SG.hu·

AMD: a bizonytalanság elveszi a felhasználók vásárlási kedvét

A processzorgyártó Advanced Micro Devices (AMD) egy rendszerszintű teljesítményértékelő rendszerrel szeretné növelni eladásait.

Az AMD által kiadott felmérés eredménye szerint a felhasználók gyakran halasztják el az új PC-k vásárlását azért, mert bizonytalanok az új rendszerek képességeit, illetve az új rendszerek megvásárlásából származó előnyöket illetően. A társaság egy rendszer szintű teljesítményértékelő rendszert kíván bevezetni eladásainak növelése érdekében, de az elemzők szerint a fogasztók vásárlási magatartását nem lehet ilyen egyszerűen kiismerni.

Patrick Moorehead, az AMD marketingigazgatója úgy véli, jelentős szakadék van a PC gyártók által kínált technológiák tudása, illetve a felhasználók által ebből érzékelt előnyök között. Ez a szakadék az egyes technológiákhoz fűződő hiányos felhasználói ismeretekből ered, illetve abból, hogy a vásárlók nem tudják, miben nyújt majd nagyobb élményt az új rendszer.

A felmérés, amelyet az Aegis Grouphoz tartozó Synovate készített el az AMD megbízásából, mintegy 1535 felhasználó véleményét tartalmazza. A megkérdezett felhasználók közül sokan az alapvető technológiai szakkifejezések értelmét, jelentését sem ismerték, mint a "megahertz", vagy a "webböngésző". Az alapvető szakkifejezések értelmét nem ismerő fogyasztók között ráadásul nagy arányban voltak olyan felhasználók, akik már évek óta rendszeresen használnak PC-t otthonukban, illetve munkahelyükön.

Az AMD a True Performance Initiative (valódi teljesítmény kezdeményezés) keretében már jóideje azon fáradozik, hogy megváltoztassa egyes felhasználók azon nézetét, amely szerint a processzor órajele egyenlő, illetve egyenesen arányos a számítógép teljesíményével. A társaság szerint az Intel félrevezeti a felhasználókat, mert az órajellel igyekszik kifejezni a processzorok teljesítményét, és az AMD modellszámozása ennél reálisabb képet ad a chipek képességeiről.

Az AMD most egy olyan teljesítményértékelő rendszer kidolgozását sürgeti, amely attól függetlenül, egyértelműen mutatja meg a rendszer teljesítményét, hogy milyen gyártmányú processzor, illetve grafikuschip kapott helyet benne, közölte Moorhead. "Az a fontos a felhasználó számára, hogy mit fogok tudni megtenni az új PC-vel, amit a régivel nem lehetett" - tette hozzá a vezető.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Cat2003. 07. 11.. 08:53||#14
tudod azok is vesznek számítógépet, mivel kénytelenek használni, akik fogalmuk sincsen megahertzekrõl, gigabyteokrol vagy a monitor frekvenciájáról
ez azért érdekes az AMD számára, mivel megerõsítette abban, hogy az embereknek egy egyszerü számot kell mutatni, különben nem fogják megvenni az õ termékét

ha van egymás mellett két számítógép, az egyiken az van hogy P4 celeron 2.0 GHz, a másik hogy Athlon XP 1.8, te ugyan tudod hogy az elsõ gagyi szar, a második sokkal jobb, de a vásárló az elsõt fogja megvenni. Ez itt a lényeg!
© mad mind2003. 07. 09.. 07:35||#9
Lars te dolgozol valahol?
Nálunk a userek 90%-ának még a gép kikapcsolás se ment.
© Tomcat.no12003. 07. 09.. 06:42||#8
Az az igazság, hogy nekem már 2éve van egy Acorp 7KTAP alaplap amit anno 27700HUF-ért vettem és abba 1.5 évig egy Duron 700-as volt most meg egy 1200-as Durci dübörög.
De most minden tökkéletesen fut a gépen nem úgy mint 2 éve amikor még az õsöktõl kunyerált pénzbõl nagy nehezen összeált Cyrix250Mhz-s, S3 VirgeDx 4Mb, 32Mb....-os gép és minden 2-dik játék el sem indult! Tehát most nincs az az ösztönzõ hatás, hogy akár a 4x olyan jó és fele annyiba kerülõ cuccokra lecseréljem a meglévõ cuccokat inkább vettem a CD író mellé e DVD-ROM -ot...
Na persze faternak visszajuttattam a cuccost és most World-özhet kedvére 😊
© Lazarus2003. 07. 08.. 22:30||#4
Pedig legalább a fele ezen múlik.
© [HUN]PAStheLoD2003. 07. 08.. 22:26||#3
azért az amd ahelyett hogy ilyen hülye pr faszokra kõti a lét inkább a procikat csinélná
© HappyBoy2003. 07. 08.. 20:52||#2
És mit fog majd adni az új számozás? Egy %-os valamit? Az majd több információt ad, mint a GB/MB és MHz? Nem! Ezt még majd a szakma beliek sem értik majd. Különben is azt vesz az user, amit és amennyiért kap. Inkább az a baj, hogy az emberek megunták ezt a szaros mókuskerekezést, hogy 0.5 évente újabb gépet vegyenek.
A felhasználók 95%-a wordben pötyög, és nem kell neki 1GB RAM, és 3GHz proci. De hogy ezért az felhasználó lenne a hibás? Hát ez túlzás.
© gz_82003. 07. 08.. 20:36||#1
"A társaság szerint az Intel félrevezeti a felhasználókat, mert az órajellel igyekszik kifejezni a processzorok teljesítményét, és az AMD modellszámozása ennél reálisabb képet ad a chipek képességeirõl."

Na, ennél nagyobb hasbaakasztást már régen hallottam! Az amd prociszámozásához már-már tudományos számológép kell, és még erre jön ez a szöveg. Ehh...