikák: "Tehát én azt mondom, hogy az, hogy hány gépen van telepítve egy adott rendszer, önmagában nem igazolja a rendszer milyenségét."

    Éppen ennek cáfolatára hoztam fel az apache statisztikai elterjedségét...

    "Csak azt mondom ezért is nem egyenlő a verseny. "

    Mégis érdekes, hogy egy ingyenes rendszer nem képes előretörni egy köztudottan méregdrága (és állitólag szar) rendszerrel szemben. Ezt nem lehet megkenéssel magyarázni. Az abszolute világos (és teljesen természetes, nemcsak az informatikában), hogy a microsoft kormányzatoknak nagyfelhasználóknak árengedményeket ad, ezzel biztositva a helyét, de még igy is többszázszorosába kerül (a megvétele, nem később kialakuló tco!!!!) mint a linux és mégis azt választják. X+1-edszer: és miért választják? Mert akkor éppen ott hatékonyabb rendszert alkot mint a linux (pl. tco-ban). Más esetben meg épp ellenkezőleg.
  • Lola. #29
    "Láttam már olyat, amikor a hiba megjelent, másnapra megvolt a javítás."

    Ahogy az ellenkezőjére is volt példa, remote root expolitra (az expolite már keringett a neten) két és fél hétig nem volt patch linuxon, ha valaki nem emlékezne rá, majd előkeresem az urlt...
    Ahogy előfordul ugyanez winen is, és bár a téma nagyon sokszor előkerül, soha egyetlen eset sem kerül nyilvánosságra, hogy valakit winen (leszögezném, ha winról beszélek az 2000+ -t jelent a többi egy nagy rakás...) olyan hibát kihasználva törtek meg, hogy ne lett volna rá patch. (elég csak az ms.com-ra gondolni a nap 24 órájában több ezren próbálják törni sikertelenül) Alapvetően ez is a lent emlitett zárt forrás/nyilt forrás különbségéből ered, jóval több idő kell egy expolitra zárt forrás esetén, ami a biztonságot növeli.

    Ez a majd 2x annyi patch probléma egész pontosan a red hatra vonatkozott múlt évben.

    "Linuxnál általában 1 bug a rendszerek töredékét érinti csak"

    Ezt nagyon erősen megkérdőjelezném. Épp pár hónapja foltoztak be egy kernel szintű root expolitot amely hiba több mint 5 éve az összes linuxban benne volt. Kivételek persze vannak, ahogy win esetén is, úgyhogy kár ezt erőltetni.
  • Lola. #26
    Mi a gond a nyílt forráskóddal? Pl. irtó könnyű halálpontosan hackelni, férget írni rá stb.
    Mondok egy egyszerű példát. Van két buffer overrun hibánk egy nyilt forrású szoftverben és egy zárt forrásúban. (mert a közhiedelemmel ellentétben a nyilt forrású szoftverek, élükön a linux-al hemzsegnek a hibáktól, csak ezt elfelejtik reklámozni, mikor megjelenik egy hir egy ms hibáról. ugyebár ide sg-re gyakorlatilag egyetlen linux hiba sem kerül fel, pedig 2x annyi van mint winen. Biztos a fene nagy piaci részesedés miatt, de ezt inkább hagyjuk.)
    Tehát megvan a két hibánk, amit a gonosz hacker ki akar használni. Lássuk mi kell ehhez a két hiba esetén. Zárt forrás esetén 32 bites disassembling jön, amivel a legnagyobb guruk is csak sötétben tapogatóznak, csak sejtik, hogy mit is fognak felülírni a bufferen keresztül és oda milyen paraméterekkel milyen esetben kerülhet a vezérlés, hogy a támadás sikeres legyen. (ez az oka annak, hogy legtöbb támadás wines hibák esetén kizárólag DoS tipusú és csak a legritkább esetben konkrét vezérlés átvétel)
    Ugyanez nyilt forrás esetén annyiból áll, hogy letöltöd a forrást, 100% pontossággal látod mit fogsz felülirni, hogyan irányithatod rá a vezérlést a felülirt memóraterületre. Tehát összességében mind szellemi képességben mind időben/erőforrás szükségletben többszörösen kevesebb enerigára van szükség nyilt forrású hibák kihasználására.
    Ez egy elég nagy hátránya. A gator beletevés meg szánalmas ötlet, legalábbis win esetén, több ezer ember láthatta már a forrását többek között oktatási intézmények, szakújságirók stb-stb így ez rég kiderült volna már. Ahogy egy backdooros win kiadása után órákkal kiderülne a turpisság, a tűzfalak logján, a sniffereken, routereken stb-stb. Az ilyen gondolatok a hozzá nem értést bizonyítják.
    A nyilt forrás biztonságosabb létének magyarázata a több szem többet lát alapon a gyakorlatban többszörösen megbukott. Hiába láthatja 10 milliárd ember, ha csak 1.000 olvassa át sorrol sorra és ebből az 1.000-ből is csak 100 aki egy hibát ki tud szúrni. Ennél sokkal hatékonyabb, ha kevés létszámú (40-50) de vérprofi biztonsági szakértő vizsgálja, ehhez pedig semmi szükség nyiltá tenni a kódot (ami mint a fentiek tükrében látszik, nem csak előnnyel jár)

    "Mitől öngól az Apache?"

