JohnnyCage

Az IDC a PC piac növekedésére számít

Az IDC piackutató cég a napokban pozitív irányban módosította előjelzéseit az idei év PC piaci eredményét illetően, mivel a társaság szerint az amerikai fogyasztói PC piac erősödése, illetve a vállalati szegmens várható fellendülése jót sejtet.

A piackutató cég jelenleg 3 százalékos növekedésre, és mintegy 125,5 millió eladott számítógépre számít az idei évben. A International Data Corp. tavaly decemberben még úgy vélte, az idei év legfeljebb 1,8 százalékos növekedést fog hozni a PC-k eladásában. 2001-ben a PC-k globális eladásai hosszú éveken keresztül tartó lendületes növekedés után 5,2 százalékot estek vissza.

"Egyre több jel utal a piac helyreállására" - mondta Loren Loverde, az IDC globális PC piaccal foglalkozó részlegének igazgatója. Loverde szerint az elmúlt év utolsó negyedévében váratlanul megerősödött amerikai eladások jelentős szereppel bírnak az előjelzés módosításában. A vezető szerint az otthoni felhasználók piacának újbóli erősödése mellett a vállalati szegmensben is növekedés várható, mivel a 2000-es év előtti vásárlási lázt követően a társaságok minden jel szerint az idei évben fogják korszerűsíteni rendszereiket.

A PC-k várhatóan növekedő értékesítési darabszáma azonban önmagában nem jelent túlzott örömöt a gyártók számára. Az eladott PC-k összértéke 2002-ben ugyanis az előjelzések szerint mintegy 7,9 százalékkal el fog maradni a tavalyihoz képest. Az újonnan kiadott előjelzés azonban ezen a téren is optimistább: az IDC tavaly decemberben még 8,7 százalékos összbevételbeli visszaesésre számított.

A fogyasztók az IDC szerint a közelmúltban kihasználták a PC piacon kialakult árháborút, amely gyakorlatilag az összes PC gyártót érintette, és több eszközt tudtak megvenni ugyanannyi pénzből, mint az elmúlt években.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!