JohnnyCage

Kiéleződik a Microsoft és a Symbian küzdelme

A mobiltelefon operációs rendszereket fejlesztő Symbian és Microsoft cégek a héten megrendezett 3GSM konferencián új partnerek egész sorával igyekeztek bizonyítani egymás elleni sikereiket.

A szoftveróriás Microsoft hétfőn, a franciaországi Cannes-ben megrendezett 3GSM nyitónapján jelentette be, hogy második európai mobilszolgáltató partnereként maga, illetve a Smartphone mobil operációs rendszer mögött tudhatja a német T-Mobile-t. A brit Symbian, amely már eddig is támogatói között tudhatta a finn Nokiát, a Sony Ericssont, a Motorolát, és a Siemens-t, maga mellé állította az ötödik nagy mobilgyártót is: a dél-koreai Samsung Electronics 5 százalékos részesedést szerzett a társaságban.

Az idei 3GSM konferencia középpontjában a jövőbeli trendek állnak, és csak kevés szó esik az eddig elért eredményekről, a múltról. A társaságok többsége az egyre kiéleződő konkurenciaharcok miatt már nem a hagyományos mobiltelefon szolgáltatásokban, mint a beszédhang átvitel, vagy az SMS látják a növekedési lehetőséget, hanem az olyan, adat alapú szolgáltatásokban, mint például a mobil játékok, és a mobil Internet.


Symbian oprendszert liszenszelő cégek: Fujitsu, Kenwood, Motorola, Nokia, Panasonic, Samsung, Sanyo, Siemens és a Sony Ericsson


Az új T-Mobile Smartphone
"Az elmúlt száz évben a fül számára készítettünk telefonokat. Mostantól azonban olyan készülékeket fogunk gyártani, amelyek a szemhez kötődnek" - mondta David Levin, a Symbian vezérigazgatója.

Ezen intelligens mobiltelefonok szegmense az, ahol a Symbian vérre menő harcot folytat a Microsofttal a domináns piaci pozíció megszerzése érdekében. A Samsung, amely mintegy 27,2 millió dollárért vásárolt 5 százalékos részesedést az előbbi társaságban, elmondása szerint tanúja volt annak a vérontásnak, amelyet a szoftveróriás az Intellel karöltve véghezvitt a PC piacon. "Minden értéket magukhoz ragadtak, és klóngyártókká tették a hardverfejlesztőket. Nem akarjuk, hogy ez a szituáció megismétlődjön" - mondta San-Jing Park, a Samsung mobiltelefon divíziójának elnöke a konferencián.

A vezető azonban azt is hozzátette, hogy a Microsoft megoldásoknak jelentős vonzereje van a vállalati piacon, ezért a Microsoft Smartphone alapú készülékekre is szükség van.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!