Franczy

Csökkenő DRAM memóriaárak

A DRAM memóriachipek piaci ára a napokban pillanatok alatt 5 százalékkal csökkent, mely jelenségnek az volt a közvetlen előzménye, hogy a Hynix Semiconductors igazgatósági tanácsa elutasította a cég Micron Technology-vel történő egyesítését. A Hynix Semiconductors tíztagú igazgatótanácsa titkos szavazás keretein belül döntött úgy, hogy a Hynix végül is ne egyesüljön a Micronnal, vagyis immár biztosra vehető, hogy az eladósodott Hynix és Micron házasságából nem jön majd létre a korábban a világ legnagyobb memóriagyártó cégének kikiáltott vegyesvállalat.

Richard Gordon, a bostoni székhelyű Gartner Dataquest piackutató szakértője az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy a két cég közötti házasság ötletének végleges elvetését követően a DRAM memóriachipek ára azonnal átlagosan 5 százalékkal esett vissza, így például az európai piacon jelen pillanatban megközelítőleg 3,40 dollárba kerül egy teljesen szabványos 128 Mbites szinkron DRAM memóriachip. Mint az ismeretes, a különböző memóriachipek és memóriamodulok ára a tavalyi év végén az egekbe szökött, majd ezt követően az idei évben sokak örömére lassú árcsökkenés kezdődött meg. Az említett memóriachipért április folyamán még 4-5 dollárt kértek el a gyártók, most azonban a chip ára már közelebb áll a 3 dollárhoz, mint a 4 dollárhoz, és szakértők szerint további árcsökkenés várható a piacon.

Gordon szerint egyébként a Hynix Semiconductors igazgatótanácsának döntése a saját szemszögükből elég furcsa, azonban ez a döntés a felhasználók szempontjából mindenképpen kedvező, ugyanis várhatóan olyan láncreakciót indít majd el, melynek következtében a DRAM memóriachipek, illetve az ezen chipekre épülő memóriamodulok ára újfent rendkívüli módon vissza fog esni. Várakozások szerint a Hynix a közeljövőben mindent megtesz majd annak érdekében, hogy piaci részesedését növelni tudja, azonban kérdéses, hogy mindez mire lesz elegendő, ugyanis a Micron Technology adottságai révén megteheti, hogy mélyen alámegy a Hynix árainak, és várhatóan hasonlóan cselekszik majd a memóriapiacon érdekelt többi nagy gyártó is. Szakértők szerint mindez hosszabb-rövidebb időn belül oda fog vezetni, hogy a Hynix csődbe megy, erre azonban teljes bizonysággal nem került volna sor abban az esetben, ha a Micron-Hynix házasság létrejön.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!