JohnnyCage

Xbox: Drasztikus árcsökkenés Európában

A szoftveróriás Microsoft az Xbox gyenge japán szereplése miatt mérsékelte a játékkonzol várható eladásairól szóló előjelzéseit. A társaság ezzel egyidőben 40 százalékkal csökkentette a konzol árát Európában és Ausztráliában.

John Connors, a Microsoft pénzügyi igazgatója bejelentette, hogy a társaság jelenleg 3,5 - 4 millió játékkonzol leszállítására számít a június 30-ával végződő 2002-es költségvetési évében. A korábbi előjelzések mintegy 4,5 - 6 millió konzol eladásáról szóltak.

A szoftveróriás első játékkonzolja az erőteljes amerikai startot követően meglehetősen gyengén kezdett Japánban a februári kiadást követően. Az Xbox Európában és Ausztráliában márciusban került forgalomba, de az eladások ezen területeken is gyengén alakultak. Mindez az elemzők szerint azonban nem volt különösebb meglepetés: A Microsoftnak Japánban két hazai riválissal (Sony, Nintendo) kellett szembeszállnia, ráadásul az Xbox japán játékkínálata egyelőre meglehetősen szegényes. A konzol gyenge európai debütálása elsősorban a rendkívül magas, 419 dolláros európai árnak tudható be.

A redmondi (Washington) szoftvercég azonban mindent megtesz a siker érdekében. Az Xbox európai ára a napokban mintegy 40 százalékkal csökkent. A konzol Nagy-Britanniában így 288, Európa többi részén pedig 266 dollárba kerül.

Az Xbox és Sony PlayStation 2 játékkonzolok az Egyesült Államokban egyaránt 299 dollárba kerülnek. Bár a Sony hivatalosan nem jelentett be ilyesmit, az elemzők szerint a PS2 amerikai ára a közeljövőben, várhatóan a májusi E3 (Electronic Entertainment Expo) kiállítással egyidőben jelentősen csökkenni fog, és akkor a Microsoftnak is mérsékelnie kell az Xbox amerikai árát. "Az ár folyamatos csökkenése megszokott ezen a piacon" - mondta Connors az elemzők azon feltevésére, miszerint a Microsoft követni fogja a Sony PlayStation 2 árcsökkentését.

A szakértők szerint az Xbox japán ára megfelelő, ezen a piacon inkább a játékkínálat bővítésével léphet előre a szoftveróriás. A Microsoft annak ellenére, hogy a japán piacon nem számít átütő sikerre, a közelmúltban számos japán játékfejlesztővel megállapodást kötött új játékok fejlesztéséről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Xboxman #73
    Ez szintén vonatkozik rád is!
  • Xboxman #69
    Mi a hótkoros fasznak vettem volna eddig gépet,amikor napról-napra mennek le az árak?
  • Xboxman #68
    Bazze...ezt már valaki 2hónapja is berakta a "pc-s játékoknak leáldozott" topic-ba.
  • Supergamer_real #65
    Darkness.Nekem szemely szerint panaszkodott is az elado amikor rakerdeztem, hogy a kiallitottak mennyire megbizhatoak.Mert azok egesz nap mennek.(vagy legalabbis menniuk kellene).De leirtam a mailcimet.Lehet erdeklodni, nem muszaly nekem hinni.
  • Ali #64
    Azért ez jó jel. Menjenek csak szépen lefelé az árak!
  • Supergamer_real #62
    Nem baj, azert biztos en vagyok a hulye.Nekem van error messages kepem is a Dixonsbol.Nem csak ez a kek.

    A www.dixons.co.uk oldalon talasz egy contact us gomocskat Boxman.Nekik magyarazd mar meg, hogy milyen hulyek, hogy csereltek a boxokat mert valojaban nem fagytak, hiszen te megmondtad!Gyorsan ertesisd oket, nehogy tobb "valojaban mukodo" darabot lecsereljenek.

    Mas: Ez egy honapja tortent es nem amerikai tesztdarab.
  • Xboxman #59
    Hmmm...Pal-os X-ek 83.000Ft-ért.
  • Supergamer_real #58
    "Egyébként az X-ek nem fagynak és kész(akármit is mondasz)!!!"

    Ez is egyfajta felfogas.
  • Xboxman #57
    "engem nevezel hazugnak meg mindnekit lehulyezel "
    Kit hülyéztem le rajtad kív?l?
    Egyébként az X-ek nem fagynak és kész(akármit is mondasz)!!!
  • Supergamer_real #56
    "Fogadok ,ha megkérdezném mi az Xbox Settings menüjének második sora nemtudnád,vagy a Halo menüjének első sorát se tudnád(de még sorolhanám).Vagy hogy melyik a Select gomb azt se tudnád.De aki már látott X-et az tudja ezeket."

    Na figyelj csak boxman.Ha tetszik ha nem a consolok fagytak.Ennek nem tudom mi koze van a select gombhoz, se a halo menujehez ("es meg sorolhatnam").Fagytak es kesz.Kepeim is vannak.Fel is pakolom oket hamarosan.Nem muszaly se nekem, se Dewdewnek, hinned, hiszen mast se csinalunk a szabadidonkben mint fagyos Xbos kepeket hamisitunk.

    Ha nem birod felfogni az agyacskaddal akkor mondtam megadom neked a ceg mailcimet es ott erdeklodhetsz.Ugyanezt fogod hallani toluk is, de ugy inkabb engem nevezel hazugnak meg mindnekit lehulyezel minthogy egy szerencsetlen levelet megirnal!En egy honapon keresztul hetente lattam fagyott boxot, csereltek oket, konnyen meglehet, hogy rossz szeriat fogott ki a bolt.... ez barmivel/barkivel megtortenhet (lasd vinyok, stb.)
    .

    Amugy nem tudom miert vagy keptelen normalisan tarsalogni.... es az, hogy a tied mukodik nem jelenti azt, hogy mindegyik jo, minathogy az sem jelenti azt, hogy mindegyik rossz, hogy a boltban egy honapon at fagytak (a februarban - UK).De ezt en nem is mondtam.