Franczy

Egy-egy új AMD és Intel processzor

Miközben a PC-s piac stagnál, a két legnagyobb processzorgyártó, az Intel és az Advanced Micro Devices (AMD) tovább folytatja harcát, melynek ékes bizonyítéka, hogy az Intel hétfőn egy új Celeron processzort mutatott be, az AMD pedig előállt legújabb Athlon XP processzorával. A Sunnyvale-i (Kalifornia) székhelyű AMD ezen újdonsága a keresztségben az Athlon XP 2200+ nevet kapta, 1,8 GHz-es működési frekvenciával rendelkezik, és a már jó előre beharangozott Thoroughbred magra épül.

Mint ismeretes, a Thoroughbred mag elődjétől, a tavaly októberben debütált Palomino magtól eltérően immár nem 0,18 mikronos, hanem a legfejlettebb 0,13 mikronos gyártási technológiák segítségével készül. Ennek előnyei közé tartozik többek közt a kisebb magméret, a magasabb órajel, a kisebb hőtermelés és az alacsonyabb teljesítményfelvétel. Az AMD Athlon XP 2200+ lényegében azonnal elnyerte a nagyobb számítógépgyártó cégek szimpátiáját, hiszen például a Fujitsu-Siemens már meg is kezdte az AMD új processzorával szerelt rendszerek forgalmazását, a Hewlett-Packard pedig az AMD szerint június 12-én kezdi meg az AMD Athlon XP 2200+ chipekkel szerelt HP Pavilion, illetve Compaq Presario asztali számítógépek szállítását. Az AMD képviselője a mostani bejelentés kapcsán elmondta, hogy a chipgyártó korábbi terveivel ellentétben nem ebben a negyedévben, hanem csak valamikor később, de még az idén kezdi majd meg a duálprocesszoros szerver számítógépekbe szánt Thoroughbred magos processzorok gyártását és forgalmazását.

Intel fronton az AMD Athlon XP 2200+ chiphez hasonlóan 1,8 GHz-es frekvencián ketyegő Celeron processzor jelenti az újdonságot, azt azonban gondolom senkinek sem kell ecsetelnem, hogy melyik processzor készül fejlettebb gyártási technológiákkal, és hogy melyik chip képes nagyobb teljesítményre. Míg az AMD újdonságát elsősorban a high-end kategóriás asztali számítógépek piacára szánja, addig az Intel az új Celeron chipet az olcsóbb számítógépek piacára pozícionálja. Mint ismeretes, az Intel Celeron fronton nemrégiben tért át a Pentium 4-es architektúra alkalmazására, egész pontosan májusban, amikor is piacra dobta a 0,18 mikronos gyártási technológiával készülő 1,7 GHz-es Celeron processzorokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Supergamer_real #17
    Pilota:Bocsanat, rossz oldalt adtam meg, majd mindjart elokeresem a masikat az ugyanis nem anadteches volt, csak kisse ossze kavarodtak a forumok etc.

    Mir:A tualatin celeron valoban odavagja a duront, de mint te is tudod az valojaban egy duplazott cachemeretu P3 (+ "celeroni butitasok").Ami viszont szegyen hogy a P3 tualatin oda odaver a P4nek is... pedig mintha a p4 lenne az uj "super" architectura.
  • Bekomman #14
    Ma minden teszt szerint az AMD Duron otthagyja az azonos órajelű P3-at, nem hogy a Celeront, akkor mit is akarnak az Intelesek a Celeronnal?
  • pilóta #11
    A 3d Rendering performace tesztben a 3D Studio Max tesztnél pontosan annyit teljesít, a Maya tesztben pedig elmarad a p4 2,35-tól. Még mindíg nem értem, hogy hol ver itt oda? (legalábbis nálam a "rendesen odaver" annyit jelent, hogy jeletősen gyorsabb).
    Egyébként senki sem vitatja, hogy azonos órajelen az AMD gyorsabb. Csakhogy nem azonos órajelen mennek, mert a P4 teljesen más elven működik, és még van benne pár giga tartalék, az XP meg a végét járja. Ettől függetlenül le a kalappal az AMD előtt, mert tényleg bika processorokat csinál nagyon jó áron.
  • Supergamer_real #10
    3D Rendering Performance...

    Igaz az oldalon amit megadtam csak ugyanannyit hoz benne mint egy 2.2, de az +XP veletlenul kerult oda.Termeszetesen 1800MHZ-s Athlon XP-re gondoltam (aminek a PR jelzese 2200+).Elirtam (ez van ha az ember sok helyre irogat egyszerre).

    De azt ugye te sem tartod normalisnak (az arkulonbseget most hagyjuk, de az megintcsak egy plus), hogy az intel 700MHZ elonnyel hoz annyit mint egy XP.

    Shaman, a tiednek is kelle mennie legalabb 2.4GHZ-n.Az osszes "A" szerias 1.8as P4 amivel talalkoztam, kivetel nelkul ment 2.4en.
  • pilóta #8
    És pontosan melyik tesztben ver oda az 1800+ a 2,53-nak?
    Mert én megnéztem azokat a teszteket, de még a 2200+ sem éri el a 2,53-as p4-et, nemhogy odaverne neki.
    Az általad említett tesztekben 1800+ kb a 2 gigás P4-el van egy szinten, de ezt eddig is tudtuk...
    (nem mindíg a hosszabb csík a jobb :)) )
  • Supergamer_real #7
    Tuningosoknak ott az 1.6A es az 1.8A northwood.Ha mar az anadtechet hoztad fel, van ott egy uj eleg latvanyos teszt.

    http://www.anandtech.com/cpu/showdoc.html?i=1635

    Itt egy ket tesztben az 1800+ XP eleg rendesen odaver egy ket teszben meg az 2.53as P4nek is.Bar ettol az esetek tobbsegeben elmarad ugyan, de a tobbi 2.2 , 2.3 etc P4et szepen alazza.
  • RpPRO #4
    En egy Tomshardware.com tesztet olvastam az amd2200-rol. Nekem egy kicsit csalodas. Huzni nem lehet, ugyanolyan melegraktar (kisebb feluleten kell pl eloszlatni a hot), teljesitmenyben sincs ugras. :-(
  • AnarchoiD #3
    kisebb hotermeles .. jolhangzik ;)
  • Supergamer_real #2
    teszt van... de nagyon lassuak