Franczy

Új MIPS64 processzorok

A beágyazott rendszerekbe szánt processzorok piacán minden korábbinál nagyobb konkurenciaharc van kialakulóban, melynek ékes bizonyítéka, hogy a MIPS Technologies a kaliforniai Mountain View-ban a napokban bejelentette, hogy forgalomba hozza legújabb processzorát, az immár 600 MHz-es működési frekvencián ketyegő 64 bites MIPS64 RISC chipet. A cég képviselői a bejelentés kapcsán elmondták, hogy a vadonatúj szuperskalár chip a rendkívül fejlett, 0,13 mikronos gyártási technológiának köszönhetően rendkívül keveset fogyaszt és alacsony a hőtermelése, azonban a 600 MHz-es változat még csak a kezdet, ugyanis a 0,10 mikronos gyártási technológiára való áttérést követően akár az 1 GHz-es, vagy ennél magasabb működési frekvencia is elérhetővé válik.

A MIPS Technologies szerint a most bejelentett 20Kc típusjelzésű új chip mindenképpen nagy előrelépést jelent elődjéhez képest, mely a tajvani TSMC-nél (Taiwan Semiconductor Manufacturing Company) készült a ma már kicsit elavultnak tekintett 0,18 mikronos gyártási technológiával, működési frekvenciája pedig mindössze 400 MHz volt. A 20Kc processzormagot az IC fejlesztőcégek szabadon licenszelhetik, és a MIPS Technologies várakozásai szerint a jövőben egyre több otthoni multimédiás eszközben, automatikus telematikus berendezésben, hálózati megoldásban és játékkonzolban találkozhatunk majd ilyen 64 bites MIPS processzorral. A 20Kc processzormag működéséhez 1 V-os feszültség szükségeltetik, a 600 MHz-es működési frekvencia melletti fogyasztása pedig alig 1,5 W.


A beágyazott rendszerek piacára szánt processzorok esetében tapasztalható fokozódó konkurenciaharcra ugyancsak jó példa, hogy a MIPS Technologies mostani bejelentését mindössze pár nappal megelőzve a Santa Clara-i (Kalifornia) székhelyű SandCraft is bejelentette saját 64 bites MIPS64-alapú processzorát, mely a MIPS Technologies újdonságához hasonlóan ugyancsak 600 MHz-es frekvencián ketyeg. A SandCraft által a világ legnagyobb teljesítményű MIPS64 processzorának titulált chip a MIPS Technologies újdonságával ellentétben "csak" 0,15 mikronos gyártási technológiával készül a tajvani UMC (United Microelectronics Corporation) gyártósorain. A réz csatlakoztatásokat felvonultató SandCraft újdonság csúcsmodellje - ahogy azt már említettem - 600 MHz-en működik, azonban az ennél a modellnél jelentősen olcsóbb 500, illetve 550 MHz-es modellek forgalmazását is megkezdte a gyártó.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mir #26
    és az eredeti "tétel" amin a vita zajlik:
    titkosításban jobbak az X86osok, mint a Gx sorozat, mint a POŰWER sorozat, mint a MIPS sorozat, és mint a SPARC sorozat.
    ebbe nem lehet melekötni, ott áll feletén, fehéren.
  • mir #25
    az intel részéről már a pentium mmx is RISC volt, és sztem az AMD is sokkal hamarabb váltott RISC magra...(eszméletlen lenne azt a sok100 utasítást mind végignyomni a procin...)
    PPC7450@1GHz - 10580270
    1.6GHz-re is lehet ezt huzni...
    Az AthlonXP2000@ kb. 1.6GHz - 12137302

    hát 1.6 Ghzre nem nagyon hinném, hogy lehetne, az azért 1 kicsit dirva dolog lenne... meg a 7lépcsős pipeline amúgysem 1 Ghz fölé van kitalálva...(.18 mikronnal)
    és akkor hasonlítsuk össze az árukat is. és ez vonatkozik a külön spéci lapkákra is. azok iszonyúdrágák. 1 athlon xp2000+ meg kerül vagy 250 dollárba... arról meg nem is beszélve, hogy 1 komplett athlonXp gépet, (DDR, monitor és 3Dkártya nélkül) még 2 Gbyte rammal is 1500$ alatt lehet tartani... ezt 1 macről nem tudnám elmondani...
    és CISCprocikra sokkal nehezebb a compilernek optimalizálni...
    ez imnd nem változtat a tényen: ha most valaki kódoló gépet akar venni, és nem ragaszkodk ahhoz, hogy igazi szervert vegyen(64bit+UNIX+anyámkínnya...) akkor szetm az athlonXP2000+ mindent überel... ezzel nem nagyon lehet vitatkozni.
    ja, és a spec.procikkal nem igazán fair az összehasonlítás, mert amellé meg kell még 1 "rendes" proci is.
  • mir #18
    arra van kitalálva az L1 cache...
    és az x86 procik nem azért verik agyon a power4et, mert annyi és olyan utasítást tudnak elvégezni, hanem azért, mert a ciklusokkal sokkal jobban bánnak, és a titkosítási algoritmusok nem csak számolásból állnak, hanem 1 csomó más utasításból is, ami kifejezetten fexik a CISC prociknak(meg az EPICnek is)
    még 1 előny, hogy amíg a power4nek ugyan az az egysége dolgozik, ezért vannak kihasználatlan órajelek is. mivel az x86 CPUkban a sok számolást külön--külön egység végzi, sokkal kisebb a kihasználatlan órajelek aránya(bár az MMXen kívül mindent ASMben kell csinálni, meg azt sem árt abban...) és az L1 cachek viszont nagyon gyorsak ott is, és el tudják látni elegendő információval a végrehajtóegységeket(mivel az eredmények visszaírása akár az L2be is történhet, és az L1ből is tud infót venni, és tud információt szerezni 0 latencyvel az L2ből, illetve amíg az L1ből dolgozik, tud az L2ből regiszterttöltni) hidd el, megy annak.
  • RpPRO #10
    muszaly=muszaj. Egyebkent igazad van
  • mir #7
    persze... csak tudod az elméleti max az sosem egyezik meg a valóságossal. hiába emelkedik a teljesítmény a 10*ére, ha az FSB csak 2*nő, akkro 3*nál nem nagyon szokott több lenni a valós teljesítménynyereség. bár nem tudni, ennek hogy áll az FSBje, de a GEKKOnak nem éppen valami hűdenagy...
  • CSOCSO #6
    ...ot tud...
  • CSOCSO #5
    jut eszembe a dreacastban és a NIntendo 64 ben is risc proci van
  • CSOCSO #4
    GameCube-beban egy IBM powerPc prci van 10,3Gflops van..
  • mir #3
    ezekben a kis mips procikban félelmetes technológia van...
    a sand tecn. féle procinak a teljesítménye 1.1 GFLOPS 600 Mhz-n...(a P3 733 Mhzn ad 0.6 GFLOPSot) már kíváncsi vagyok, mikor jut valakinek eszébe ezekből készíteni szervert... kicsi, olcsó, gyakorlatilag a többet fogyaszt a memória, mint a CPU, meg 64bites... meg MIPS...
  • l3alF1aKe #2
    Hát én eddig nem foglalkoztam ilyen chipek ről szóló hirekkel, de most ez egész érdekesen hangzik...lehet hogy ezUTán követem majd az eseményeket.-)