JohnnyCage

A notebookok képezik a PC piac fénypontját

A notebook PC-k szegmense továbbra is a globális PC piac húzóágazata, az emelkedő alkatrészárak által gerjesztett áremelkedés azonban jelentős visszaesést okozhat a közeljövőben.

A notebook eladások februárban mintegy 30 százalékkal múlták felül az előző év azonos időszakának eredményét, közölte az NPD Techworld piackutató cég. A hordozható számítógépek átlagára ugyanezen idő alatt 1600 dollárról 1450 dollárra csökkent.

A februári időszak önmagában is jelentős növekedést mutatott, az év első hónapja éves szinten ugyanis csak 16 százalékos növekedést hozott. A notebook piac a tavalyi negyedik negyedévben 21,5 százalékos növekedést ért el 2000 utolsó három hónapjához képest, ami elsősorban annak tudható be, hogy az asztali rendszerüket leváltani készülő felhasználók közül sokan inkább kissé drágább, de hordozható notebook rendszerbe ruháztak.

Az elemzők szerint azonban a notebook komponensek árának folyamatos emelkedése komolyan veszélyezteti a piac további növekedését. A Sony a közelmúltban például a dráguló LCD panelekre hivatkozva 100 - 200 dollárral emelte notebookjainak árát. "A gyártók számára problémát jelent, hogy az alkatrészárak emelkedése a notebookok árának emelését is szükségszerűvé teszi" - mondta Steve Baker, az NPD Techworld egyik elemzője.

A memóriaárak közelmúltbeli növekedését a gyártók bizonyos fokon még korrigálni tudták kevesebb memória beépítésével, az LCD panelek folyamatos drágulása azonban ennél jóval súlyosabb problémát jelent. A szakértők szerint ráadásul még egy viszonylag kismértékű, 100 dolláros áremelkedés is igen jelentős, negatív hatással lehet a keresletre. Baker úgy véli, a notebookok árának emelkedése kismértékben lecsökkentheti a piac növekedési ütemét az idei évben, amely azonban még így is jóval az asztali rendszereké fölött fog maradni.

Egyelőre kérdéses, hogy a notebook gyártók követni fogják-e a Sony lépését, mivel a magasabb ár a kereslet drasztikus visszaeséséhez vezet. A japán Toshiba az elmúlt hónapokban például pont kedvező áraival utasította magamögé riválisait. Az NPD szerint a társaság globális piaci részesedése februárban 25,5 százalék volt.

Az LCD kijelzők árának közeljövőbeli változását a szakértők egyelőre nem tudják megjósolni, a piacon kialakult hiány miatt azonban inkább további áremelkedésre lehet számítani. A DRAM árak az elkövetkező hónapokban várhatón csökkenni fognak, az azonban még kérdéses, hogy milyen mértékben.

Az Intel várhatóan április 23-án dobja piacra legújabb, 1,8 GHz-es Pentium 4-M processzorát, az AMD pedig ezzel egyidőben több új Mobile Athlon 4 chipet is kiad. Mindez a chipek májusra várható árcsökkentésével jelentősen növelni fogja a notebookok iránti keresletet. A notebook processzorok árcsökkenése egyébként részben kompenzálni tudja majd az LCD árak emelkedését, amely megalapozhatja a növekedési ütem stabilizálódását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!