JohnnyCage

A THQ az Xbox árcsökkentését sürgeti

A Microsoft Xbox játékkonzol meglehetősen gyengén alakuló eladásainak újabb jele, hogy a játékfejlesztő THQ a konzol jelentős árcsökkentését sürgeti.

A THQ vezérigazgatója úgy véli, a konzol európai árát mindenképpen drasztikusan csökkenteni kell, de a japán és amerikai piacokon is szükségszerű lenne egy ilyen lépés. A játékkonzol jelenleg ugyanis meglehetősen drága, ami jelentősen visszafogja az eszköz iránti keresletet, különösen Európában, ahol a konzol ára még az amerikai, illetve japán árnál is sokkal magasabb.

A THQ lépése egyébként az első eset, hogy a Microsoft egyik fő partnere ilyen jellegű bejelentést tett. A szakemberek és elemzők egyébként már korábban kifejtették azon álláspontjukat, miszerint a konzol jelenlegi, meglehetősen magas árán nem lesz túlzottan sikeres. A konzolokat gyártó Flextronics International az elmúlt hetekben csökkentette a játékkonzol gyártási mennyiségét, amely szintén arra utal, hogy az Xbox a legnagyobb rajongók kezdeti rohamát követően nem fogy túlzottan jól.

A THQ elmúlt negyedéves piaci eredményének ismertetése közben Brian Farrell, a társaság vezérigazgatója elmondta, hogy az Xbox magas árának, az elérhető játékok alacsony számának, illetve a játékszoftverek nem megfelelő minőségének következtében nem fogy a várakozásoknak megfelelően. A vezető szerint a konzol árát Európában és Japánban minél hamarabb csökkenteni kellene. Farrell szerint az Xbox Európán belül egyedül Angliában fogy a várakozásoknak megfelelően. - Nem hiszem, hogy egyedül vagyunk azzal a véleményünkkel, hogy az Xbox 479 eurós (423 dollár) európai ára túlmagas - mondta Farrell. - Csak az ár csökkentésére lenne szükség, és a Microsoft Xbox eladásai drasztikusan feljavulnának Európában - mondta Mike Wallace, a UBS Warburg elemzője.

Farrell szerint a Microsoft ezidáig mintegy 200 ezer játékkonzolt adott el Japánban, ami hozzávetőleg egyezik a közelmúltban elterjedt nemhivatalos információkkal. - A japán piacon az Xboxnak ígéretes játékokra lenne szüksége - tette hozzá az elemző, aki szerint a konzol elfogadhatóan szerepel az amerikai piacon. - Tulajdonképpen elégedettek vagyunk az Xbox amerikai eredményeivel, amely az erős startnak köszönhetően jól alakul.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Supergamer_real #13
    En nem mondtam, hogy jobb-e a PC vagy nem.De a PC eredetileg egy jatekra is alkalmas munkagep mig a konzol egy jatekon kivul semmire sem (Ok , DVD, VideoCD, zenelejatszas). Az ilyen linuxot a PS2hoz dolgokat most nem emlitem mert igazsag szerint semmire sem jo.Eloszor megterveznek egy gepet ami NEM PC majd csinalni akarnak belole egy PC.Nagy itt a fejetlenseg.Masfelol minek linux egy konzolra?
  • Supergamer_real #11
    A teljes igazsaghoz meg az is hozzatartozik, hogy az Xbox megmutatja, hogy milyen jatekokat lehetne irni egy "also kategorias PC-re" ha nem az lenne mint most, hogy cserelheted az egesz gepedet 6 havonta.Csak hat mint tudjuk egyszerubb nem optimizalgatni mindent, hiszen majd kijon az uj proci meg vieokarty azon majd gyorsabb lesz.A videokartya meg ki kell, hogy jojjon, mert kulonben nem mennek jol a jatekok.Sajnos egy egy ongerjeszto folyamat.

    Mellesleg a proci az Xboxban nem normalis 733as p3 mert 2 utas cache van benne ami nem elhanyagolhato, a videokkartyaban meg plus egy vertex shader.Ezt a hardvert mar az uj arobol 79.900FT atszamitva nem nagyon hozod ki, meg akkor sem, ha eltekintunk attol, hogy kulon kulon nem veheted meg se a proci se a vidokartyat mert csak az Xboxba gyartjak.
  • Supergamer_real #10
    Az uj ar 199 Font es holmi 300 dolar vagy euro.
    Aki nem hiszi megnezheti itt
    dixons.co.uk

    Ja es a Microfos azoknak a tulajdonosoknak akik megvettek az elejen az eredeti aron a "konzolt" 2 ingyen jatekot es egy ingyen controllert biztosit.(ez nem reklam volt, csak a teljes igazsag)