    Pedig én mindent megtettem, hogy érthető legyen. Oda is idéztem mire írtam az öngólt. Arra, hogy a statisztikák állitólag az emberek hülyeségét tükrözik. Erre mondtam, hogy talán az apache elterjedtsége (ami az állitásoddal ellentétben 60% körül van) is az emberek hülyeségét mutatja? :))
    Maradjunk az öngólnál...

    " Nem véletlen, könnyű felnyomni."

    Esetleg egyetlenegy esetet tudnál idézni, vagy csak ez is kamu? De hát tényleg hülye mindenki, hogy a legnagyobb banknál is azt használnak mission critical rendszerkézt, tényleg biztos könnyű felnyomni. Legyél majd olyan kedves és közöld ezt az otp-vel is, elvégre ott is hülyék dolgoznak, mint megtudtuk. :))

    IBM: mivel kizárólag unixokat árult, amik kihalófélben vannak, viszont linuxra áttérni (akár illegálisan belelopni pár unix kódot :)) pedig nagyon könnyű.
    ORACLE: érdekes, hogy igy elkötelezte magát miközben TPC teszeken wines datacenter gépeken döntögeti a rekordokat... :)
    Novell: nagyon egyzserű a válasz, szimplán alul maradt a win-es küzdelemben. Megmondom őszintén ez utóbbit nagyon sajnálom, mert tényleg jó rendszer volt, a központosiott menedzsmentje majdnem olyan jó volt mint a winé, a legnagyobb multinacionális vállalatokon kivül mindent ki tud szolgálni. De sajnos elhalálozott és most menti ami menthető...

    Ide tartozik még a "(igen: elkötelezte!)" gondolathoz válaszként, hogy a novell elkötelezettsége jelenleg abban teljesült ki, hogy kiadott egy linux-os novell klienst... :)))
    Persze magyarázhatjuk ezt azzal, hogy a csőd szélén áll, mindenesetre nem ez a három cég fog meggyőzni bárkit is a linuxról.
    Gyk. leírnám vagy ötödszörre is, nem is kell senkinek sem meggyőzni senkit semmiről. A józan észnek és a technikai tudásnak, mérlegelő képességnek kell ezt döntenie és semmiképpen sem olyan butaságok, mint, hogy melyik cég kötelezte el melyik technológia mellett megát, főleg úgy hogy látszólag halványan sem ismered ezen cégek hátterét, helyzetét.

    központi menedzsment (amit annak lehetne nevezni) bizony nincs rá csakis fizetős.
    Milyen w2000 hiba?
  • Lola. #23
    Glindorf:
    "Nehogy azt mond már, hogy azok látják a világot reálisan akiket a különféle marketing fogásokkal félrevezetnek, sőt, sötétségbe tartanak. "

    bizony nem. csak én sajnos forditva látom, a nyilt forrás fanatikusai állitanak ilyeneket. Engem mint lejjebb emlitettem nem tart senki sehol, azt használok amit csak az adott feladatra alkalmasnak találok, lásd lentebb. Én - veletek ellentétben, és nagyjából összhangban a világ informatikusaival - nem állitom, hogy mindenhol win-t vagy éppen linuxot kéne használni, ez a legnagyobb különbség köztünk.

    "Ki nem látja akkor reálisan a világot ?????"

    Te. :))
    Vagy én és a világ _informatikusainak_ 95%-a... Amennyiben ez utóbbi akkor vállalom a tévedést. :)

    " a statisztikák, (kérem mindenki bocsánatát,) de pontossan a világ és az emberek, embertömegek bolondságát fogják bizonyítani"

    Például az apache webszerverek részesedésénél? jaj, öngól... :)))

    " ha egyenlő esélyekkel és sportszerűen zajlik, nem pedig doppingszerekkel és megvesztegetésekkel"

    Mint például? Linux grafikus felület felé húzása? Vagy a wizardok? Netán a BIND-nek az msdns után kullogása? És még sorolhatnám. De szerintem ebbe nem érdemes belemenni.

    "De valódi döntéshelyzetben csak a területen, mindenre kiterjedő ismeretek birtokában lehet és nem pedig az egyik rendszer ismerete alapján."

    Abszolute egyet értek. De mint olvashatod (akár a saját hozzászólásaidat) itt kizárólag mindenki mindenre linuxot ír, ami komolyabb helyeken legfeljebb egy kacajra elég. (nem a linux, hanem egy "adu ász" rendszer ajánlása) Lásd a linux mindenre alkalmasabb, költséghatékony bla-bla...