JohnnyCage

Az AMD növelte részesedését a Windows PC-k körében

A processzorgyártó Advanced Micro Devices bejelentette, hogy a társaság 2002-ben a Gartner Dataquest piackutató cég szerint növelte piaci részesedését a Windows alapú asztali és mobil PC-k körében.

Az AMD 2002-ben megduplázta piaci részesedését a Windows alapú mobil PC-kben, közölte Rob Herb, a processzorgyártó alelnöke, illetve értékesítési- és marketingigazgatója. Az alacsony tápfeszültségű AMD Athlon XP-M processzorok kiadásával, illetve a szerverek és munkaállomások piacára szánt 64 bites Opteron chipekkel az AMD jelentős teret kíván hódítani a mobil számítógépek, illetőleg a 4-8 processzoros szerverek szegmensében, tette hozzá a vezető. Az AMD tehát elsősorban a társaság számára újnak számító szegmensek meghódításával tervezi növelni processzorpiaci bevételeit az idei évben.

A processzorgyártó számára 2002-ben is az új szegmensek, illetve területek hozták meg a piaci részesedés növekedését. A társaság a tavalyi évben 16-ról 28 százalékra növelte részesedését a latin-amerikai piacon, az ázsiai régióban pedig 11 százalékról 15-re növelte részét a PC processzorpiacból.

2001-ben az AMD globális piaci részesedése a Windows alapú számítógépek körében 18 százalék volt, vagyis egy százalékkal kevesebb, mint a tavalyi évben regisztrált 19 százalék.

A társaság teljes, 2002-es PC piaci részesedésére azonban kedvezőtlen hatással volt a 64 bites Opteron, illetve Athlon 64 processzorok kiadásának elhalasztása, illetve az a tény, hogy a rivális Intel új Pentium 4-es megoldásaival jelentős teljesítménybeli előnyre tett szert a társasággal szemben. A chipóriás Intel ráadásul rendkívül agresszív árpolitikával is igyekezett növelni eladásait, amelyet az AMD labilisabb pénzügyi helyzete miatt csak részben tudott követni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zeb #15
    Az Intel processzorok árai nem tükrözték vissza mind azt a szellemi tőkét amit termékeikbe fektettek. Amennyiben az AMD kiesésével megszűnik a konkurencia az Intel végre nem a jelenlegi nyomott hanem végre reális áron adhatja a processzorait. A felhasználók pedig szívesebben adnak 2-3-szor annyit ugyan azért a processzorért mint előtte mert tudják, hogy az így felszabaduló nyereség végre nem az AMD zsebébe hanem jó helyre kerül amit az Intel a fejlesztésekre fordíthat amivel végső soron a vásárlók érdekét szolgálja.
    Aki nem egy naplopó az szívesen fizeti meg a reálisabb árakat is mivel neki pár tízezer forint nem lehet téma, a csóróknak persze az, de egy csúcstechnikák tárházát felvonultató cégnek nem lehetnek ők a megcélzott vásárlóréteg, ők úgy is csak játékra használnák a gépüket amivel csak tovább rontanák az amúgy is siralmas munkamorált.
  • Lammer #12
    najó csak vicceltem ,nem húzom fel Zsoltit! :))
  • Lammer #11
    Én válaszolok helyette is!
    AMD+ATI rulez!
    de szerintem is...
    :)
  • Zsoltee_a_bator #8
    azert szeretem hogy ittvagy, mert te mindig meg tudsz nevettetni :)
  • zeb #6
    Az AMD számára már közeleg a vég. A vásárlók legyenek bármilyen hülyék is (mert azok) lassan mégiscsak a minőség irányába orientálódnak. Az olcsó AMD szemét (ami már nem is annyira olcsó) nem eladható többé. Az Athlon64 lesz a cég hattyúdala aztán lehúzhatják a rolót. Sokáig húzta, de azért lassan elhullik a férgese.
    Ez egy természetes öntisztulási folyamat: a gyenge elpusztul az Intel tovább él.
  • CAD #2
    En is orulok ennek a hirnek...