Franczy

DVD piac: csökkenő árak, fokozódó konkurenciaharc

Egy a CEA (Consumer Electronics Association) által a napokban nyilvánosságra hozott tanulmányból kiderül, hogy a DVD technológiák térnyerése az utóbbi időkben jelentős mértékben felgyorsult, melyre jó példa, hogy a tavalyi évben az Egyesült Államokban már több mint 13 millió DVD-lejátszót adtak el, ami az előző év hasonló adataihoz képest mintegy 50 százalékos növekedést jelent. A piackutatók szerint a DVD-lejátszók és lemezek eladási mutatói idén is jelentős mértékben javulnak majd, azonban a tavalyi közel 50 százalékos növekedés elérésére nem sok remény van, ugyanis a legtöbb szakértő úgy vélekedik, hogy az idei év folyamán várhatóan "csak" 25 százalékkal több DVD-lejátszót adnak majd el, mint 2001-ben.

A Jon Peddie Research legfrissebb adatai szerint tavaly több mint 29,6 millió darab, asztali DVD-lejátszókban, illetve számítógépekben alkalmazott dekóder chipet adtak el, mely ugyancsak jelentős, egész pontosan 60 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló adataihoz képest. Ezeknek a javuló eladási mutatóknak elméletileg mind a chipgyártó, mind a DVD-lejátszó gyártó cégek örülnek, azonban azért csak elméletileg, mert a növekvő eladások következtében a piac szépen lassan telítődni kezd. Ugyancsak tény, hogy manapság már szinte minden kisebb-nagyobb tajvani cég gyárt DVD-lejátszókat, ennek köszönhetően pedig a közelmúltban nem kis mértékben csökkentek a lejátszók árai. Ennek mi természetesen csak örülhetünk, a gyártók azonban annál kevésbé, ugyanis hol vannak már azok az idők, amikor a DVD-lejátszók árait a gyártók olyan magasan tarthatták, amilyen magasan csak akarták. Magyarul a DVD piacon minden korábbinál komolyabb konkurenciaharc tapasztalható, és ez a nemes harc a jövőben várhatóan még tovább fog keményedni.

A Jon Peddie Research napokban közölt tanulmányából kiderül, hogy míg 1997-ben egy átlagos DVD-lejátszó berendezés 500 dollárba került, addig manapság már nem ritkák a 200 dolláros áron kapható, elsőosztályú minőséget képviselő lejátszók sem, és akkor még nem beszéltünk azon távol-keleti DVD-lejátszó tákolmányokról, melyek ára immár alulról súrolja a 100 dollárt. Az előrejelzések azt mutatják, hogy a DVD-lejátszók ára idén is tovább csökken majd, egyelőre azonban még nem lehet tudni, az árzuhanás vajon hol áll meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • b #1
    > távol-keleti DVD-lejátszó tákolmányokról

    ez a szakkifejezés teccik. :)